Körmend VSE győzelem, majd döntetlen a városi rangadókon

Még tart a versenyfutás a dobogós helyezésekért

kgy. | 2018. június 12.

Ismét három fordulót rendeztek az elmúlt két hétben a megyei labdarúgó bajnokság körmendi csoportjában. A pünkösdi ünnepeket megelőző pénteken, a március elején elmaradt 18. fordulót pótolták, pünkösdvasárnap a 30. az elmúlt hétvégén pedig a 31 fordulóra került sor.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

 

A „pótnapon” az a fura helyzet állt elő, hogy a párosítások ugyanazok voltak, mint előtte hétvégén, csak a pályaválasztói jog cserélődött fel. Így lehetősége nyílt a csapatoknak a gyors visszavágásra. Ezzel élt is a Viszák gárdája, és megszerezte első tavaszi pontjait a Csákánydoroszló legyőzésével. A tizenegy vesztesen megvívott találkozót követően végre nyerni tudtak, ráadásul idegenben tették ezt. Az őriszentpéteri pontvesztését bosszulta meg a Szarvaskend azzal, hogy valósággal kiütötte a most hozzájuk látogató őrségieket. Akárcsak Körmenden, Nádasdon is a Téglagyár hagyta el győztesen a pályát a két csapat második találkozóján. A Bajánsenye a két mérkőzésen egy pontot engedélyezett a Szakonyfalunak. Pontot sem engedett szerezni a Körmend VSE a Rábatótafalunak, a két meccsen csak egy gólt rúghattak a tizenegy kapottal szemben. A bepótolt 18. fordulót követően 48 óra elteltével újra pályán voltak a csapatok és pünkösdvasárnap a 30. fordulót játszották le. Sajnos a viszákiak nem mentek el Szakonyfaluba, mert az utánpótlás és a felnőtt csapatban sem volt megfelelő számú játékosuk.  Pedig már azt híhettük, hogy a csákányi siker feldobja őket, és újabb meglepetésre készülnek. Így azonban csak a versenybizottságnak adtak munkát. Bajánsenyén a dobogósok rangadójára került sor. A szarvaskendiek vendégszereplését nagy figyelem övezte, hiszen a bajnoki cím megszerzéséért folytatott versenyfutás fontos állomása volt ez a találkozó. Végül a vendégek a vártnál simábban nyertek, így továbbra is megmaradtak az esélyeik. A csákánydoroszlóiak búcsúi hangulatát a Rábatótfalu gárdája rontotta el azzal, hogy fél tucatot rámoltak be a hazaiaknak a nagylétszámú közönség előtt lejátszott mérkőzésen. Ezzel némiképp kozmetikázták a gólkülönbségüket, amely a Körmend VSE elleni dupla mérkőzésen mínuszba ment át. A nádasdiak a Téglagyártól elszenvedett kettős vereség után a Magyarszecsőd legyőzésével vigasztalódtak. Tettük azért is dicséretes, mert kipihent csapatot fogadtak, mivel a szecsődiek az előző két játéknapon duplán voltak szabadnaposak.
Városi rangadót játszottak Horvátnádalján. A Körmend VSE – Körmendi Téglagyár összecsapás pikantériája volt, hogy a horvátnádaljaiak hazai pályán még nem tudtak nyerni városi riválisuk ellen, amióta az Alsóberki városrész csapata Téglagyár néven újjászerveződött és a 2013/2014-es bajnokságtól kezdve ismét a másodosztályban szerepel. Az ötödik bajnoki évad zajlik az óta, és tízszer találkoztak. A mérleg öt Téglagyár győzelem négy döntetlen és egy Körmend VSE siker, de ez idegenben.  