A Körmendi Rendőrkapitányság területén ötszáz bűncselekmény vált ismertté

Megvette a kosarasok kameráit az önkormányzat

Rábavidék | 2019. május 6.

A körmendi képviselő-testület legutóbbi ülésén a városatyák egyebek mellett beszámolót hallgattak meg a Körmendi Rendőrkapitányság illetékességi területének 2018 évi közbiztonsági helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedéseiről és az azzal kapcsolatos feladatokról.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

Megtudtuk, hogy a rendőrkapitányság illetékességi területén tavaly 500 bűncselekmény vált ismertté, ami az előző évihez képest 10,4 százalékos csökkenést jelent. 2010 óta a bűncselekmény-számokban fokozatos csökkenés tapasztalható, ami azt jelenti, hogy a térség bűnügyi fertőzöttsége jó irányban változik. A rendőrkapitányság működési területén évről évre stabilabb a közbiztonság, nagyon ritkán fordulnak elő olyan bűnesetek, melyek a lakosság biztonságérzetét megingatnák és negatívan befolyásolhatnák. A statisztikai adatok együttes értékelése azt mutatta, hogy a rendőrkapitányság munkája egyenletesen javuló teljesítményt mutat, a kiemelt jelentőségű bűncselekményeket is fel tudták deríteni. A működési területen, Körmenden és Szentgotthárdon fordult elő több bűncselekmény, ilyen szempontból az Őrség nem tekinthető veszélyeztetettnek. Az országos, de akár a megyei adatokhoz képest a mérőszámok azt mutatják, hogy az Őrség, a Vendvidék és a Rába-mente lakossága nagyobb biztonságban érezheti magát, mint a más térségben élő emberek. Nehézséget okoz azonban, hogy a lakosság 62 településen, 859 négyzetkilométeren, részben aprófalvakban oszlik el, ezért a rendőri jelenlét biztosítása, a közbiztonság fenntartása és a terület bűnügyi szolgálat általi átfogása jóval nagyobb energiát és bonyolultabb feladatszervezést követel meg, mint a megye többi rendőrkapitányságánál.

 Az elmúlt időszakban drasztikus mértékben nőtt a hirdetési és telefonos csalások száma. A tapasztalatok szerint a régebben is ezen a területen tevékenykedők folytatják a „szakmájukat”, illetve a korábban betöréseket és egyéb lopásokat elkövető bűnözők a „pályamódosítást követően” akár még a börtönből is családjuk és bűnözői kapcsolataik segítségével jelentős sorozat-csalásokat követnek el. Ugyancsak számolni kell a Zalából illetve a távolabbi megyékből érkező utazóbűnözőkkel, akik lakásbetörésekben, trükkös lopásokban illetve időskorúak sérelmére megtévesztéssel elkövetett kifosztásokban jeleskednek. Ők azok, akik kizárólag bűnözésből élnek, akik folyamatosan váltogatják autóikat, a csapataik összetételét, és térségünkön átutazva Ausztriában is követnek el bűncselekményeket.

Elhangzott, hogy a szintetikus kábítószerek okozta veszélyeztetettség és fertőzöttség területünkön is növekedhet a jövőben, mivel még az eredményes büntetőeljárások sem szabnak határt azok számára, akik kizárólag ebből élnek. A rendőrkapitányság területén a tavalyi évhez képest, 79-ről, 84-re nőtt a személyi sérüléssel járó balesetek száma. Az év folyamán a közlekedésbiztonsági helyzet javítása érdekében rendszeresen alkalmazták az úgynevezett finn módszeres ittasság ellenőrzést. A pozitív szondák száma megegyezett a korábbi 22-vel, ám mivel tavaly több ellenőrzést végeztek, ezért arányaiban kevesebb volt az ittas vezető.

Körmend Város Önkormányzata kezdeményezte a Gysev Zrt.-nél, hogy a Mátyás király utcai vasúti átjáróban építsék ki a kétirányú lámpás átvezetést annak érdekében, hogy a körmendi emberek biztonságban haladhassanak át a vasúti átjárón kerékpárral közlekedve is. Ehhez a munkához a képviselők 10 millió forintot biztosítottak a város költségvetéséből. A beruházás az előzetes számítások szerint 27 millió forintba kerül.

