Mozgalom alakult a szabadságért, a félelem megszüntetéséért

A régi körmendi életet szeretnék újra visszahozni

Rábavidék | 2019. szeptember 21.

Sajtótájékoztatón mutatkoztak be a körmendi Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjei. Nagy László a mozgalom helyi koordinátora köszöntötte a megjelent választókat és a rendezvény vendégeit: Komjáthy Imrét az MSZP alelnökét, Nagy Donátot a momentum Vas megyei elnökét, Hetyési Mariannát a DK területi vezetőjét, és egy meglepetés vendéget, Kónya Pétert, a Szolidaritás Mozgalom alapító elnökét, aki az érdeklődők között foglalt helyet (képünkön).

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

 Nagy László beszélt az összefogás létrejöttéről és megalakulásának történetéről, majd a képviselőcsoport céljaival folytatta. Kiemelte, hogy a régi körmendi élet visszahozását, a félelem megszüntetését, és a város különleges adottságainak kiaknázását tekintik fő feladatuknak. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy csapatukban többségben vannak a hölgyek, ami nem véletlen, hiszen ők tartják össze a közösséget, mint ahogy a családokban is a nőkre hárul ez a fontos feladat. Továbbá hangsúlyozta: a képviselő-jelöltek között az idősebb, a legifjabb generáció és a középkorúak is rendelkeznek képviselettel, mint ahogy a csapatban van felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező egyén, egykori közalkalmazott, vállalkozó és fizikai munkás. De megtalálható soraikban mozgássérült is, aki teljes életet él, de jól ismeri a hátrányos helyzetűek problémáit.  Ezután, felkérte a jelölteket, hogy röviden mutassák be programjukat.

 Major Jenőné elmondta: „Választókörzetemben mindenki számára biztosítani kell az emberhez méltó megélhetést. Kiemelt feladat az új munkahelyek teremtése, a családok, a gyermekek és a nyugdíjasok támogatása.” Olyan közéletet szeretne, amelyben nemcsak a választások előtt fontos az emberek gondjainak és problémáinak a megoldása. Sárközi Ádám még csak 21 éves, de megjegyezte: látja a város legnagyobb problémáit és ezek orvoslásában szeretne részt venni. „ Például a vasúton túli csapadékvíz elvezetésének megoldatlansága sok ott élőnek okoz gondot. Szükség van az Avar utcai játszótér és kosárlabda pálya felújítására, lakó- és pihenőövezet kialakítására a gyermekek biztonsága érdekében. A balesetek elkerülése miatt indokolt a közvilágítás korszerűsítése.” Nagy Lászlóné az Amerikai Egyesült Államokban, a demokrácia hazájában született. Gyermekkorát New Yorkban és Zala megyében töltötte, a saját bőrén érezte a különbséget. Évek óta Körmenden él férjével és gyermekeivel, vállalkozóként nyelvoktatással és tolmácskodással foglalkozik. ”Hiszek abban, hogy az ember jelleme a tetteiben mutatkozik meg. Fontosnak tartom létrehozni azokat a kommunikációs fórumokat, ahol mindenki elmondhatja a véleményét egy jobb és élhetőbb Körmendért.”

Komjáthy Imre hangsúlyozta: szabad városokra és településekre van szükség, ahol mindenki egyenlő esélyekkel rendelkezik, ahol nem a helyi kiskirályok, a fideszes polgármesterek döntik el, hogy ki mennyit ér és kinek adnak munkát, megélhetést. „Ezek a senkiháziak élet-halál urai, megmérgezték a közéletet, s azt hiszik, mindent megtehetnek, amit csak akarnak. Most itt a lehetőség, hogy elzavarjuk őket a közéletből.” Hetyési Marianna elmondta: egykori körmendi lakosként körülnézett a városban, egyebek mellett a helyi kórházban és megrökönyödve tapasztalta, hogy fontos szakrendelések hetente csak egy alkalommal délelőtt vagy délután fogadják a betegeket. Hangsúlyozta: ez a csapat alkalmas arra, hogy elzavarja a jelenlegi városvezetést és egy élhetőbb modernebb települést hozzon létre. Nagy Donát a jelenlegi politikai helyzetet ahhoz hasonlította, mint amikor bemennénk egy boltba vásárolni és minden polcon csak ugyanazok a termékek lennének, vagyis mindenütt csak a Fidesz van. Ezért jó és szükséges ez a sokszínűség, amelyet a Mindenki Magyarországa Mozgalom testesít meg.