Pedig az első évet leszámítva, - amikor újoncként lett bajnok a Téglagyár – mindig a horvátnádaljaiak végeztek előkelőbb helyen a csoportban. Az előző bajnokságban úgy lett bajnok a Körmend VSE, hogy a Téglagyártól a kilenc megszerezhető pontból csak egyet (!) tudott besöpörni. Az idei pontvadászatban az eddig lejátszott egy mérkőzésüket is a Téglagyár nyerte Horvátnádalján. Ilyen előzmények és statisztika után került sor az idei második összecsapásukra ott, ahol még eddig nem tudott nyerni a VSE. Statisztika ide, statisztika oda, a horvátnádaljaiak minden eddigi sérelmükért elégtételt vettek, és a már jól bevált hét lőtt gólig meg sem álltak. Az első félidő kiegyenlített volt, csupán egygólos volt a hazai előny, ám a második félidőben jött a henger, és nagy verést mértek a szomszédvárra a horvátnádaljaiak. Mindössze öt napot kellet várni és újból szemben találták magukat a körmendi csapatok, ezúttal Alsóberkiben. A 19. fordulóból elmaradt meccs végül döntetlen eredményt hozott.      
A 31 forduló nyitó napján került sor az „őrségi klasszikusra”, ahol a Bajánsenye magabiztosan győzött. A találkozóról talán elég annyit megjegyezni, hogy a vendégekre hízelgő eredmény született. Újabb fontos lépést tett a Körmend VSE a bajnoki cím felé. Magyarszecsődön, ha nem is remekeltek, a három pontot elhozták. Egy tucatot rámolt be a Téglagyár a Csákánydoroszlónak, és ugyancsak egy tucatnál „hagyták abba” a meccset Viszákon, ahol a szarvaskendiek szomorították el a hazai szurkolókat. Rábatótfalu nyerte a szomszédvári rangadót a tavasszal jól muzsikáló Szakonyfalu ellen. Izgalmasan alakul a hajrá. A listavezető Körmend VSE-nek 5 pont az előnye a Szarvaskenddel szemben. Az utolsó fordulóban szabadnapos horvátnádaljaiaknak kettő, (A Nádasd otthon, és még egyszer a Magyarszecsőd otthon) találkozója van hátra. A Szarvaskend háromszor lép pályára,(Rábatótfalu otthon, Téglagyár idegenben és a Viszák otthon.)  A harmadik helyért ugyancsak két csapat van versenyben. A Bajánsenyének és a Téglagyárnak 50-50 pontja van. A senyeiek a szabadnapjuk mellett mennek Őriszentpéterre egy elmaradt mérkőzést pótolni, és az utolsó fordulóban a másik őrségi gárdához, a Viszákhoz is ellátogatnak. A Téglagyár Szakonyfaluba kirándul és az utolsó meccsük a Szarvaskend ellen lesz.
Eredmények: 18. forduló: Körmend VSE – Rábatótfalu 7-0, Szarvaskend - Őriszentpéter 7-1, Nádasd – Körmendi Téglagyár 1-2, Szakonyfalu – Bajánsenye 1-1, Csákánydoroszló – Viszák 0-2. Szabadnapos a Magyarszecsőd volt. 30. forduló: Körmend VSE – Körmendi Téglagyár 7-1, Bajánsenye – Szarvaskend 3-0, Nádasd – Magyarszecsőd 3-1, Csákánydoroszló – Rábatótfalu 0-6. A Szakonyfalu – Viszák mérkőzés elmaradt, mert a viszákiak nem mentek el. Szabadnapos az Őriszentpéter volt. 31. forduló: Bajánsenye – Őriszentpéter 4-0, Magyarszecsőd – Körmend VSE 2-4, Rábatótfalu – Szakonyfalu 3-1, Téglagyár – Csákánydoroszló 12-1, Viszák – Szarvaskend 12-0-nál félbeszakadt, mert „elfogytak a viszákiak”. Szabadnapos a Nádasd volt. A Körmend VSE áll az élen 69 ponttal. A második Szarvaskendnek 64 pontja van. a Bajánsenye a harmadik, a Téglagyár a negyedik 50-50 ponttal.
 

