Lencsevégen2 - avagy egy fotókiállítás beszédes képei

A megragadott pillanat szépsége a galérián

Kozma Gábor | 2017. február 3.

Akárcsak korábban, most is reflektorfényt érdemelt és kapott a 3 F-K Fotóklub sorrendben hatodik bemutatkozása. Ezúttal a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, tisztelegve a kultúra előtt. A Lencsevégen2 címszó alatt futó tárlat láthatóan megragadta az ifjú közönség képzeletét.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

 

A magyar kultúra napja mindig is kiemelkedő eseménye a városnak, hiszen 1991-ben a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból indult megyehódító útjára a magas szellemi minőséget megtestesítő ünneplés. Ezúttal sem volt másképp, a jeles napra a körmendi 3 F-K Fotóklub izgalmas tárlata tette fel a koronát. Az alkotók, közte Bedőcs Gyula, Benkő Bea, Fekete Tamás, Jámbori Tamás, Jene Sándor, Klemencsics Sándor, Lakosi Miklós, Markó Márta, Vilics Eszter és Wagner Hajnal - sokrétű témakört érintettek. A megnyitóra megtelt a galéria érdeklődőkkel, a közönség soraiban ott láttuk Fodor Istvánt, a Szombathelyi Tankerületi Központ igazgatóját, dr. Vörös Ottó professzort, a gimnázium öregdiák baráti körének vezetőjét is. Az intézmény igazgatójának, Laczó Tamásnak üdvözlő szavai után Laczó Júlia és Fülöp János diákok adtak rövid műsort, majd Bebes István polgármester emelkedett szólásra, méltatva a klub alkotóinak munkásságát.
- Amit anno az iskola művész-tanára, Sodics László megálmodott, vagyis a minőségi kultúra megjelenítése és terjesztése, az ma is működik. Itt és most egy olyan tárlatot nyithatok meg, amely a helyi alkotók világlátását, gondolkodásmódját fejezi ki. Úgy, hogy abban benne van városunk számos rezdülése is - jelentette ki. Majd utalt a korábbi 3 F-K-s bemutatókra, a galérián korábban vendégül látott, alkotókra, köztük Benkő Sándorra, aki a helyi Cipőgyár utolsó munkanapjának művészi megörökítésével elnyerte a MÚOSZ Országos Nagydíját. Ezen rangos vonulatba illik Trifusz Péter, Simon Attila, Szendi Péter, Wolf Ferenc. A szónok megemlítette, hogy a klub több tagjának, így Gyarmati Szilárdnak, Jene Sándornak és Jámbori Tamásnak is volt már önálló bemutatkozása.  Mindez méltó a fennállásának 70. évét magáénak tudó gimnáziumhoz, mint ahogy az is: példamutató módon emlékeznek nemzetünk értékes szellemi hagyományaira. A képek, ahogy mondani szokás, önmagukért beszélnek. Ám annyi bizonyos: megragadják a fantáziát, tovább gondoltatják-fűzik a megragadott pillanatot, témát a szemlélődővel - hangsúlyozta a polgármester, aki egyenként is szólt az alkotókról, műveikről. Végül azt hangsúlyozta: a fotóklub léte és működése a város egyik fontos értéke és ezért meg kell becsülni. - Önökre, alkotókra minden körmendi büszke lehet - jegyezte meg, majd ünnepélyesen megnyitotta a 44 képből álló tárlatot, amely március 10-ig tekinthető meg a galérián. És nincs megállás, a klub máris tervezi a következő bemutatkozási lehetőséget, a Körmendi Kulturális Központhoz kapcsolódóan.