A Mindenki Magyarországért Mozgalom körmendi képviselő-jelöltjei: Major Jenőné (1. választókörzet), Krallerné Kovács Mária (2. vk.), Wrzava Pál (3. vk.), Sárközi Ádám (4. vk.), Köves Andrea (5. vk.), Nagy Lászlóné (6. vk.), Nagy László (7. vk.), Horváth Adrienn (8. vk.). A mozgalom Patonay Imrével szemben nem indít polgármester-jelöltet.

 

Rovataink legfrissebb hírei:


Közélet

Különös fényeket észleltek Vasváron

Különös jelenségre lehettek figyelmesek november 25-én reggel a vasvári lakosok. Egy piros és zöld fényekkel világító szerkezet repkedett a város utcái fölött (képünkön). UFO jelenségről azonban nincsen szó.  [tovább]

Bana felszólalása a parlamentben

A közelmúltban a szentgotthárdi Bana Tibor, a Jobbik országgyűlési képviselője, a körmendi választókerület elnöke szóbeli kérdést intézett az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárához: Meddig szűkíti még a kormány a körmendi kórházban a betegellátást? címmel.  [tovább]

Adventi ünnepségsorozat Őriszentpéteren

Őriszentpéteren egy pedagógiai pályázat indított útjára egy hagyományt. A kisváros oktatási intézményei még 2009-ben támogatást nyertek „A kompetencia alapú oktatás és nevelés az Őrségben” elnevezésű pályázaton. [tovább]

Oktatás

Tanévkezdés Szentpéteren

Őriszentpéteren az Őrség Iskolájában rendben elkezdődött a tanév. A tanévnyitó ünnepségen Horváth László intézményvezető köszöntötte a diákokat, a tanárokat és az ünnepségen szép számmal megjelenő szülőket. [tovább]

Határtalan őriszentpéteriek

A Határtalanul program keretében osztályunk 4 napos tanulmányi kirándulásra utazott Szlovákiába. Március 26-án korán reggel indultunk Őriszentpéterről. [tovább]

Gyógynövénykert az iskolában

A vasvári általános iskola egyik büszkesége a fűszer-, és gyógynövény kert. A fűszerekkel az iskolai rendezvények ételeit ízesítik. A gyógynövényekből teát kóstolnak a diákok. [tovább]

Egészségünk

Nagybetűs segítők

A Nagy Gáspár Kulturális Központban tartottak szakmai napot a vasi egészségügyi szakdolgozók. Az időzítés nem volt véletlen. Kossuth Zsuzsanna, a világ első országos főápolónője születésének kettőszázadik évfordulóját ünnepli emlékévvel a szakma. A rendezvényt a vasvári önkormányzat, a kistérségi önkormányzati társulás és a Magyar Ápolási Egyesület Vas Megyei Szervezete támogatta. A nap programját a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara területi szervezete állította össze. [tovább]

Támad a vírus

A térségünkbe élők sem úszták meg az egyre jobban elhatalmasodó járványt, egyre többen jelentkeznek influenzaszerű tünetekkel a rendelőkben. [tovább]

Költöztetik a szakrendelőket

Február elejétől már szinte valamennyi szakrendelő a felújított blokkban működik a Markusovszky Egyetemi Kórház körmendi telephelyén - mondta el lapunknak dr. Nádasi Géza, osztályvezető főorvos.  [tovább]

Hitélet

A domonkos mindig úton van időben és térben egyaránt

A Domonkos rend hazai tartományfőnöke járt Vasváron. Kostecki András könyvbemutatóra érkezett a városba. Alapításának nyolcszáz éves jubileumát ünnepelte tavaly Európában a domonkos rend. Az évforduló alkalmából készülhetett el számos kötet, köztük a vikárius által szerkesztett "Domonkosok a szó emberei" könyv is.  [tovább]

