Újdonságok és meglepetések a jubiláló Alterábán

Rövidesen ismét benépesül a Rába-part

Rábavidék | 2019. július 7.

Júliusban ismét birtokba veszi a Rába-partot a körmendi nyár legnagyobb szabású rendezvénye, az immár 10. Alterába Fesztivál. Természetesen egy születésnap megünneplése elképzelhetetlen ajándékok nélkül, ezért így lesz ez az ország legnagyobb kerti partiján is.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

Hegedüs László, közismert nevén Hege, az Alterába Kft. ügyvezetője a megálmodója és szervezője a kezdetektől az Alterába Fesztiválnak. A Rába Szabadidőközpontban július 9 - 13 között dübörögnek majd a hangfalak, és a szervezésen, valamint a különféle előkészületeken kívül már jóval korábban is történt néhány kedves gesztus. Ezek egyike volt a fesztivál tízéves jubileuma tiszteletére áprilisban elültetett tíz fa a Mátyás közben, a kerékpárút mellett, A költészet napja alkalmából Hege a szombathelyi Agora Művelődési és Sportházba szervezett Bródy János nagykoncertet, melyen Erdélyi Rolika kezeléséhez a gyűjtődobozokban negyedmillió forint gyűlt össze. Hegét először a fesztivál szülinapi meglepetéseiről kérdeztem.

- A Facebookon érhetőek el az Alterábához kapcsolódó különböző játékok, több mint száz bérlet és napijegy nyerhető így meg egészen június közepéig – kezdte a választ. – A fellépő zenekarok közül többen külön meglepetéssel készülnek, ezek nem a koncertjeikhez kapcsolódnak, hanem önálló műsorok lesznek. Vannak, akikről már tudom, hogy mit terveznek, és vannak, akik ezt nem voltak hajlandóak elárulni, de az biztos, hogy meglepetéssel jön Körmendre Beck Zoli a 30Y-ból, Likó Marci a Vad Fruttikból, Pásztor Anna az Anna and the Barbiesból, Lecsó és Lovasi a Pál utcai Fiúkból. És most lesz csak itt, utoljára Fény koktél fesztiválon, mert Mackó barátunk az utolsó patronokat itt használja fel az elkészítéséhez. A Fényt pécsi főiskolás bulikról hoztuk még Körmendre, és rendezvényeken csak Mackóék készíthették.  Jó hír, hogy bővül az ételkínálat, és idén sok zenekarral lehet majd találkozni, beszélgetni, szelfizni a fellépéseik előtt és után. Éjszakánként a napi programokat a már megszokott és nagyon közkedvelt Golyó és Johnny bulik zárják. A sok promóciónak köszönhetően rengeteg ajándékot tudunk kiosztani. A Klub Trummerikumban hagyományos, papír alapú belépőket lehet még kedvezményesen vásárolni. Aki tervezi, hogy jön az Alterábára, jó lesz, ha siet, hiszen nagyon fogynak a bérletek és a napijegyek.

- Lesz változás a színpadok elhelyezésében vagy a beléptetésben?

- Nem, a nagy- és a kisszínpadot is ott állítjuk fel, ahol tavaly volt, és most is készítünk egy színt, ami alá erős napsütés vagy eső esetén be lehet menni. Marad az egyoldali beléptetés, és a fesztivál 13-tól 16 óráig ingyenesen felkereshető. A honlapunkat és a Facebook oldalunkat érdemes figyelni nemcsak az akciók, hanem a gyerekeknek szóló kedvezmények miatt is, és ott minden más aktuális információ is megtalálható. Változatlanul az Alterába az ország legbiztonságosabb fesztiválja.

- A fellépők névsorából kikre hívod fel külön is a figyelmet?

- A Punnany Massif kevés fesztivál fellépést vállal, de hozzánk eljönnek, és ennyire kedvező jegyáron máshol nem lehet őket megnézni. Érdekesség, hogy a zenekarok is várják, hogy szerepelhessenek nálunk. Mindig hatalmas koncertet adott a 30Y, a Kiscsillag, az Anna and the Barbies, és nagyon népszerű a Bagossy Brothers Company is. Sokan kérték a Bëlgát, és egészen biztos, hogy megint hatalmas bulit rendeznek. De ne feledkezzünk meg a kis színpadról sem, ott koncertezik majd az AC/DP, a Konyha, Takács Vilkó és a 20 éves Koprive. A szombati zárónap a rock zenéé, olyan együttesekkel, mint a Fatal Error, az Ossian, Road, a Depresszió. Valamennyi fellépőnknek ismét a legkorszerűbb hang- és fénytechnika áll majd a rendelkezésére, hogy megint minden a lehető legjobb legyen.