Rovataink legfrissebb hírei:


Közélet

Aki minden ecsetvonásával Isten dicsőségét hirdette

A közelmúltban a szentgyörgyvölgyi református templomban ünnepi istentiszteletet tartottak, melynek keretén belül sor került Szentgyörgyvölgy első református tanítójának és a református templom kazettás mennyezetét megfestő nemes Patkó András emléktáblájának avatójára (képünkön). Az ünnepségen részt vett a térség országgyűlési képviselője V. Németh Zsolt és Szentgyörgyvölgy korábbi lelkipásztora dr. Márkus Mihály püspök, továbbá bemutatták Patkó András fiának, nemes Patkó Istvánnak kézzel írott Prédikációs könyvét is. [tovább]

Elismerték a polgárőrök és a tűzoltók munkáját

Katasztrófa helyzetben tanúsított helytállásukért kaptak elismerést polgárőrök és önkéntes tűzoltók. A június 8-ról 9-re virradó éjszaka heves vihar érte el az Őrséget. A vihar következtében a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék komoly gondot okozott a Vadása tónál. [tovább]

Még három évet kell várni az átadásra

Idén márciusban, az országgyűlési választások előtt került sor az ünnepélyes alapkőletételre, azóta azonban nem igazán hallani semmit, a Körmendet Rábafüzessel összekötő 2×1 sávos autóút építéséről. [tovább]

Oktatás

Tanévkezdés Szentpéteren

Őriszentpéteren az Őrség Iskolájában rendben elkezdődött a tanév. A tanévnyitó ünnepségen Horváth László intézményvezető köszöntötte a diákokat, a tanárokat és az ünnepségen szép számmal megjelenő szülőket. [tovább]

Határtalan őriszentpéteriek

A Határtalanul program keretében osztályunk 4 napos tanulmányi kirándulásra utazott Szlovákiába. Március 26-án korán reggel indultunk Őriszentpéterről. [tovább]

Gyógynövénykert az iskolában

A vasvári általános iskola egyik büszkesége a fűszer-, és gyógynövény kert. A fűszerekkel az iskolai rendezvények ételeit ízesítik. A gyógynövényekből teát kóstolnak a diákok. [tovább]

Egészségünk

Nagybetűs segítők

A Nagy Gáspár Kulturális Központban tartottak szakmai napot a vasi egészségügyi szakdolgozók. Az időzítés nem volt véletlen. Kossuth Zsuzsanna, a világ első országos főápolónője születésének kettőszázadik évfordulóját ünnepli emlékévvel a szakma. A rendezvényt a vasvári önkormányzat, a kistérségi önkormányzati társulás és a Magyar Ápolási Egyesület Vas Megyei Szervezete támogatta. A nap programját a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara területi szervezete állította össze. [tovább]

Támad a vírus

A térségünkbe élők sem úszták meg az egyre jobban elhatalmasodó járványt, egyre többen jelentkeznek influenzaszerű tünetekkel a rendelőkben. [tovább]

Költöztetik a szakrendelőket

Február elejétől már szinte valamennyi szakrendelő a felújított blokkban működik a Markusovszky Egyetemi Kórház körmendi telephelyén - mondta el lapunknak dr. Nádasi Géza, osztályvezető főorvos.  [tovább]

Hitélet

A domonkos mindig úton van időben és térben egyaránt

A Domonkos rend hazai tartományfőnöke járt Vasváron. Kostecki András könyvbemutatóra érkezett a városba. Alapításának nyolcszáz éves jubileumát ünnepelte tavaly Európában a domonkos rend. Az évforduló alkalmából készülhetett el számos kötet, köztük a vikárius által szerkesztett "Domonkosok a szó emberei" könyv is.  [tovább]

Kenyai lelkész a szabadságról

Clinton Henry Otsieno személyében kenyai baptista lelkipásztor látogatott Bécsből Körmendre, hogy szülőföldjéről és hitéről beszéljen szeptember 23-án a Faludi Ferenc Városi Könyvtár olvasótermét zsúfolásig megtöltő közönségnek.  [tovább]