Körmend város képviselő-testülete úgy döntött, hogy a Basketball Körmend Sport Kft.-től megvásárolja az önkormányzat tulajdonában és vagyonkezelésében lévő, városi sportcsarnokban felszerelt 24 beltéri kamerát, amelyek bruttó ára 6,7 millió forint. Ezzel a közterületeken, a sportcsarnokban és a létesítmény körül található összes kamera az önkormányzat tulajdonába került.

Rába-infó

Fotó: Jámbori Tamás

 

Rovataink legfrissebb hírei:


Közélet

Új eszköz a diabetológiának

Podiátriával, vagyis lábambulanciával bővült a diabetológiai szakellátóhely a körmendi kórházban, miután csaknem egymillió forintért vásárolt egy országosan is egyedülálló, a diabéteszes láb ellátására alkalmas műszert a helyi Lions klub.  [tovább]

Új városarculatokat alakítottak ki

Egyedi városmárka-alakítás érdekében fogott össze Körmend koordinációjával Szentgotthárd, Őriszentpéter és Vasvár. A programot egy magyar-osztrák-szlovén európai uniós projekt támogatta. Az eredményeket a körmendi önkormányzat nagytermében ismertették. [tovább]

A körmendi önkormányzati választás tapasztalatai

Lezajlottak az önkormányzati választások. Körmenden nagyon izgalmasnak ígérkezett a polgármesteri pozícióért folytatott küzdelem, és az is lett (grafikánkon az eredmény).  [tovább]

Oktatás

Tanévkezdés Szentpéteren

Őriszentpéteren az Őrség Iskolájában rendben elkezdődött a tanév. A tanévnyitó ünnepségen Horváth László intézményvezető köszöntötte a diákokat, a tanárokat és az ünnepségen szép számmal megjelenő szülőket. [tovább]

Határtalan őriszentpéteriek

A Határtalanul program keretében osztályunk 4 napos tanulmányi kirándulásra utazott Szlovákiába. Március 26-án korán reggel indultunk Őriszentpéterről. [tovább]

Gyógynövénykert az iskolában

A vasvári általános iskola egyik büszkesége a fűszer-, és gyógynövény kert. A fűszerekkel az iskolai rendezvények ételeit ízesítik. A gyógynövényekből teát kóstolnak a diákok. [tovább]

Egészségünk

Nagybetűs segítők

A Nagy Gáspár Kulturális Központban tartottak szakmai napot a vasi egészségügyi szakdolgozók. Az időzítés nem volt véletlen. Kossuth Zsuzsanna, a világ első országos főápolónője születésének kettőszázadik évfordulóját ünnepli emlékévvel a szakma. A rendezvényt a vasvári önkormányzat, a kistérségi önkormányzati társulás és a Magyar Ápolási Egyesület Vas Megyei Szervezete támogatta. A nap programját a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara területi szervezete állította össze. [tovább]

Támad a vírus

A térségünkbe élők sem úszták meg az egyre jobban elhatalmasodó járványt, egyre többen jelentkeznek influenzaszerű tünetekkel a rendelőkben. [tovább]

Költöztetik a szakrendelőket

Február elejétől már szinte valamennyi szakrendelő a felújított blokkban működik a Markusovszky Egyetemi Kórház körmendi telephelyén - mondta el lapunknak dr. Nádasi Géza, osztályvezető főorvos.  [tovább]

Hitélet

A domonkos mindig úton van időben és térben egyaránt

A Domonkos rend hazai tartományfőnöke járt Vasváron. Kostecki András könyvbemutatóra érkezett a városba. Alapításának nyolcszáz éves jubileumát ünnepelte tavaly Európában a domonkos rend. Az évforduló alkalmából készülhetett el számos kötet, köztük a vikárius által szerkesztett "Domonkosok a szó emberei" könyv is.  [tovább]