A megnyitó után rövid összegzésre kértük a klub tagjait: milyen évet zártak, mi történt velük? - Tavaly, szintén ünnephez kapcsolódva, március 15-én nyílt klubunk évi közös bemutatkozó kiállítása. Az előző kiállítás megnyitón még csak tervként elhangzott budapesti kirándulásunk nagyon jól sikerült: a Műcsarnokban Steve McCurry afgán lányát és társait, majd Baricz Kati műveit néztük meg. Májusban Szombathelyen vettünk részt fotóstalálkozón, ahol a vendég a napjainkban nemzetközi pályázatokon legtöbbet díjazott Kerekes István volt. Nyáron a klubunk is aktív részese volt a Körmendi Napoknak: a Rába fotókiállítás gerincét alkottuk, aztán klubfoglalkozás keretein belül is megismerkedtünk Magyar Zoltán régi fényképezőgép gyűjteményének szinte minden darabjával. Ősszel ismét Budapest következett: a Ludwig Múzeumban divatfotó kiállításon jártunk, a Mai Manó Házban (a Magyar Fotográfia Háza) Robert Capa képeit tekintettük meg, de nem hagytuk ki a látnivalók közül a Nemzeti Galériában épp akkor látható Amadeo Modigliani festményeit sem. Október 28-án a Körmend Város Ünnepnapján klubtitkárunk Pálóczi Zsuzsanna vehetett át elismerést, a közművelődési díj arany fokozatát - hallottuk. Megtudtuk: a klub tagja a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének, így országos és nemzetközi pályázatokon is részt vehetnek. - Többen élünk is a lehetőséggel, ennek legjobb példája Fekete Tamás sikere, az AFIAP minősítés megszerzése. Tamás a Magyarországon a MAFOSZ által képviselte FIAP, vagyis Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség által kapott fotóművészeti minősítést, így a FIAP fotóművésze. Ehhez a szervezet védnöksége alatti pályázatokon kell megszerezni legalább negyven képelfogadást, minimum 8 országból, 15 különböző fotóval. A jó példát többen követjük, klubtagok képeivel a magyar fotószalonok mellett Európa több országában, de Brazíliában és Indiában megrendezett szalonok katalógusaiban is találkozhatunk.
Ami pedig a tárlatot illeti, kedvcsinálónak álljon itt egy rövid kis összeállítás, amely az egyes alkotók műveinek legjellemzőbb vonásait említi. Ez természetesen nem pótolhatja a személyes élményt, vagyis a képek megtekintését, amely bizonyára sok-sok örömteli percet szerez majd a látogatóknak.  Tehát a kiállítókról:  Bedőcs Gyula jól megkomponált természetfotóival gyakran találkozhatunk újságok hasábjain és a világhálón is. Most is a Rába part, Várkert és a környék élővilága elevenedik meg fotóin. Benkő Bea fő témája a gyerekek, a család. Fekete Tamás képeinek témája ez alkalommal is a szebbik nem és az utazások: Velence. Jámbori Tamás elsősorban városi rendezvények eseményeit hozta: az Alterába fesztivál fellépőiből egy csokor, vagy épp Tolcsvay Béla Tavaszünnepéről. Jene Sándor szeret kísérletezni. A keleti tánc világa, a tűz, hagyományőrző események után most egy tornász sorozatot hozott fekete-fehérben, jó adag liszttel megszórva. Klemencsics Sándor portréfotója mellett a másik kedvelt érdeklődési kör: az autó és motorversenyek világa jelenik meg. Lakosi Miklós téli körképet, (a horvátnádaljai malomnál készült) Markó Márta egy, a Balaton partján elfogyasztott ebéd (vízisikló nyel le egy méretes halat!) 4 fázisát mutatja be izgalmas sorozatában. Vilics Eszter a környezetét mutatja be egyéni látásmódjával: csigák, virágok, kutya, naplemente. Ám többes jelentést is ad képeinek: a bakancs alá behajló virág például nem hagy kétséget afelől, hogy itt sokkal többről van szó, mint egy jól megkomponált természetfotó. Wagner Hajnal témája is a világ szépsége, egy balatoni nyár és egy kedves virág képében.   
 

