Polgár Csaba textíliáiból nyílt kiállítás Vasváron, a Castrum Galérián

A művek egytől-egyig képzőművészeti alkotások

Rábavidék | 2020. szeptember 29.

Lágyan aláhulló anyagok erdeje mutatja be Polgár Csaba, Ferenczy Noémi-díjas textilművész munkásságának egy szeletét, innovatív mintakísérleteit a Nagy Gáspár Művelődési Központ előterében (képünkön).

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

 

 

Textilből, a szintén innovációnak számító, úgynevezett laufer technikát képviselő anyagból a csillogó járólapokra is jutott. Ezzel a textilréttel valóban teljessé válik a kiállítótérben a textilerdő. „Férjem jó ismerője volt a textilnek, az anyag technikai kihívásainak. Nyomott anyagfüggönyök kerültek most a Castrum Galériára.” – mondta az alkotó felesége Polgárné Varga Zsuzsa a megnyitó előtt. Hozzátette: a posztmodern kezdetétől merészen kísérletező művész munkásságát az úgynevezett lauferek is fémjelzik. Ez a nagyüzemi textilnyomás technikájának részeleme volt. Mint itatós működött a nagyméretű felületképzésre alkalmas anyag. Polgár Csaba mintái ezekre kerültek fel. „A minta a legvarázslatosabb médiumok egyike, a világ pedig óriási mintafelhasználó, mintagerjesztő. Ezért használta szívesen motívumként ezeket Polgár Csaba.”– tette hozzá még a mai modern textilművészet fontos személyiségéről felesége.

 

A tárlatot Tóth Csaba ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A Munkácsy-díjas festőművész, főiskolai docens azzal kezdte gondolatait: sokszor van úgy az ember, hogy nézi ugyan a kiállítást a maga szépségében, de igazán nem tudja, mit is kellene meglátnia benne. „Így van ez a mostani tárlat esetében is. Ugyanis látszólag iparművészeti a kiállítás, a lakás különböző részeinek kellékei tekinthetőek meg. De látni kell, hogy a művek egytől-egyig képzőművészeti alkotások, táblaképek.” – hangsúlyozta a festőművész.

 

Tóth Csaba, Polgár Csaba egykori tanár kollégája munkásságát végig nyomon követte, érdekelte a művész életútja. Elhangzott: bár a művész textilanyagokra alkotott, végig táblaképekben gondolkodott, az egyetemes művészettörténet problematikájával küzdött. A 60-as években új utakat járt, expresszív, szürreális, absztrakt művek születtek keze alatt. Több újító stíluskísérletével a neo-avantgarde egyik hazai képviselőjének, úttörőjének, első vonalába tartozónak nevezte a tárlat megnyitója a textilest. A stílusok sorolása is folytatódott. Polgár Csaba a magyar minimal art meghatározó képviselője a magyar művészek között. Egyik fő műve, amely Vasváron is látható, a Nemzeti Galéria, a Szombathelyi Képtár vagy a Ludwig Múzeum kortárs gyűjteményébe kívánkozik. Művészetére a 80-as évek trans-avantgarde hulláma, aztán az új szenzibilitás is hatott.

 

„Polgár Csaba a textilművészet területen bontakozott ki, de táblaképekként kell értelmezni műveit, ami a képzőművészet világa. Ugyanis mindig képekben gondolkodott, képekben mutatta meg a világról alkotott véleményét.”– fogalmazta meg következtetését Tóth Csaba. Arról is beszélt: a Ferenczy Noémi-díjas alkotó a földön járt, de ideákban gondolkodott. Volt egy álma, amely sajnos nem valósult meg. Raktár múzeumról álmodott, ahol a művészek hagyatéka méltó helyet kaphat. A mű ugyanis egy adott korban megszületik, de akkor kevesen ismerik fel az értéket. Két - háromszáz év is kell hozzá, hogy az utókor helyi értéken kezelje, felfedezze az alkotásokat. A hagyatékok gondozóinak, az intézményeknek közös érdekek mentén kellene utat találnia az erkölcsi és esztétikai értékeket hordozó művek megőrzésére. Ez országos probléma, amelyre megoldás még nem született. „Polgár Csaba a hazai neo-avantgarde jelentős képviselője, előkelő helyet foglal el a művészettörténeti korszak hazai képviselői között.” – jelentette ki végső következtetésként a Munkácsy-díjas festőművész. A Castrum Galéria tárlata október közepéig látogatható.

