Bűnmegelőzési fórum a Polgármesteri Hivatalban

A körmendi rendőrök eredményesen dolgoznak

Rábavidék | 2017. november 14.

Négy előadás hangzott el a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság szeptember 20-i fórumán, melyet a Polgármesteri Hivatal nagytermében tartottak.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

 

A Bűnmegelőzési fórumot Czvitkovics Gyula alpolgármester, a Közbiztonsági Bizottság elnöke nyitotta meg, majd Szilvágyi Imre rendőr alezredes, a Körmendi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának vezetője tartotta meg összefoglalóját „Bűnügyi és rendészeti helyzetkép a Körmendi Rendőrkapitányság illetékességi területén” címmel. Elmondta, hogy hatvankét település, köztük három város, melyekből kettő járási székhely tartozik hozzájuk, valamint 122,3 kilométer határszakasz. Illetékességi területükön két főútvonal, a 8-as és a 86-os vezet keresztül. Tavaly 651 regisztrált bűncselekmény történt, amiből a lakosság szubjektív biztonságérzetét legjobban befolyásoló közterületeken elkövetett bűncselekmények tekintetében 151 volt összesen. A nyomozási és a felderítési mutatók évről évre egyre jobbak, sem emberölés, sem rablás nem történt az illetékességi területen, ami a rendőrség által 14 kiemelten kezelt bűncselekmény körébe tartozik. A rendészeti helyzet kapcsán kijelentette, hogy Körmend város területe a rendőri jelenlét szempontjából 24 órában lefedett, Szentgotthárdon és Őriszentpéteren visszatérő az ellenőrzés. A menekülttábor felszámolása után csökkent a rendőri jelenlét, hiszen a megerősítő erők az embercsempészet és a bűnügyi nyomás miatt tartózkodtak itt. Szerencsére a migránsok számára Magyarország nem célállomás. A rendőrség természetesen ellát biztosítási feladatokat például a kiemelt mérkőzéseken, melyek közül a múlt évben mindegyik rendben zajlott le. A körzeti megbízotti szolgálat is végzi feladatát, a lakossággal való közvetlen kapcsolattartás miatt ez a státusz nem maradhat betöltetlen. A közlekedésrendészet a Körmendi és a Vasvári Rendőrkapitányság területén lát el szolgálatot, és uniós célkitűzés, hogy 2020-ra felére csökkenjen, a közúti baleseti sérültek száma, 2050-re pedig a halálos áldozatok száma közel nullára csökkenjen. Tavaly összesen öt, az idén nyolc hónap alatt kettő halálos kimenetelű közlekedési baleset volt. 2009 szondázásból 63 mutatott pozitív értéket. Már nálunk is bevezetésre került a finn módszer, ami azt jelenti, hogy minden járművet megállítanak, ellenőriznek, és minden sofőr megfújja a szondát. Körmenden 41 térfigyelő kamera működik, a városba vezető főutakat is tudják így ellenőrizni. A beszerzésük pályázat útján történik, az önkormányzatok pályázhatnak, és a telepítési, fenntartási és a karbantartási költségek is az önkormányzatokat terhelik, de ez mégis jó befektetés a részükről. Nagyon jó az együttműködés az egyéb rendészeti feladatokat ellátó szervekkel. A kapitányság a munkáját az önkormányzatok kérdőíves felmérés alapján tavaly egy 5-ös skálán értékelve 4,28 pontra, értékelték, ami azt mutatja, hogy a helyi rendőrök jól végzik munkájukat, a jogszabályoknak megfelelően látják el feladatukat.
Az előadást követően Varga Sándor r. őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály, Bűnmegelőzési Alosztály munkatársa beszélt a bűnmegelőzés aktuális kérdéseiről. Többek között elmondta, hogy a fórum napján a Rázsó Imre Szakgimnázium és Szakközépiskola parkolójában információs pontot működtettek a bűnmegelőzéssel kapcsolatosan. Nagyon fontosnak tartja a kerékpárok regisztrációját, ami segíti az azonosításukat ellopásuk esetén. „Polgárőrök a biztonságos Vas megyéért” címmel Bedi Ákos pénzügyőr őrnagy, a Vas Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke tartott tájékoztatót, melyben kifejtette, hogy mára a polgárőrség közbiztonsági és költségvetési tényezővé vált, több mint kétezer egyesületben mintegy hatvanegyezer polgárőr tevékenykedik minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül. A Körmendi Polgárőr Egyesület az idén ünnepelte fennállása 20. évfordulóját. Az országban az elsők között alakult meg a Vas Megyei Polgárőr Szövetség Szombathelyen, majd öt évvel később, 1996-ban jött létre a helyi egyesület az önkormányzat, a rendőrség és a lakosság kérésére. Jelenleg 46 tagja van az egyesületnek, közülük 10-15 fő vesz részt aktívan a szolgálatban, jó az együttműködésük a társ szervezetekkel.
A záró előadáson Honfi Tamás tűzoltó alezredes, a Körmendi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelője ismertette a társasházak tűzvédelmét. Körmenden többségében távhős lakások vannak, de máshol meg kell győződni a kémények használhatóságáról. Kéménytüzek esetén hatósági eljárást kell lefolytatniuk, hogy a bekövetkezése kinek a felelőssége. Az augusztus 10-i vihar megmutatta, hogy mennyire függünk az elektromosságtól, és sok helyen a régi elavult hálózat nem bírja a mostani terhelést. Kiépített tűzjelző berendezés egyik házban sincs, de ez nem előírás. Odafigyeléssel rengeteg probléma megelőzhető, ennek például egyik része, hogy a társasházak folyosóin szabadon lehessen közlekedni, hogy tűz esetén a tűzoltókat semmi se akadályozza a munkájukban. A lépcsőházakban is épp ezért a növényeket megfelelő magasságban kell elhelyezni.
 