Táboroztak az Őrállók: Amikor Isten velünk van

Idén nyáron különleges táborokban vehettünk részt táborlakóinkkal és segítőinkkel együtt. Már az előkészületek és a jelentkezések csodálatosan és gördülékenyen zajlottak, szépen gyarapodott a létszám, és pont annyian lettünk gyerekek és felnőttek, ahányunkra szükségünk volt idén. [tovább]

Interjúk

Egy fiatal lány élete nem lehet politikai csatározás tárgya

Országos visszhangot váltott ki Szabó Ferenc körmendi alpolgármester lemondása, illetve ennek körülményei. Az eset kapcsán politikai csatározás vette kezdetét. A kialakult helyzet kapcsán interjút adott lapunknak Bebes István Körmend város polgármestere.  [tovább]

A hit irányt mutat a helyét kereső embernek is

Harangozó Bertalan aktív politikai pályafutása a rendszerváltáskor indult, az első ciklusban Szombathely kereszténydemokrata alpolgármestere volt. Az ezt következő években a megyei önkormányzatnál töltött be vezető tisztségeket, majd több éves szünet következett a politizálásban. Gazdasági vezetőként évekig dolgozott a Markusovszky kórházban, majd visszatért a közéletbe. Városi képviselő lett Szombathelyen, nem sokkal később pedig megyei kormánymegbízottnak nevezték ki. E tisztében vezette le Vas megye közigazgatásának gyökeres átalakítását, kivívta a szakma elismerését.  [tovább]

Aranyfokozatú körmendi közművelődési szakember

Körmend Város Ünnepnapján, a város érdekében kifejtett közművelődési tevékenységért díj aranyfokozatát vehette át Pálóczi Zsuzsanna, a helyi kulturális központ igazgató-helyettese. Közművelődési szakember ritkán kap ilyen elismerést, ennek apropóján beszélgettünk vele. [tovább]

Kék hírek

A körmendi rendőrök eredményesen dolgoznak

Négy előadás hangzott el a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság szeptember 20-i fórumán, melyet a Polgármesteri Hivatal nagytermében tartottak.  [tovább]

A bűnügyi helyzet tavaly sem romlott a térségben

Kiemelkedő eredményt ért el a felderítési mutatókban a vasvári rendőrkapitányság. A 83,1 százalékos tavalyi statisztikai számmal az országos és megyei ranglistán is az elsők. A 82,8 százalékos nyomozási eredménnyel is élen végeztek, a megyében az elsők, országosan a negyedikek a vasváriak. A tavalyi munka eredményeiről, statisztikájáról dr. Házi Béla ezredes, kapitányságvezető tájékoztatta a képviselő- testületet. [tovább]

Finn módszer

Havonta többször is számíthatnak a térségben autózók a finn módszerre. Nőtt a személyi sérüléses balesetek száma az elmúlt időszakban a Körmendi Rendőrkapitányság illetékességi területén. [tovább]

Sport

Őrségi félmaraton másodszor

Második alkalommal rendezik meg Őriszentpéteren az Őrség félmaraton közösségi futóversenyt. A rendezvényre október 20-án, szombaton, az október 23-i ünnepi hosszú hétvége első napján kerül sor. [tovább]

Csak a Rábagyarmat hibátlan a megyei háromban

Akárcsak az első és a másodosztályban, a megyei labdarúgás harmadik vonalában is már hat fordulón vannak túl a csapatok. A körmendi csoportban az elmúlt két hétvégén az 5. és a 6. fordulóra került sor. Egyetlen hibátlan csapat van már csak a mezőnyben, a Rábagyarmat.  [tovább]

