Amatőr alkotók fotóiból nyílt tárlat a Castrum Galérián

pogács | 2017. április 7.

Tizenhat amatőr alkotó fotóiból nyílt kiállítás Vasváron a Castrum Galérián. A képekben az a közös, hogy mindegyik szerzője a gyengébbik nem képviselője és kivétel nélkül helyiek. A kiállítás kapcsán Gergyéné Szakály Georgina is ezt tartotta a legfontosabbnak hangsúlyozni, hogy több mint két évtizedes közösségi és programszervezői munkája során soha nem történt meg korábban, hogy csaknem húsz helyi alkotó egyszerre, egy időben szerepeljen egy kiállításon.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

 

Azt is elmondta: kiváló amatőr alkotókat, nagyszerű embereket ismerhetett meg az előkészítő munka során. Csaknem kétszáz fotóból kellett válogatnia. A szervező úgy véli: az anyagok mennyisége mellett ezek minősége lehet a garancia, hogy bárkinek önálló kiállítása nyílhasson a jövőben, akár a Castrumon. A közösségszervező igazi ünnepként tekintett a megnyitó napjára. A 16 kiállító több generáció képviselője: van köztük családanya, fiatal felnőtt, nyugdíjas és diák is. A tárlatot a közönség figyelmébe ajánló Merklin Tímea, a SEK kommunikációs munkatársa is azt tartotta a kiállítás értékének, hogy igazi esélyt ad a női látásmód, a sajátos fókusz érvényesülésének. Ehhez kellett, hogy a szervező az ötlet mellett elhatározott legyen annak megvalósításában. A franciából származó amatőr szó a vasvári kiállításra a "szeret valamit csinálni" jelentés értelmében igaz. Mindegyik fotón tetten érhető ez. A fényképészek nem futottak közben versenyt az idővel, mint egy profi fotós, akinek konkrét témához kell a lehető legjobb pillanatot rögzítenie. A vasvári munkákat a fényképezés önmagáért való szeretete hatja át, mely egyben jó eszköz arra, hogy a pillanatok megállíthatóak legyenek. A fotósok pedig bőven találtak megállítani való pillanatokat. A fényképeken naplemente, erdőrészletek, tájak, hangulatok, épülettöredékek látszanak vagy csak sejlenek mindenkinek egyedi, sajátos látásmódja szerint. A pillanat adományaként, hogy épp akkor, ott, ő volt jelen. Van, aki önmagáért a megtalált szépségért kattintott. Virágok, napsütés, Szentkúti erdő látványa, városépület kontúrok, a Kígyókirály szobra sorakoznak a képeken. Néhányan a megörökített pillanatot egyfajta eszközként kezelik, elvont gondolatok közvetítéséhez.

Merklin Tímea szerint a fotókból vasvári képeslapsorozat is lehetne. Ezek a fényképek élményeket közvetítenek, melyek közösségi oldalakra kerülhetnének, a megszokott módon. A kiállítás azonban azzal ad többet ennél, hogy itt személyesen találkozhatnak azok, akik enélkül nem is gondolnák, hogy van közös az életükben. A tárlaton nem csak a látvány van jelen, hanem az ezekkel kapcsolatos élmények is megoszthatók egymással egy-egy beszélgetésben. Igazi találkozás egy közösségi térben. Ez a hónap végéig látogatható kiállítás lényege és legnagyobb érdeme. 

Rovataink legfrissebb hírei:


Közélet

A paktum jó tanácsokkal tud segíteni

A Dél-vasi Paktum program mondhatni, a finiséhez közeledik. A három éves projekt december végén zárul. Ez már a program harmadik esztendeje. A tavalyi év volt eddig a legsikeresebb, akkor mutatták a statisztikák a legnagyobb „ügyfélbevonási” számot. Azonban az idei évnek még koránt sincs vége. [tovább]

Az internet segítségével kölcsönözhetnek könyvet a vasváriak

Újra hozzáférhetővé tette szolgáltatásai egy részét a vasvári könyvtár április közepétől. Ehhez az internet segítségét veszi igénybe a bibliotéka. [tovább]

Értékes megfigyelések az Őrségi Nemzeti Parkban

Áthatolhatatlan kökénycserjésből bontogattak ki almafákat az alig fél éve az Őrségi Nemzeti Park vadon területére telepített európai bölények. Az általuk kitisztított területen a nemzeti park igazgatóság szakemberei vadkamerák segítségével meglepően sok más állatfaj, többek között erdei fülesbaglyok táplálkozását is megfigyelték. [tovább]

Oktatás

Tanévkezdés Szentpéteren

Őriszentpéteren az Őrség Iskolájában rendben elkezdődött a tanév. A tanévnyitó ünnepségen Horváth László intézményvezető köszöntötte a diákokat, a tanárokat és az ünnepségen szép számmal megjelenő szülőket. [tovább]

Határtalan őriszentpéteriek

A Határtalanul program keretében osztályunk 4 napos tanulmányi kirándulásra utazott Szlovákiába. Március 26-án korán reggel indultunk Őriszentpéterről. [tovább]