 

CsT

 

Fotó: Jámbori Tamás

 

Rovataink legfrissebb hírei:


Közélet

Átadták az Egis új gyártócsarnokát Körmenden

A magyar gazdaságban a gyógyszeripar a bruttó hazai össztermék (GDP) 6 százalékát adja, az ágazat árbevételében 38 százalék a hozzáadott érték aránya - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter Körmenden az Egis Gyógyszergyár Zrt. 5 milliárd forintos beruházással megvalósult új üzemcsarnokának avatóján.  [tovább]

A régi körmendi életet szeretnék újra visszahozni

Sajtótájékoztatón mutatkoztak be a körmendi Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjei. Nagy László a mozgalom helyi koordinátora köszöntötte a megjelent választókat és a rendezvény vendégeit: Komjáthy Imrét az MSZP alelnökét, Nagy Donátot a momentum Vas megyei elnökét, Hetyési Mariannát a DK területi vezetőjét, és egy meglepetés vendéget, Kónya Pétert, a Szolidaritás Mozgalom alapító elnökét, aki az érdeklődők között foglalt helyet (képünkön). [tovább]

Jobbik bemutatta a jelöltjeit Körmenden

A Jobbik körmendi szervezete is sajtótájékoztatón mutatta be az önkormányzati választáson induló jelöltjeit. Bana Tibor a párt alelnöke, országgyűlési képviselő, a körmendi választási körzet elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd bemutatta a Jobbik körmendi jelöltjeit.  [tovább]

Oktatás

Tanévkezdés Szentpéteren

Őriszentpéteren az Őrség Iskolájában rendben elkezdődött a tanév. A tanévnyitó ünnepségen Horváth László intézményvezető köszöntötte a diákokat, a tanárokat és az ünnepségen szép számmal megjelenő szülőket. [tovább]

Határtalan őriszentpéteriek

A Határtalanul program keretében osztályunk 4 napos tanulmányi kirándulásra utazott Szlovákiába. Március 26-án korán reggel indultunk Őriszentpéterről. [tovább]

Gyógynövénykert az iskolában

A vasvári általános iskola egyik büszkesége a fűszer-, és gyógynövény kert. A fűszerekkel az iskolai rendezvények ételeit ízesítik. A gyógynövényekből teát kóstolnak a diákok. [tovább]

Egészségünk

Nagybetűs segítők

A Nagy Gáspár Kulturális Központban tartottak szakmai napot a vasi egészségügyi szakdolgozók. Az időzítés nem volt véletlen. Kossuth Zsuzsanna, a világ első országos főápolónője születésének kettőszázadik évfordulóját ünnepli emlékévvel a szakma. A rendezvényt a vasvári önkormányzat, a kistérségi önkormányzati társulás és a Magyar Ápolási Egyesület Vas Megyei Szervezete támogatta. A nap programját a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara területi szervezete állította össze. [tovább]

Támad a vírus

A térségünkbe élők sem úszták meg az egyre jobban elhatalmasodó járványt, egyre többen jelentkeznek influenzaszerű tünetekkel a rendelőkben. [tovább]

Költöztetik a szakrendelőket

Február elejétől már szinte valamennyi szakrendelő a felújított blokkban működik a Markusovszky Egyetemi Kórház körmendi telephelyén - mondta el lapunknak dr. Nádasi Géza, osztályvezető főorvos.  [tovább]

Hitélet

A domonkos mindig úton van időben és térben egyaránt

A Domonkos rend hazai tartományfőnöke járt Vasváron. Kostecki András könyvbemutatóra érkezett a városba. Alapításának nyolcszáz éves jubileumát ünnepelte tavaly Európában a domonkos rend. Az évforduló alkalmából készülhetett el számos kötet, köztük a vikárius által szerkesztett "Domonkosok a szó emberei" könyv is.  [tovább]