Kenyai lelkész a szabadságról

Clinton Henry Otsieno személyében kenyai baptista lelkipásztor látogatott Bécsből Körmendre, hogy szülőföldjéről és hitéről beszéljen szeptember 23-án a Faludi Ferenc Városi Könyvtár olvasótermét zsúfolásig megtöltő közönségnek.  [tovább]

Táboroztak az Őrállók: Amikor Isten velünk van

Idén nyáron különleges táborokban vehettünk részt táborlakóinkkal és segítőinkkel együtt. Már az előkészületek és a jelentkezések csodálatosan és gördülékenyen zajlottak, szépen gyarapodott a létszám, és pont annyian lettünk gyerekek és felnőttek, ahányunkra szükségünk volt idén. [tovább]

Interjúk

Egy fiatal lány élete nem lehet politikai csatározás tárgya

Országos visszhangot váltott ki Szabó Ferenc körmendi alpolgármester lemondása, illetve ennek körülményei. Az eset kapcsán politikai csatározás vette kezdetét. A kialakult helyzet kapcsán interjút adott lapunknak Bebes István Körmend város polgármestere.  [tovább]

A hit irányt mutat a helyét kereső embernek is

Harangozó Bertalan aktív politikai pályafutása a rendszerváltáskor indult, az első ciklusban Szombathely kereszténydemokrata alpolgármestere volt. Az ezt következő években a megyei önkormányzatnál töltött be vezető tisztségeket, majd több éves szünet következett a politizálásban. Gazdasági vezetőként évekig dolgozott a Markusovszky kórházban, majd visszatért a közéletbe. Városi képviselő lett Szombathelyen, nem sokkal később pedig megyei kormánymegbízottnak nevezték ki. E tisztében vezette le Vas megye közigazgatásának gyökeres átalakítását, kivívta a szakma elismerését.  [tovább]

Aranyfokozatú körmendi közművelődési szakember

Körmend Város Ünnepnapján, a város érdekében kifejtett közművelődési tevékenységért díj aranyfokozatát vehette át Pálóczi Zsuzsanna, a helyi kulturális központ igazgató-helyettese. Közművelődési szakember ritkán kap ilyen elismerést, ennek apropóján beszélgettünk vele. [tovább]

Kék hírek

A körmendi rendőrök eredményesen dolgoznak

Négy előadás hangzott el a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság szeptember 20-i fórumán, melyet a Polgármesteri Hivatal nagytermében tartottak.  [tovább]

A bűnügyi helyzet tavaly sem romlott a térségben

Kiemelkedő eredményt ért el a felderítési mutatókban a vasvári rendőrkapitányság. A 83,1 százalékos tavalyi statisztikai számmal az országos és megyei ranglistán is az elsők. A 82,8 százalékos nyomozási eredménnyel is élen végeztek, a megyében az elsők, országosan a negyedikek a vasváriak. A tavalyi munka eredményeiről, statisztikájáról dr. Házi Béla ezredes, kapitányságvezető tájékoztatta a képviselő- testületet. [tovább]

Finn módszer

Havonta többször is számíthatnak a térségben autózók a finn módszerre. Nőtt a személyi sérüléses balesetek száma az elmúlt időszakban a Körmendi Rendőrkapitányság illetékességi területén. [tovább]

Sport

Lecsúsztak a dobogóról a pankasziak a körzetiben

Az már a záróforduló előtt eldőlt, hogy a Magyarszecsődé az őszi bajnoki cím a megyei harmadosztályú bajnokság körmendi csoportjában. A szecsődiek egyébként szabadnaposak voltak a Magyarlakkal együtt, így nem is tudták volna befolyásolni az eredményt. [tovább]

Őrségi félmaraton harmadszor

Manapság egyre divatosabbá válik a futás. Vannak, akik az versenyszerűen futnak, vannak, akik egészségük megőrzéséért teszik ezt és vannak olyanok, akik hobbiból, mert futni jó. [tovább]

Megfogyatkozva is győzött a Nádalja Szentpéterfán

Három forduló is lezajlott az elmúlt két hétben a megyei másodosztályú labdarúgó bajnokság Déli csoportjában. Kihasználva a négynapos húsvéti hétvége kínálta lehetőségeket, azokban a csoportokban, ahol a mezőny 17 csapatból áll, az ünnep alatt kétszer is pályára léptek a csapatok.  [tovább]