Kenyai lelkész a szabadságról

Clinton Henry Otsieno személyében kenyai baptista lelkipásztor látogatott Bécsből Körmendre, hogy szülőföldjéről és hitéről beszéljen szeptember 23-án a Faludi Ferenc Városi Könyvtár olvasótermét zsúfolásig megtöltő közönségnek.  [tovább]

Táboroztak az Őrállók: Amikor Isten velünk van

Idén nyáron különleges táborokban vehettünk részt táborlakóinkkal és segítőinkkel együtt. Már az előkészületek és a jelentkezések csodálatosan és gördülékenyen zajlottak, szépen gyarapodott a létszám, és pont annyian lettünk gyerekek és felnőttek, ahányunkra szükségünk volt idén. [tovább]

Interjúk

Egy fiatal lány élete nem lehet politikai csatározás tárgya

Országos visszhangot váltott ki Szabó Ferenc körmendi alpolgármester lemondása, illetve ennek körülményei. Az eset kapcsán politikai csatározás vette kezdetét. A kialakult helyzet kapcsán interjút adott lapunknak Bebes István Körmend város polgármestere.  [tovább]

A hit irányt mutat a helyét kereső embernek is

Harangozó Bertalan aktív politikai pályafutása a rendszerváltáskor indult, az első ciklusban Szombathely kereszténydemokrata alpolgármestere volt. Az ezt következő években a megyei önkormányzatnál töltött be vezető tisztségeket, majd több éves szünet következett a politizálásban. Gazdasági vezetőként évekig dolgozott a Markusovszky kórházban, majd visszatért a közéletbe. Városi képviselő lett Szombathelyen, nem sokkal később pedig megyei kormánymegbízottnak nevezték ki. E tisztében vezette le Vas megye közigazgatásának gyökeres átalakítását, kivívta a szakma elismerését.  [tovább]

Aranyfokozatú körmendi közművelődési szakember

Körmend Város Ünnepnapján, a város érdekében kifejtett közművelődési tevékenységért díj aranyfokozatát vehette át Pálóczi Zsuzsanna, a helyi kulturális központ igazgató-helyettese. Közművelődési szakember ritkán kap ilyen elismerést, ennek apropóján beszélgettünk vele. [tovább]

Kék hírek

A körmendi rendőrök eredményesen dolgoznak

Négy előadás hangzott el a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság szeptember 20-i fórumán, melyet a Polgármesteri Hivatal nagytermében tartottak.  [tovább]

A bűnügyi helyzet tavaly sem romlott a térségben

Kiemelkedő eredményt ért el a felderítési mutatókban a vasvári rendőrkapitányság. A 83,1 százalékos tavalyi statisztikai számmal az országos és megyei ranglistán is az elsők. A 82,8 százalékos nyomozási eredménnyel is élen végeztek, a megyében az elsők, országosan a negyedikek a vasváriak. A tavalyi munka eredményeiről, statisztikájáról dr. Házi Béla ezredes, kapitányságvezető tájékoztatta a képviselő- testületet. [tovább]

Finn módszer

Havonta többször is számíthatnak a térségben autózók a finn módszerre. Nőtt a személyi sérüléses balesetek száma az elmúlt időszakban a Körmendi Rendőrkapitányság illetékességi területén. [tovább]

Sport

Őrségi félmaraton harmadszor

Manapság egyre divatosabbá válik a futás. Vannak, akik az versenyszerűen futnak, vannak, akik egészségük megőrzéséért teszik ezt és vannak olyanok, akik hobbiból, mert futni jó. [tovább]

Megfogyatkozva is győzött a Nádalja Szentpéterfán

Három forduló is lezajlott az elmúlt két hétben a megyei másodosztályú labdarúgó bajnokság Déli csoportjában. Kihasználva a négynapos húsvéti hétvége kínálta lehetőségeket, azokban a csoportokban, ahol a mezőny 17 csapatból áll, az ünnep alatt kétszer is pályára léptek a csapatok.  [tovább]

Alapszakasz győztes az Egis

Rendkívül kiélezett csatát hozott az Atomerőmű SE- Egis Körmend találkozó. [tovább]