Sok gól esett az ötödik és a hatodik fordulóban

Újabb két fordulón vagyunk túl a megyei másodosztályú labdarúgó bajnokság Déli csoportjában. Az ötödik és a hatodik játéknapon is nyertek, így továbbra is százszázalékos a teljesítményük a Körmend VSE, a Szarvaskend gárdáinak. Az 5. játéknap volt eddig a leggólerősebb. A nyolc mérkőzésen 54 találat született, amely 6.8-as meccsenkénti átlagnak felel meg. Nem volt olyan pálya, ahol négynél kevesebb találat lett volna. Két helyszínen pedig kiütötték ellenfeleiket a győztesek. A Körmend VSE most egy „régi” jó ismerőst látott vendégül. A Rábatótfalu elleni találkozójuk az első félidőben eldőlt.  [tovább]

Programok

Veterán járművek találkozója Őriszentpéteren

A Bajánsenyén bejegyzett Öreg Járművek Klubja Egyesület első alkalommal rendezte meg Őriszentpéteren a Nemzetközi Veterán Járművek Találkozóját. Az esemény szervezői, Varga József és Ozsváth Imre elmondták, hogy Kercaszomoron a korábbi években megrendezett és nagy népszerűségre szert tett Simsonos találkozókból nőtte ki magát a mostani esemény. [tovább]

A Szentpéteri Esték után pedagógus piknik lesz

A Virágzás Napjai és az Őrségi Vásár közötti időszakban sem lesznek (és nem voltak) programok és szórakoztató rendezvények híján az őriszentpéteriek. [tovább]

A Szerelmesek Fesztiválja

Június 28. és július 1. között színes programokkal várják az érdeklődőket több szentgotthárdi helyszínen. Ahogy azt már a vendégek az elmúlt három évben megszokhatták, színházi, képzőművészeti, könnyűzenei és filmművészeti programok közül válogathatnak, de ismét lesz vásár, lesznek ínycsiklandó ételek és hűsítő italok, és természetesen a gyermekek nagy örömére játszóházak, kézműves foglalkozások is - mindez a szerelem jegyében. [tovább]

Közlemények

Befejeződött a zártkertek életre keltése a Kis hegyen

Cseperednek már a gyümölcsfák a szőlőhegy kercaszomori részén lévő Tündérkertben. Különféle almafákat, tüskés-, vad-és sózókörtét ültettek az elkerített területen. A frissen telepített gyümölcsös is része a hegy revitalizációját képező pályázatnak, amely már 2017-ben elkezdődött és két részletben valósult meg. [tovább]

Csaknem tízezren látogatják évente a vasvári fürdőt

Május közepén nyitotta kapuit a vasvári fürdő. Egyelőre még csak a melegvizes és a gyermekmedence üzemel. A gyermek juniálistól a sportolni vágyók a húsz méteres, két méter mély úszómedencét is birtokba vehetik majd.  [tovább]

Jó ütemben folynak a baleset megelőzési munkák

Idén is folytatódnak a Szentkúton a Szombathelyi Erdészeti Zrt. által a baleset megelőzési, biztonsági okokból elrendelt munkálatok, amelyekkel várhatóan nyár közepére végeznek a szakemberek. A nagyközönség előtt addig továbbra is zárva van a terület. [tovább]

Kultúra

Gárdonyi időtálló üzenetei

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége körmendi csoportja által szervezett tavaszi előadássorozat összejövetelének Keller Péter, Gárdonyi Géza dédunokája volt a vendége.  [tovább]

Levirágzott a pünkösdi fesztivál az Őrségben?

Sajnos a hír igaz, az idei Virágzás Napjai fesztivál volt az utolsó. Sülyi Péter a rendezvény alapítója, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy 1993-ban egy templomban tartott koncertet követően fogalmazódott meg a baráti társaságukban a Virágzás Napjai gondolata, amelyet aztán 1994-ben pünkösdkor útjára is indítottak. [tovább]

A pünkösdölés élő hagyomány

A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyhez sok népszokás kapcsolódik. A pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe. Hagyományok egész sora kapcsolódik ehhez az ünnephez, így például a pünkösdi királyválasztás, a királynéjárás, a tavaszköszöntés, a pünkösdölés vagy a törökbasázás. [tovább]