 

 

Pogács Mónika   

 

Fotó: Bakos Ágnes

 

Rovataink legfrissebb hírei:


Közélet

Átadták az M8-as autóút egy szakaszát

A NIF Zrt. beruházásában 2018 tavaszán kezdődtek meg az M8-as autóút 2x1 sávos 28,9 kilométeres szakaszának munkálatai. A közelmúltban átadták az osztrák határhoz közelebbi szakaszt.  [tovább]

Megújulnak a gyermekintézmények Csákánydorszlón

Csákánydoroszlón a közelmúltban több jelentős beruházás is elkezdődött, a tornaterem építése már a befejezéshez közelít. Ám információink szerint a gyermekintézmények is megújulnak, korszerűsítik ezeket. Horváth István polgármestert a sikeres időszak tapasztalatairól, illetve a munkák állásáról kérdeztük. [tovább]

Református iskola lesz Bajánsenyén?

A bajánsenyei iskola két évszázados történetében újabb fejezet kezdődhet ez év szeptemberében. Ha az oktatásért felelős miniszter aláírja a dokumentumokat, akkor a következő tanévtől református iskolája lesz a településnek. (Képünkön a bajánsenyei iskola tanulói.) [tovább]

Oktatás

Tanévkezdés Szentpéteren

Őriszentpéteren az Őrség Iskolájában rendben elkezdődött a tanév. A tanévnyitó ünnepségen Horváth László intézményvezető köszöntötte a diákokat, a tanárokat és az ünnepségen szép számmal megjelenő szülőket. [tovább]

Határtalan őriszentpéteriek

A Határtalanul program keretében osztályunk 4 napos tanulmányi kirándulásra utazott Szlovákiába. Március 26-án korán reggel indultunk Őriszentpéterről. [tovább]

Gyógynövénykert az iskolában

A vasvári általános iskola egyik büszkesége a fűszer-, és gyógynövény kert. A fűszerekkel az iskolai rendezvények ételeit ízesítik. A gyógynövényekből teát kóstolnak a diákok. [tovább]

Egészségünk

Nagybetűs segítők

A Nagy Gáspár Kulturális Központban tartottak szakmai napot a vasi egészségügyi szakdolgozók. Az időzítés nem volt véletlen. Kossuth Zsuzsanna, a világ első országos főápolónője születésének kettőszázadik évfordulóját ünnepli emlékévvel a szakma. A rendezvényt a vasvári önkormányzat, a kistérségi önkormányzati társulás és a Magyar Ápolási Egyesület Vas Megyei Szervezete támogatta. A nap programját a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara területi szervezete állította össze. [tovább]

Támad a vírus

A térségünkbe élők sem úszták meg az egyre jobban elhatalmasodó járványt, egyre többen jelentkeznek influenzaszerű tünetekkel a rendelőkben. [tovább]

Költöztetik a szakrendelőket

Február elejétől már szinte valamennyi szakrendelő a felújított blokkban működik a Markusovszky Egyetemi Kórház körmendi telephelyén - mondta el lapunknak dr. Nádasi Géza, osztályvezető főorvos.  [tovább]

Hitélet

Batthyány emlékév Felvidéken

Szent II. János Pál pápa 2003. március 23-án boldoggá avatta a „Szegények orvosát” Batthyány Strattmann Lászlót.  [tovább]

A fekete halál idején az imát kiegészítették

1346 és 1353 között a „fekete halál”, a történelem legpusztítóbb pestisjárványa ülte torát Európában. Számos kutató úgy véli, ekkor egészítették ki legfontosabb Mária-imádságunk, az Üdvözlégy szövegét. [tovább]