Programok

Veterán járművek találkozója Őriszentpéteren

A Bajánsenyén bejegyzett Öreg Járművek Klubja Egyesület első alkalommal rendezte meg Őriszentpéteren a Nemzetközi Veterán Járművek Találkozóját. Az esemény szervezői, Varga József és Ozsváth Imre elmondták, hogy Kercaszomoron a korábbi években megrendezett és nagy népszerűségre szert tett Simsonos találkozókból nőtte ki magát a mostani esemény. [tovább]

A Szentpéteri Esték után pedagógus piknik lesz

A Virágzás Napjai és az Őrségi Vásár közötti időszakban sem lesznek (és nem voltak) programok és szórakoztató rendezvények híján az őriszentpéteriek. [tovább]

A Szerelmesek Fesztiválja

Június 28. és július 1. között színes programokkal várják az érdeklődőket több szentgotthárdi helyszínen. Ahogy azt már a vendégek az elmúlt három évben megszokhatták, színházi, képzőművészeti, könnyűzenei és filmművészeti programok közül válogathatnak, de ismét lesz vásár, lesznek ínycsiklandó ételek és hűsítő italok, és természetesen a gyermekek nagy örömére játszóházak, kézműves foglalkozások is - mindez a szerelem jegyében. [tovább]

Közlemények

Befejeződött a zártkertek életre keltése a Kis hegyen

Cseperednek már a gyümölcsfák a szőlőhegy kercaszomori részén lévő Tündérkertben. Különféle almafákat, tüskés-, vad-és sózókörtét ültettek az elkerített területen. A frissen telepített gyümölcsös is része a hegy revitalizációját képező pályázatnak, amely már 2017-ben elkezdődött és két részletben valósult meg. [tovább]

Csaknem tízezren látogatják évente a vasvári fürdőt

Május közepén nyitotta kapuit a vasvári fürdő. Egyelőre még csak a melegvizes és a gyermekmedence üzemel. A gyermek juniálistól a sportolni vágyók a húsz méteres, két méter mély úszómedencét is birtokba vehetik majd.  [tovább]

Jó ütemben folynak a baleset megelőzési munkák

Idén is folytatódnak a Szentkúton a Szombathelyi Erdészeti Zrt. által a baleset megelőzési, biztonsági okokból elrendelt munkálatok, amelyekkel várhatóan nyár közepére végeznek a szakemberek. A nagyközönség előtt addig továbbra is zárva van a terület. [tovább]

Kultúra

Gárdonyi időtálló üzenetei

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége körmendi csoportja által szervezett tavaszi előadássorozat összejövetelének Keller Péter, Gárdonyi Géza dédunokája volt a vendége.  [tovább]

Levirágzott a pünkösdi fesztivál az Őrségben?

Sajnos a hír igaz, az idei Virágzás Napjai fesztivál volt az utolsó. Sülyi Péter a rendezvény alapítója, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy 1993-ban egy templomban tartott koncertet követően fogalmazódott meg a baráti társaságukban a Virágzás Napjai gondolata, amelyet aztán 1994-ben pünkösdkor útjára is indítottak. [tovább]

A pünkösdölés élő hagyomány

A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyhez sok népszokás kapcsolódik. A pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe. Hagyományok egész sora kapcsolódik ehhez az ünnephez, így például a pünkösdi királyválasztás, a királynéjárás, a tavaszköszöntés, a pünkösdölés vagy a törökbasázás. [tovább]

Kapcsolat

Elérhetőségeink

RÁBAVIDÉK a Rába mentén, a Hegyháton és az Őrségben élők lapja

megjelenik kéthetente

Kiadja: Tónus Kiadó és Sajtóügynökség

Szerkesztőség: 9900 Körmend, Szabaság tér 12.

Főszerkesztő: Vilics Tamás

E-mail: rabavidek@t-online.hu

Telefon: 06 30 956 4260

Tel./Fax.: 06 94 412 681

ISSN: 1417-7099

Nyomdai munkák: VasPrint Kft

Felelős vezető: Pintér László

 [tovább]