Rovataink legfrissebb hírei:


Közélet

A paktum jó tanácsokkal tud segíteni

A Dél-vasi Paktum program mondhatni, a finiséhez közeledik. A három éves projekt december végén zárul. Ez már a program harmadik esztendeje. A tavalyi év volt eddig a legsikeresebb, akkor mutatták a statisztikák a legnagyobb „ügyfélbevonási” számot. Azonban az idei évnek még koránt sincs vége. [tovább]

Az internet segítségével kölcsönözhetnek könyvet a vasváriak

Újra hozzáférhetővé tette szolgáltatásai egy részét a vasvári könyvtár április közepétől. Ehhez az internet segítségét veszi igénybe a bibliotéka. [tovább]

Értékes megfigyelések az Őrségi Nemzeti Parkban

Áthatolhatatlan kökénycserjésből bontogattak ki almafákat az alig fél éve az Őrségi Nemzeti Park vadon területére telepített európai bölények. Az általuk kitisztított területen a nemzeti park igazgatóság szakemberei vadkamerák segítségével meglepően sok más állatfaj, többek között erdei fülesbaglyok táplálkozását is megfigyelték. [tovább]

Oktatás

Tanévkezdés Szentpéteren

Őriszentpéteren az Őrség Iskolájában rendben elkezdődött a tanév. A tanévnyitó ünnepségen Horváth László intézményvezető köszöntötte a diákokat, a tanárokat és az ünnepségen szép számmal megjelenő szülőket. [tovább]

Határtalan őriszentpéteriek

A Határtalanul program keretében osztályunk 4 napos tanulmányi kirándulásra utazott Szlovákiába. Március 26-án korán reggel indultunk Őriszentpéterről. [tovább]

Gyógynövénykert az iskolában

A vasvári általános iskola egyik büszkesége a fűszer-, és gyógynövény kert. A fűszerekkel az iskolai rendezvények ételeit ízesítik. A gyógynövényekből teát kóstolnak a diákok. [tovább]

Egészségünk

Nagybetűs segítők

A Nagy Gáspár Kulturális Központban tartottak szakmai napot a vasi egészségügyi szakdolgozók. Az időzítés nem volt véletlen. Kossuth Zsuzsanna, a világ első országos főápolónője születésének kettőszázadik évfordulóját ünnepli emlékévvel a szakma. A rendezvényt a vasvári önkormányzat, a kistérségi önkormányzati társulás és a Magyar Ápolási Egyesület Vas Megyei Szervezete támogatta. A nap programját a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara területi szervezete állította össze. [tovább]

Támad a vírus

A térségünkbe élők sem úszták meg az egyre jobban elhatalmasodó járványt, egyre többen jelentkeznek influenzaszerű tünetekkel a rendelőkben. [tovább]

Költöztetik a szakrendelőket

Február elejétől már szinte valamennyi szakrendelő a felújított blokkban működik a Markusovszky Egyetemi Kórház körmendi telephelyén - mondta el lapunknak dr. Nádasi Géza, osztályvezető főorvos.  [tovább]

Hitélet

A fekete halál idején az imát kiegészítették

1346 és 1353 között a „fekete halál”, a történelem legpusztítóbb pestisjárványa ülte torát Európában. Számos kutató úgy véli, ekkor egészítették ki legfontosabb Mária-imádságunk, az Üdvözlégy szövegét. [tovább]

A domonkos mindig úton van időben és térben egyaránt

A Domonkos rend hazai tartományfőnöke járt Vasváron. Kostecki András könyvbemutatóra érkezett a városba. Alapításának nyolcszáz éves jubileumát ünnepelte tavaly Európában a domonkos rend. Az évforduló alkalmából készülhetett el számos kötet, köztük a vikárius által szerkesztett "Domonkosok a szó emberei" könyv is.  [tovább]