Kenyai lelkész a szabadságról

Clinton Henry Otsieno személyében kenyai baptista lelkipásztor látogatott Bécsből Körmendre, hogy szülőföldjéről és hitéről beszéljen szeptember 23-án a Faludi Ferenc Városi Könyvtár olvasótermét zsúfolásig megtöltő közönségnek.  [tovább]

Táboroztak az Őrállók: Amikor Isten velünk van

Idén nyáron különleges táborokban vehettünk részt táborlakóinkkal és segítőinkkel együtt. Már az előkészületek és a jelentkezések csodálatosan és gördülékenyen zajlottak, szépen gyarapodott a létszám, és pont annyian lettünk gyerekek és felnőttek, ahányunkra szükségünk volt idén. [tovább]

Interjúk

Egy fiatal lány élete nem lehet politikai csatározás tárgya

Országos visszhangot váltott ki Szabó Ferenc körmendi alpolgármester lemondása, illetve ennek körülményei. Az eset kapcsán politikai csatározás vette kezdetét. A kialakult helyzet kapcsán interjút adott lapunknak Bebes István Körmend város polgármestere.  [tovább]

A hit irányt mutat a helyét kereső embernek is

Harangozó Bertalan aktív politikai pályafutása a rendszerváltáskor indult, az első ciklusban Szombathely kereszténydemokrata alpolgármestere volt. Az ezt következő években a megyei önkormányzatnál töltött be vezető tisztségeket, majd több éves szünet következett a politizálásban. Gazdasági vezetőként évekig dolgozott a Markusovszky kórházban, majd visszatért a közéletbe. Városi képviselő lett Szombathelyen, nem sokkal később pedig megyei kormánymegbízottnak nevezték ki. E tisztében vezette le Vas megye közigazgatásának gyökeres átalakítását, kivívta a szakma elismerését.  [tovább]

Aranyfokozatú körmendi közművelődési szakember

Körmend Város Ünnepnapján, a város érdekében kifejtett közművelődési tevékenységért díj aranyfokozatát vehette át Pálóczi Zsuzsanna, a helyi kulturális központ igazgató-helyettese. Közművelődési szakember ritkán kap ilyen elismerést, ennek apropóján beszélgettünk vele. [tovább]

Kék hírek

A körmendi rendőrök eredményesen dolgoznak

Négy előadás hangzott el a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság szeptember 20-i fórumán, melyet a Polgármesteri Hivatal nagytermében tartottak.  [tovább]

A bűnügyi helyzet tavaly sem romlott a térségben

Kiemelkedő eredményt ért el a felderítési mutatókban a vasvári rendőrkapitányság. A 83,1 százalékos tavalyi statisztikai számmal az országos és megyei ranglistán is az elsők. A 82,8 százalékos nyomozási eredménnyel is élen végeztek, a megyében az elsők, országosan a negyedikek a vasváriak. A tavalyi munka eredményeiről, statisztikájáról dr. Házi Béla ezredes, kapitányságvezető tájékoztatta a képviselő- testületet. [tovább]

Finn módszer

Havonta többször is számíthatnak a térségben autózók a finn módszerre. Nőtt a személyi sérüléses balesetek száma az elmúlt időszakban a Körmendi Rendőrkapitányság illetékességi területén. [tovább]

Sport

Megfogyatkozva is győzött a Nádalja Szentpéterfán

Három forduló is lezajlott az elmúlt két hétben a megyei másodosztályú labdarúgó bajnokság Déli csoportjában. Kihasználva a négynapos húsvéti hétvége kínálta lehetőségeket, azokban a csoportokban, ahol a mezőny 17 csapatból áll, az ünnep alatt kétszer is pályára léptek a csapatok.  [tovább]

Alapszakasz győztes az Egis

Rendkívül kiélezett csatát hozott az Atomerőmű SE- Egis Körmend találkozó. [tovább]

Stabilan őrzik vezető pozíciójukat a szarvaskendiek

A megyei másodosztályú labdarúgó bajnokság Déli csoportjában a 22. forduló a vendégcsapatoké volt. Nem is emlékszünk rá, hogy egyáltalán volt-e ilyen, amikor a nyolc mérkőzés megszerezhető 24 pontjából mindössze egy maradt az otthon játszó csapatok birtokában. [tovább]

