Cikk nyomtatása Küldje tovább ismerősének !

A Szerelmesek Fesztiválja

R-infó | 2018. június 12.

Június 28. és július 1. között színes programokkal várják az érdeklődőket több szentgotthárdi helyszínen. Ahogy azt már a vendégek az elmúlt három évben megszokhatták, színházi, képzőművészeti, könnyűzenei és filmművészeti programok közül válogathatnak, de ismét lesz vásár, lesznek ínycsiklandó ételek és hűsítő italok, és természetesen a gyermekek nagy örömére játszóházak, kézműves foglalkozások is - mindez a szerelem jegyében.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

 

Június 29-én, pénteken Hámori Gabriella önálló estjének keretében Gyarmati Fanni naplójából szemezgethetnek a Színház aulájában, majd a Kolostorudvarban találkozhatnak ismét Gubás Gabival, aki idén nemcsak az Éjszakai nesz zenekarral érkezik Szentgotthárdra. A "Ha lenne más is" c. esten Fenyő Iván lesz a partnere. Az estet a Színház előtti téren Pély Barna koncertjével zárják. Június 30-án, szombaton Jordán Adél és Szabó Kimmel Tamás előadásában láthatják az érdeklődők a Színházban Bill Manhoff Bagoly és cica című darabját. A várkerti szabadtéri színpadon az Abrakazabra zenekar kíséri majd a csodálatos hangú Radics Gigit és Király Viktort.
Július 1-jén, vasárnap a Kiskalász zenekar koncertjével kedveskednek a kicsiknek, majd Jakupcsek Gabriella elmaradhatatlan beszélgetős műsora várja az érdeklődőket a Színházban. Este Charlie koncertjét hallgathatják meg a programok résztvevői, amelyre egy különleges vendég is érkezik: Malek Andrea. Június 30-án, szombaton és július 1-jén, vasárnap 16.00 órától a Várkertben kirakodóvásár, valamint finom ételek és italok várják a fesztiválozókat. A legkisebbek örömére idén is lesz ugrálóvár és kézműves foglalkozás.

Forrás: Rábavidék.hu