Rovataink legfrissebb hírei:


Közélet

Gyógyszerkészítő képzés a Rázsóban

A közelmúltban modern laboratóriumot avattak Körmenden, a Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Rázsó Imre Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. Varga Zoltánné, a körmendi intézmény igazgatója üdvözölte e megjelenteket, s köszöntét fejezte ki mindazoknak, akik segítették az új képzés elindítását. Hangsúlyozta: az iskola oktatási palettája bővült egy olyan szakterülettel, amely biztos egzisztenciát jelenthet a diákok számára.  [tovább]

A gazdaságfejlesztés szolgálatában

Fórumot szervezett a Dél-Vasi Foglalkoztatási Paktum Iroda. A Dél-Vas megyei gazdaság-, és foglalkoztatásfejlesztési együttműködés a helyi gazdaságfejlesztés szolgálatában címmel tartottak partnerségi ülést Körmenden, a Batthyány Örökségközpontban. Munkáltatók, civil szervezetek, önkormányzatok és a kormányhivatalok képviselői vettek részt a tanácskozáson.  [tovább]

A fejlődés és az üzembiztonság a legfontosabb

A Regionális Hőszolgáltató Kft. vagyis a RÉGIÓHŐ a közelmúltban ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját. A három város – Körmend, Szentgotthárd, Vasvár – által létrehozott gazdasági vállalkozás történetéről és eredményeiről Németh Istvánt (képünkön), a RÉGIÓHŐ Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük. [tovább]

Oktatás

Gyógynövénykert az iskolában

A vasvári általános iskola egyik büszkesége a fűszer-, és gyógynövény kert. A fűszerekkel az iskolai rendezvények ételeit ízesítik. A gyógynövényekből teát kóstolnak a diákok. [tovább]

Megszépül a csehimindszenti általános iskola

Csehimindszenten még tart az iskola energetikai felújítása. Az épület kívül, belül megújul. A munkálatok október végéig tartanak. A tanévnyitók sohasem voltak eseménytelenek, mindig volt valami rendkívüli. Hol projektet zártak, hol projektet nyitottak az év kezdetével. Ha pedig nem volt ilyen, akkor meg jubiláltak. Tavaly például az iskola építésének hatvanadik évfordulóját ünnepelték.  [tovább]

Befejeződött a diákok falukutatási programja Oszkóban

Tematikus napon mutatták be a Hegyháton december óta falukutatást végző diákok munkájuk eredményét Oszkóban. A Hegypásztor Kör programja tette lehetővé a gyűjtést. Nyolcvan térségi általános-, és középiskolás vett részt a munkában. A gyermekek népszokásokat jegyeztek le, viseleteket, használati eszközöket, tárgyakat gyűjtöttek a régi népi élet mindennapjaiból.  [tovább]