Kenyai lelkész a szabadságról

Clinton Henry Otsieno személyében kenyai baptista lelkipásztor látogatott Bécsből Körmendre, hogy szülőföldjéről és hitéről beszéljen szeptember 23-án a Faludi Ferenc Városi Könyvtár olvasótermét zsúfolásig megtöltő közönségnek.  [tovább]

Interjúk

Egy fiatal lány élete nem lehet politikai csatározás tárgya

Országos visszhangot váltott ki Szabó Ferenc körmendi alpolgármester lemondása, illetve ennek körülményei. Az eset kapcsán politikai csatározás vette kezdetét. A kialakult helyzet kapcsán interjút adott lapunknak Bebes István Körmend város polgármestere.  [tovább]

A hit irányt mutat a helyét kereső embernek is

Harangozó Bertalan aktív politikai pályafutása a rendszerváltáskor indult, az első ciklusban Szombathely kereszténydemokrata alpolgármestere volt. Az ezt következő években a megyei önkormányzatnál töltött be vezető tisztségeket, majd több éves szünet következett a politizálásban. Gazdasági vezetőként évekig dolgozott a Markusovszky kórházban, majd visszatért a közéletbe. Városi képviselő lett Szombathelyen, nem sokkal később pedig megyei kormánymegbízottnak nevezték ki. E tisztében vezette le Vas megye közigazgatásának gyökeres átalakítását, kivívta a szakma elismerését.  [tovább]

Aranyfokozatú körmendi közművelődési szakember

Körmend Város Ünnepnapján, a város érdekében kifejtett közművelődési tevékenységért díj aranyfokozatát vehette át Pálóczi Zsuzsanna, a helyi kulturális központ igazgató-helyettese. Közművelődési szakember ritkán kap ilyen elismerést, ennek apropóján beszélgettünk vele. [tovább]

Kék hírek

A körmendi rendőrök eredményesen dolgoznak

Négy előadás hangzott el a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság szeptember 20-i fórumán, melyet a Polgármesteri Hivatal nagytermében tartottak.  [tovább]

A bűnügyi helyzet tavaly sem romlott a térségben

Kiemelkedő eredményt ért el a felderítési mutatókban a vasvári rendőrkapitányság. A 83,1 százalékos tavalyi statisztikai számmal az országos és megyei ranglistán is az elsők. A 82,8 százalékos nyomozási eredménnyel is élen végeztek, a megyében az elsők, országosan a negyedikek a vasváriak. A tavalyi munka eredményeiről, statisztikájáról dr. Házi Béla ezredes, kapitányságvezető tájékoztatta a képviselő- testületet. [tovább]

Finn módszer

Havonta többször is számíthatnak a térségben autózók a finn módszerre. Nőtt a személyi sérüléses balesetek száma az elmúlt időszakban a Körmendi Rendőrkapitányság illetékességi területén. [tovább]

Sport

A labdarúgó vasi elit február 22-én már elrajtolt

Az előző évekhez hasonlóan, most is ligaértekezleteket tartott a Megyei Labdarúgó Szövetség Igazgatósága az amatőr bajnokságban szereplő csapatok számára. A megyei első -, másod- és harmadosztályú együtteseket Sárváron, Körmenden és Szombathelyen várták területi hovatartozás szerint. Lapunkkal a körmendi ligaértekezleten jártunk. [tovább]

Horváth Norbert még mindig nagyon érzi a kaput

A megyei másodosztályú csapatok után nézzük, hogy hogyan állunk góllövők kérdésében a labdarúgó bajnokság harmadosztályának körmendi csoportjában.  [tovább]

A csákánydoroszlói Makai István vezeti a listát

Lapunk előző számában a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában szereplő csapatainak az őszi szereplését jártuk körül főleg az elért gólok tükrében. A folytatásban nézzük meg, hogy a csapatoknál kik is állnak a találatok mögött.  [tovább]