Programok

Veterán járművek találkozója Őriszentpéteren

A Bajánsenyén bejegyzett Öreg Járművek Klubja Egyesület első alkalommal rendezte meg Őriszentpéteren a Nemzetközi Veterán Járművek Találkozóját. Az esemény szervezői, Varga József és Ozsváth Imre elmondták, hogy Kercaszomoron a korábbi években megrendezett és nagy népszerűségre szert tett Simsonos találkozókból nőtte ki magát a mostani esemény. [tovább]

A Szentpéteri Esték után pedagógus piknik lesz

A Virágzás Napjai és az Őrségi Vásár közötti időszakban sem lesznek (és nem voltak) programok és szórakoztató rendezvények híján az őriszentpéteriek. [tovább]

A Szerelmesek Fesztiválja

Június 28. és július 1. között színes programokkal várják az érdeklődőket több szentgotthárdi helyszínen. Ahogy azt már a vendégek az elmúlt három évben megszokhatták, színházi, képzőművészeti, könnyűzenei és filmművészeti programok közül válogathatnak, de ismét lesz vásár, lesznek ínycsiklandó ételek és hűsítő italok, és természetesen a gyermekek nagy örömére játszóházak, kézműves foglalkozások is - mindez a szerelem jegyében. [tovább]

Közlemények

Befejeződött a zártkertek életre keltése a Kis hegyen

Cseperednek már a gyümölcsfák a szőlőhegy kercaszomori részén lévő Tündérkertben. Különféle almafákat, tüskés-, vad-és sózókörtét ültettek az elkerített területen. A frissen telepített gyümölcsös is része a hegy revitalizációját képező pályázatnak, amely már 2017-ben elkezdődött és két részletben valósult meg. [tovább]

Csaknem tízezren látogatják évente a vasvári fürdőt

Május közepén nyitotta kapuit a vasvári fürdő. Egyelőre még csak a melegvizes és a gyermekmedence üzemel. A gyermek juniálistól a sportolni vágyók a húsz méteres, két méter mély úszómedencét is birtokba vehetik majd.  [tovább]

Jó ütemben folynak a baleset megelőzési munkák

Idén is folytatódnak a Szentkúton a Szombathelyi Erdészeti Zrt. által a baleset megelőzési, biztonsági okokból elrendelt munkálatok, amelyekkel várhatóan nyár közepére végeznek a szakemberek. A nagyközönség előtt addig továbbra is zárva van a terület. [tovább]

Kultúra

Gárdonyi időtálló üzenetei

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége körmendi csoportja által szervezett tavaszi előadássorozat összejövetelének Keller Péter, Gárdonyi Géza dédunokája volt a vendége.  [tovább]

Levirágzott a pünkösdi fesztivál az Őrségben?

Sajnos a hír igaz, az idei Virágzás Napjai fesztivál volt az utolsó. Sülyi Péter a rendezvény alapítója, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy 1993-ban egy templomban tartott koncertet követően fogalmazódott meg a baráti társaságukban a Virágzás Napjai gondolata, amelyet aztán 1994-ben pünkösdkor útjára is indítottak. [tovább]

A pünkösdölés élő hagyomány

A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyhez sok népszokás kapcsolódik. A pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe. Hagyományok egész sora kapcsolódik ehhez az ünnephez, így például a pünkösdi királyválasztás, a királynéjárás, a tavaszköszöntés, a pünkösdölés vagy a törökbasázás. [tovább]

Kapcsolat

Elérhetőségeink

RÁBAVIDÉK a Rába mentén, a Hegyháton és az Őrségben élők lapja

megjelenik kéthetente

Kiadja: Tónus Kiadó és Sajtóügynökség

Szerkesztőség: 9900 Körmend, Szabaság tér 12.

Főszerkesztő: Vilics Tamás

E-mail: rabavidek@t-online.hu

Telefon: 06 30 956 4260

Tel./Fax.: 06 94 412 681

ISSN: 1417-7099

Nyomdai munkák: VasPrint Kft

Felelős vezető: Pintér László

 [tovább]