A domonkos mindig úton van időben és térben egyaránt

A Domonkos rend hazai tartományfőnöke járt Vasváron. Kostecki András könyvbemutatóra érkezett a városba. Alapításának nyolcszáz éves jubileumát ünnepelte tavaly Európában a domonkos rend. Az évforduló alkalmából készülhetett el számos kötet, köztük a vikárius által szerkesztett "Domonkosok a szó emberei" könyv is.  [tovább]

Interjúk

Egy fiatal lány élete nem lehet politikai csatározás tárgya

Országos visszhangot váltott ki Szabó Ferenc körmendi alpolgármester lemondása, illetve ennek körülményei. Az eset kapcsán politikai csatározás vette kezdetét. A kialakult helyzet kapcsán interjút adott lapunknak Bebes István Körmend város polgármestere.  [tovább]

A hit irányt mutat a helyét kereső embernek is

Harangozó Bertalan aktív politikai pályafutása a rendszerváltáskor indult, az első ciklusban Szombathely kereszténydemokrata alpolgármestere volt. Az ezt következő években a megyei önkormányzatnál töltött be vezető tisztségeket, majd több éves szünet következett a politizálásban. Gazdasági vezetőként évekig dolgozott a Markusovszky kórházban, majd visszatért a közéletbe. Városi képviselő lett Szombathelyen, nem sokkal később pedig megyei kormánymegbízottnak nevezték ki. E tisztében vezette le Vas megye közigazgatásának gyökeres átalakítását, kivívta a szakma elismerését.  [tovább]

Aranyfokozatú körmendi közművelődési szakember

Körmend Város Ünnepnapján, a város érdekében kifejtett közművelődési tevékenységért díj aranyfokozatát vehette át Pálóczi Zsuzsanna, a helyi kulturális központ igazgató-helyettese. Közművelődési szakember ritkán kap ilyen elismerést, ennek apropóján beszélgettünk vele. [tovább]

Kék hírek

A körmendi rendőrök eredményesen dolgoznak

Négy előadás hangzott el a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság szeptember 20-i fórumán, melyet a Polgármesteri Hivatal nagytermében tartottak.  [tovább]

A bűnügyi helyzet tavaly sem romlott a térségben

Kiemelkedő eredményt ért el a felderítési mutatókban a vasvári rendőrkapitányság. A 83,1 százalékos tavalyi statisztikai számmal az országos és megyei ranglistán is az elsők. A 82,8 százalékos nyomozási eredménnyel is élen végeztek, a megyében az elsők, országosan a negyedikek a vasváriak. A tavalyi munka eredményeiről, statisztikájáról dr. Házi Béla ezredes, kapitányságvezető tájékoztatta a képviselő- testületet. [tovább]

Finn módszer

Havonta többször is számíthatnak a térségben autózók a finn módszerre. Nőtt a személyi sérüléses balesetek száma az elmúlt időszakban a Körmendi Rendőrkapitányság illetékességi területén. [tovább]

Sport

Az őrségi találkozót a hazaiak nyerték a körzetiben

A megyei harmadosztályú labdarúgó bajnokság Körmendi csoportjában március közepén, a nemzeti ünnep miatti hosszú hétvégén kezdték el tulajdonképpen a tavaszi szezont. Előtte héten még az utolsó őszi fordulót pótolták. [tovább]

Tavaszi menetrend az alacsonyabb osztályokban

A megyei első osztály mellett a másod-és harmadosztályban is elkészítette a versenybizottság a tavaszi menetrendet a megyei labdarúgó szövetségben. A másodosztályú Déli és a harmadosztályú Körmendi csoport tavaszi programjának változása érint bennünket. [tovább]

Sűrű lesz a program a megyei I. osztályban

A koronavírus járvány miatt sűrű program vár a megyei első osztályban szereplő labdarúgó csapatokra a tavasszal. 21 fordulónak kellett helyet keresni úgy a tavaszi versenynaptárban, hogy május végére bajnokot lehessen hirdetni. [tovább]