Programok

Veterán járművek találkozója Őriszentpéteren

A Bajánsenyén bejegyzett Öreg Járművek Klubja Egyesület első alkalommal rendezte meg Őriszentpéteren a Nemzetközi Veterán Járművek Találkozóját. Az esemény szervezői, Varga József és Ozsváth Imre elmondták, hogy Kercaszomoron a korábbi években megrendezett és nagy népszerűségre szert tett Simsonos találkozókból nőtte ki magát a mostani esemény. [tovább]

A Szentpéteri Esték után pedagógus piknik lesz

A Virágzás Napjai és az Őrségi Vásár közötti időszakban sem lesznek (és nem voltak) programok és szórakoztató rendezvények híján az őriszentpéteriek. [tovább]

A Szerelmesek Fesztiválja

Június 28. és július 1. között színes programokkal várják az érdeklődőket több szentgotthárdi helyszínen. Ahogy azt már a vendégek az elmúlt három évben megszokhatták, színházi, képzőművészeti, könnyűzenei és filmművészeti programok közül válogathatnak, de ismét lesz vásár, lesznek ínycsiklandó ételek és hűsítő italok, és természetesen a gyermekek nagy örömére játszóházak, kézműves foglalkozások is - mindez a szerelem jegyében. [tovább]

Közlemények

Befejeződött a zártkertek életre keltése a Kis hegyen

Cseperednek már a gyümölcsfák a szőlőhegy kercaszomori részén lévő Tündérkertben. Különféle almafákat, tüskés-, vad-és sózókörtét ültettek az elkerített területen. A frissen telepített gyümölcsös is része a hegy revitalizációját képező pályázatnak, amely már 2017-ben elkezdődött és két részletben valósult meg. [tovább]

Csaknem tízezren látogatják évente a vasvári fürdőt

Május közepén nyitotta kapuit a vasvári fürdő. Egyelőre még csak a melegvizes és a gyermekmedence üzemel. A gyermek juniálistól a sportolni vágyók a húsz méteres, két méter mély úszómedencét is birtokba vehetik majd.  [tovább]

Jó ütemben folynak a baleset megelőzési munkák

Idén is folytatódnak a Szentkúton a Szombathelyi Erdészeti Zrt. által a baleset megelőzési, biztonsági okokból elrendelt munkálatok, amelyekkel várhatóan nyár közepére végeznek a szakemberek. A nagyközönség előtt addig továbbra is zárva van a terület. [tovább]

Kultúra

Gárdonyi időtálló üzenetei

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége körmendi csoportja által szervezett tavaszi előadássorozat összejövetelének Keller Péter, Gárdonyi Géza dédunokája volt a vendége.  [tovább]

Levirágzott a pünkösdi fesztivál az Őrségben?

Sajnos a hír igaz, az idei Virágzás Napjai fesztivál volt az utolsó. Sülyi Péter a rendezvény alapítója, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy 1993-ban egy templomban tartott koncertet követően fogalmazódott meg a baráti társaságukban a Virágzás Napjai gondolata, amelyet aztán 1994-ben pünkösdkor útjára is indítottak. [tovább]

A pünkösdölés élő hagyomány

A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyhez sok népszokás kapcsolódik. A pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe. Hagyományok egész sora kapcsolódik ehhez az ünnephez, így például a pünkösdi királyválasztás, a királynéjárás, a tavaszköszöntés, a pünkösdölés vagy a törökbasázás. [tovább]

Kapcsolat

Elérhetőségeink

RÁBAVIDÉK a Rába mentén, a Hegyháton és az Őrségben élők lapja

megjelenik kéthetente

Kiadja: Tónus Kiadó és Sajtóügynökség

Szerkesztőség: 9900 Körmend, Szabaság tér 12.

Főszerkesztő: Vilics Tamás

E-mail: rabavidek@t-online.hu

Telefon: 06 30 956 4260

Tel./Fax.: 06 94 412 681

ISSN: 1417-7099

Nyomdai munkák: VasPrint Kft

Felelős vezető: Pintér László

 [tovább]