Programok

Veterán járművek találkozója Őriszentpéteren

A Bajánsenyén bejegyzett Öreg Járművek Klubja Egyesület első alkalommal rendezte meg Őriszentpéteren a Nemzetközi Veterán Járművek Találkozóját. Az esemény szervezői, Varga József és Ozsváth Imre elmondták, hogy Kercaszomoron a korábbi években megrendezett és nagy népszerűségre szert tett Simsonos találkozókból nőtte ki magát a mostani esemény. [tovább]

A Szentpéteri Esték után pedagógus piknik lesz

A Virágzás Napjai és az Őrségi Vásár közötti időszakban sem lesznek (és nem voltak) programok és szórakoztató rendezvények híján az őriszentpéteriek. [tovább]

A Szerelmesek Fesztiválja

Június 28. és július 1. között színes programokkal várják az érdeklődőket több szentgotthárdi helyszínen. Ahogy azt már a vendégek az elmúlt három évben megszokhatták, színházi, képzőművészeti, könnyűzenei és filmművészeti programok közül válogathatnak, de ismét lesz vásár, lesznek ínycsiklandó ételek és hűsítő italok, és természetesen a gyermekek nagy örömére játszóházak, kézműves foglalkozások is - mindez a szerelem jegyében. [tovább]

Közlemények

Befejeződött a zártkertek életre keltése a Kis hegyen

Cseperednek már a gyümölcsfák a szőlőhegy kercaszomori részén lévő Tündérkertben. Különféle almafákat, tüskés-, vad-és sózókörtét ültettek az elkerített területen. A frissen telepített gyümölcsös is része a hegy revitalizációját képező pályázatnak, amely már 2017-ben elkezdődött és két részletben valósult meg. [tovább]

Csaknem tízezren látogatják évente a vasvári fürdőt

Május közepén nyitotta kapuit a vasvári fürdő. Egyelőre még csak a melegvizes és a gyermekmedence üzemel. A gyermek juniálistól a sportolni vágyók a húsz méteres, két méter mély úszómedencét is birtokba vehetik majd.  [tovább]

Jó ütemben folynak a baleset megelőzési munkák

Idén is folytatódnak a Szentkúton a Szombathelyi Erdészeti Zrt. által a baleset megelőzési, biztonsági okokból elrendelt munkálatok, amelyekkel várhatóan nyár közepére végeznek a szakemberek. A nagyközönség előtt addig továbbra is zárva van a terület. [tovább]

Kultúra

Gárdonyi időtálló üzenetei

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége körmendi csoportja által szervezett tavaszi előadássorozat összejövetelének Keller Péter, Gárdonyi Géza dédunokája volt a vendége.  [tovább]

Levirágzott a pünkösdi fesztivál az Őrségben?

Sajnos a hír igaz, az idei Virágzás Napjai fesztivál volt az utolsó. Sülyi Péter a rendezvény alapítója, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy 1993-ban egy templomban tartott koncertet követően fogalmazódott meg a baráti társaságukban a Virágzás Napjai gondolata, amelyet aztán 1994-ben pünkösdkor útjára is indítottak. [tovább]

A pünkösdölés élő hagyomány

A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyhez sok népszokás kapcsolódik. A pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe. Hagyományok egész sora kapcsolódik ehhez az ünnephez, így például a pünkösdi királyválasztás, a királynéjárás, a tavaszköszöntés, a pünkösdölés vagy a törökbasázás. [tovább]

Kapcsolat

Elérhetőségeink

RÁBAVIDÉK a Rába mentén, a Hegyháton és az Őrségben élők lapja

megjelenik kéthetente

Kiadja: Tónus Kiadó és Sajtóügynökség

Szerkesztőség: 9900 Körmend, Szabaság tér 12.

Főszerkesztő: Vilics Tamás

E-mail: rabavidek@t-online.hu

Telefon: 06 30 956 4260

Tel./Fax.: 06 94 412 681

ISSN: 1417-7099

Nyomdai munkák: VasPrint Kft

Felelős vezető: Pintér László

 [tovább]