Gyógynövénykert az iskolában

A vasvári általános iskola egyik büszkesége a fűszer-, és gyógynövény kert. A fűszerekkel az iskolai rendezvények ételeit ízesítik. A gyógynövényekből teát kóstolnak a diákok. [tovább]

Egészségünk

Nagybetűs segítők

A Nagy Gáspár Kulturális Központban tartottak szakmai napot a vasi egészségügyi szakdolgozók. Az időzítés nem volt véletlen. Kossuth Zsuzsanna, a világ első országos főápolónője születésének kettőszázadik évfordulóját ünnepli emlékévvel a szakma. A rendezvényt a vasvári önkormányzat, a kistérségi önkormányzati társulás és a Magyar Ápolási Egyesület Vas Megyei Szervezete támogatta. A nap programját a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara területi szervezete állította össze. [tovább]

Támad a vírus

A térségünkbe élők sem úszták meg az egyre jobban elhatalmasodó járványt, egyre többen jelentkeznek influenzaszerű tünetekkel a rendelőkben. [tovább]

Költöztetik a szakrendelőket

Február elejétől már szinte valamennyi szakrendelő a felújított blokkban működik a Markusovszky Egyetemi Kórház körmendi telephelyén - mondta el lapunknak dr. Nádasi Géza, osztályvezető főorvos.  [tovább]

Hitélet

A fekete halál idején az imát kiegészítették

1346 és 1353 között a „fekete halál”, a történelem legpusztítóbb pestisjárványa ülte torát Európában. Számos kutató úgy véli, ekkor egészítették ki legfontosabb Mária-imádságunk, az Üdvözlégy szövegét. [tovább]

A domonkos mindig úton van időben és térben egyaránt

A Domonkos rend hazai tartományfőnöke járt Vasváron. Kostecki András könyvbemutatóra érkezett a városba. Alapításának nyolcszáz éves jubileumát ünnepelte tavaly Európában a domonkos rend. Az évforduló alkalmából készülhetett el számos kötet, köztük a vikárius által szerkesztett "Domonkosok a szó emberei" könyv is.  [tovább]

Kenyai lelkész a szabadságról

Clinton Henry Otsieno személyében kenyai baptista lelkipásztor látogatott Bécsből Körmendre, hogy szülőföldjéről és hitéről beszéljen szeptember 23-án a Faludi Ferenc Városi Könyvtár olvasótermét zsúfolásig megtöltő közönségnek.  [tovább]

Interjúk

Egy fiatal lány élete nem lehet politikai csatározás tárgya

Országos visszhangot váltott ki Szabó Ferenc körmendi alpolgármester lemondása, illetve ennek körülményei. Az eset kapcsán politikai csatározás vette kezdetét. A kialakult helyzet kapcsán interjút adott lapunknak Bebes István Körmend város polgármestere.  [tovább]

A hit irányt mutat a helyét kereső embernek is

Harangozó Bertalan aktív politikai pályafutása a rendszerváltáskor indult, az első ciklusban Szombathely kereszténydemokrata alpolgármestere volt. Az ezt következő években a megyei önkormányzatnál töltött be vezető tisztségeket, majd több éves szünet következett a politizálásban. Gazdasági vezetőként évekig dolgozott a Markusovszky kórházban, majd visszatért a közéletbe. Városi képviselő lett Szombathelyen, nem sokkal később pedig megyei kormánymegbízottnak nevezték ki. E tisztében vezette le Vas megye közigazgatásának gyökeres átalakítását, kivívta a szakma elismerését.  [tovább]

Aranyfokozatú körmendi közművelődési szakember

Körmend Város Ünnepnapján, a város érdekében kifejtett közművelődési tevékenységért díj aranyfokozatát vehette át Pálóczi Zsuzsanna, a helyi kulturális központ igazgató-helyettese. Közművelődési szakember ritkán kap ilyen elismerést, ennek apropóján beszélgettünk vele. [tovább]

Kék hírek

A körmendi rendőrök eredményesen dolgoznak

Négy előadás hangzott el a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság szeptember 20-i fórumán, melyet a Polgármesteri Hivatal nagytermében tartottak.  [tovább]

A bűnügyi helyzet tavaly sem romlott a térségben

Kiemelkedő eredményt ért el a felderítési mutatókban a vasvári rendőrkapitányság. A 83,1 százalékos tavalyi statisztikai számmal az országos és megyei ranglistán is az elsők. A 82,8 százalékos nyomozási eredménnyel is élen végeztek, a megyében az elsők, országosan a negyedikek a vasváriak. A tavalyi munka eredményeiről, statisztikájáról dr. Házi Béla ezredes, kapitányságvezető tájékoztatta a képviselő- testületet. [tovább]

Finn módszer

Havonta többször is számíthatnak a térségben autózók a finn módszerre. Nőtt a személyi sérüléses balesetek száma az elmúlt időszakban a Körmendi Rendőrkapitányság illetékességi területén. [tovább]