Programok

Veterán járművek találkozója Őriszentpéteren

A Bajánsenyén bejegyzett Öreg Járművek Klubja Egyesület első alkalommal rendezte meg Őriszentpéteren a Nemzetközi Veterán Járművek Találkozóját. Az esemény szervezői, Varga József és Ozsváth Imre elmondták, hogy Kercaszomoron a korábbi években megrendezett és nagy népszerűségre szert tett Simsonos találkozókból nőtte ki magát a mostani esemény. [tovább]

A Szentpéteri Esték után pedagógus piknik lesz

A Virágzás Napjai és az Őrségi Vásár közötti időszakban sem lesznek (és nem voltak) programok és szórakoztató rendezvények híján az őriszentpéteriek. [tovább]

A Szerelmesek Fesztiválja

Június 28. és július 1. között színes programokkal várják az érdeklődőket több szentgotthárdi helyszínen. Ahogy azt már a vendégek az elmúlt három évben megszokhatták, színházi, képzőművészeti, könnyűzenei és filmművészeti programok közül válogathatnak, de ismét lesz vásár, lesznek ínycsiklandó ételek és hűsítő italok, és természetesen a gyermekek nagy örömére játszóházak, kézműves foglalkozások is - mindez a szerelem jegyében. [tovább]

Közlemények

Befejeződött a zártkertek életre keltése a Kis hegyen

Cseperednek már a gyümölcsfák a szőlőhegy kercaszomori részén lévő Tündérkertben. Különféle almafákat, tüskés-, vad-és sózókörtét ültettek az elkerített területen. A frissen telepített gyümölcsös is része a hegy revitalizációját képező pályázatnak, amely már 2017-ben elkezdődött és két részletben valósult meg. [tovább]

Csaknem tízezren látogatják évente a vasvári fürdőt

Május közepén nyitotta kapuit a vasvári fürdő. Egyelőre még csak a melegvizes és a gyermekmedence üzemel. A gyermek juniálistól a sportolni vágyók a húsz méteres, két méter mély úszómedencét is birtokba vehetik majd.  [tovább]

Jó ütemben folynak a baleset megelőzési munkák

Idén is folytatódnak a Szentkúton a Szombathelyi Erdészeti Zrt. által a baleset megelőzési, biztonsági okokból elrendelt munkálatok, amelyekkel várhatóan nyár közepére végeznek a szakemberek. A nagyközönség előtt addig továbbra is zárva van a terület. [tovább]

Kultúra

Gárdonyi időtálló üzenetei

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége körmendi csoportja által szervezett tavaszi előadássorozat összejövetelének Keller Péter, Gárdonyi Géza dédunokája volt a vendége.  [tovább]

Levirágzott a pünkösdi fesztivál az Őrségben?

Sajnos a hír igaz, az idei Virágzás Napjai fesztivál volt az utolsó. Sülyi Péter a rendezvény alapítója, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy 1993-ban egy templomban tartott koncertet követően fogalmazódott meg a baráti társaságukban a Virágzás Napjai gondolata, amelyet aztán 1994-ben pünkösdkor útjára is indítottak. [tovább]

A pünkösdölés élő hagyomány

A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyhez sok népszokás kapcsolódik. A pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe. Hagyományok egész sora kapcsolódik ehhez az ünnephez, így például a pünkösdi királyválasztás, a királynéjárás, a tavaszköszöntés, a pünkösdölés vagy a törökbasázás. [tovább]

Kapcsolat

Elérhetőségeink

RÁBAVIDÉK a Rába mentén, a Hegyháton és az Őrségben élők lapja

megjelenik kéthetente

Kiadja: Tónus Kiadó és Sajtóügynökség

Szerkesztőség: 9900 Körmend, Szabaság tér 12.

Főszerkesztő: Vilics Tamás

E-mail: rabavidek@t-online.hu

Telefon: 06 30 956 4260

Tel./Fax.: 06 94 412 681

ISSN: 1417-7099

Nyomdai munkák: VasPrint Kft

Felelős vezető: Pintér László

 [tovább]