Sport

A labdarúgó vasi elit február 22-én már elrajtolt

Az előző évekhez hasonlóan, most is ligaértekezleteket tartott a Megyei Labdarúgó Szövetség Igazgatósága az amatőr bajnokságban szereplő csapatok számára. A megyei első -, másod- és harmadosztályú együtteseket Sárváron, Körmenden és Szombathelyen várták területi hovatartozás szerint. Lapunkkal a körmendi ligaértekezleten jártunk. [tovább]

Horváth Norbert még mindig nagyon érzi a kaput

A megyei másodosztályú csapatok után nézzük, hogy hogyan állunk góllövők kérdésében a labdarúgó bajnokság harmadosztályának körmendi csoportjában.  [tovább]

A csákánydoroszlói Makai István vezeti a listát

Lapunk előző számában a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában szereplő csapatainak az őszi szereplését jártuk körül főleg az elért gólok tükrében. A folytatásban nézzük meg, hogy a csapatoknál kik is állnak a találatok mögött.  [tovább]

Programok

Veterán járművek találkozója Őriszentpéteren

A Bajánsenyén bejegyzett Öreg Járművek Klubja Egyesület első alkalommal rendezte meg Őriszentpéteren a Nemzetközi Veterán Járművek Találkozóját. Az esemény szervezői, Varga József és Ozsváth Imre elmondták, hogy Kercaszomoron a korábbi években megrendezett és nagy népszerűségre szert tett Simsonos találkozókból nőtte ki magát a mostani esemény. [tovább]

A Szentpéteri Esték után pedagógus piknik lesz

A Virágzás Napjai és az Őrségi Vásár közötti időszakban sem lesznek (és nem voltak) programok és szórakoztató rendezvények híján az őriszentpéteriek. [tovább]

A Szerelmesek Fesztiválja

Június 28. és július 1. között színes programokkal várják az érdeklődőket több szentgotthárdi helyszínen. Ahogy azt már a vendégek az elmúlt három évben megszokhatták, színházi, képzőművészeti, könnyűzenei és filmművészeti programok közül válogathatnak, de ismét lesz vásár, lesznek ínycsiklandó ételek és hűsítő italok, és természetesen a gyermekek nagy örömére játszóházak, kézműves foglalkozások is - mindez a szerelem jegyében. [tovább]

Közlemények

Befejeződött a zártkertek életre keltése a Kis hegyen

Cseperednek már a gyümölcsfák a szőlőhegy kercaszomori részén lévő Tündérkertben. Különféle almafákat, tüskés-, vad-és sózókörtét ültettek az elkerített területen. A frissen telepített gyümölcsös is része a hegy revitalizációját képező pályázatnak, amely már 2017-ben elkezdődött és két részletben valósult meg. [tovább]

Csaknem tízezren látogatják évente a vasvári fürdőt

Május közepén nyitotta kapuit a vasvári fürdő. Egyelőre még csak a melegvizes és a gyermekmedence üzemel. A gyermek juniálistól a sportolni vágyók a húsz méteres, két méter mély úszómedencét is birtokba vehetik majd.  [tovább]

Jó ütemben folynak a baleset megelőzési munkák

Idén is folytatódnak a Szentkúton a Szombathelyi Erdészeti Zrt. által a baleset megelőzési, biztonsági okokból elrendelt munkálatok, amelyekkel várhatóan nyár közepére végeznek a szakemberek. A nagyközönség előtt addig továbbra is zárva van a terület. [tovább]

Kultúra

Gárdonyi időtálló üzenetei

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége körmendi csoportja által szervezett tavaszi előadássorozat összejövetelének Keller Péter, Gárdonyi Géza dédunokája volt a vendége.  [tovább]

Levirágzott a pünkösdi fesztivál az Őrségben?

Sajnos a hír igaz, az idei Virágzás Napjai fesztivál volt az utolsó. Sülyi Péter a rendezvény alapítója, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy 1993-ban egy templomban tartott koncertet követően fogalmazódott meg a baráti társaságukban a Virágzás Napjai gondolata, amelyet aztán 1994-ben pünkösdkor útjára is indítottak. [tovább]

A pünkösdölés élő hagyomány

A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyhez sok népszokás kapcsolódik. A pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe. Hagyományok egész sora kapcsolódik ehhez az ünnephez, így például a pünkösdi királyválasztás, a királynéjárás, a tavaszköszöntés, a pünkösdölés vagy a törökbasázás. [tovább]

Kapcsolat

Elérhetőségeink

RÁBAVIDÉK a Rába mentén, a Hegyháton és az Őrségben élők lapja

megjelenik kéthetente

Kiadja: Tónus Kiadó és Sajtóügynökség

Szerkesztőség: 9900 Körmend, Szabaság tér 12.

Főszerkesztő: Vilics Tamás

E-mail: rabavidek@t-online.hu

Telefon: 06 30 956 4260

Tel./Fax.: 06 94 412 681

ISSN: 1417-7099

Nyomdai munkák: VasPrint Kft

Felelős vezető: Pintér László

 [tovább]