Egészségünk

Nagybetűs segítők

A Nagy Gáspár Kulturális Központban tartottak szakmai napot a vasi egészségügyi szakdolgozók. Az időzítés nem volt véletlen. Kossuth Zsuzsanna, a világ első országos főápolónője születésének kettőszázadik évfordulóját ünnepli emlékévvel a szakma. A rendezvényt a vasvári önkormányzat, a kistérségi önkormányzati társulás és a Magyar Ápolási Egyesület Vas Megyei Szervezete támogatta. A nap programját a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara területi szervezete állította össze. [tovább]

Támad a vírus

A térségünkbe élők sem úszták meg az egyre jobban elhatalmasodó járványt, egyre többen jelentkeznek influenzaszerű tünetekkel a rendelőkben. [tovább]

Költöztetik a szakrendelőket

Február elejétől már szinte valamennyi szakrendelő a felújított blokkban működik a Markusovszky Egyetemi Kórház körmendi telephelyén - mondta el lapunknak dr. Nádasi Géza, osztályvezető főorvos.  [tovább]

Hitélet

A domonkos mindig úton van időben és térben egyaránt

A Domonkos rend hazai tartományfőnöke járt Vasváron. Kostecki András könyvbemutatóra érkezett a városba. Alapításának nyolcszáz éves jubileumát ünnepelte tavaly Európában a domonkos rend. Az évforduló alkalmából készülhetett el számos kötet, köztük a vikárius által szerkesztett "Domonkosok a szó emberei" könyv is.  [tovább]

Kenyai lelkész a szabadságról

Clinton Henry Otsieno személyében kenyai baptista lelkipásztor látogatott Bécsből Körmendre, hogy szülőföldjéről és hitéről beszéljen szeptember 23-án a Faludi Ferenc Városi Könyvtár olvasótermét zsúfolásig megtöltő közönségnek.  [tovább]

Táboroztak az Őrállók: Amikor Isten velünk van

Idén nyáron különleges táborokban vehettünk részt táborlakóinkkal és segítőinkkel együtt. Már az előkészületek és a jelentkezések csodálatosan és gördülékenyen zajlottak, szépen gyarapodott a létszám, és pont annyian lettünk gyerekek és felnőttek, ahányunkra szükségünk volt idén. [tovább]

Interjúk

Egy fiatal lány élete nem lehet politikai csatározás tárgya

Országos visszhangot váltott ki Szabó Ferenc körmendi alpolgármester lemondása, illetve ennek körülményei. Az eset kapcsán politikai csatározás vette kezdetét. A kialakult helyzet kapcsán interjút adott lapunknak Bebes István Körmend város polgármestere.  [tovább]

A hit irányt mutat a helyét kereső embernek is

Harangozó Bertalan aktív politikai pályafutása a rendszerváltáskor indult, az első ciklusban Szombathely kereszténydemokrata alpolgármestere volt. Az ezt következő években a megyei önkormányzatnál töltött be vezető tisztségeket, majd több éves szünet következett a politizálásban. Gazdasági vezetőként évekig dolgozott a Markusovszky kórházban, majd visszatért a közéletbe. Városi képviselő lett Szombathelyen, nem sokkal később pedig megyei kormánymegbízottnak nevezték ki. E tisztében vezette le Vas megye közigazgatásának gyökeres átalakítását, kivívta a szakma elismerését.  [tovább]

Aranyfokozatú körmendi közművelődési szakember

Körmend Város Ünnepnapján, a város érdekében kifejtett közművelődési tevékenységért díj aranyfokozatát vehette át Pálóczi Zsuzsanna, a helyi kulturális központ igazgató-helyettese. Közművelődési szakember ritkán kap ilyen elismerést, ennek apropóján beszélgettünk vele. [tovább]

Kék hírek

A körmendi rendőrök eredményesen dolgoznak

Négy előadás hangzott el a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság szeptember 20-i fórumán, melyet a Polgármesteri Hivatal nagytermében tartottak.  [tovább]

A bűnügyi helyzet tavaly sem romlott a térségben

Kiemelkedő eredményt ért el a felderítési mutatókban a vasvári rendőrkapitányság. A 83,1 százalékos tavalyi statisztikai számmal az országos és megyei ranglistán is az elsők. A 82,8 százalékos nyomozási eredménnyel is élen végeztek, a megyében az elsők, országosan a negyedikek a vasváriak. A tavalyi munka eredményeiről, statisztikájáról dr. Házi Béla ezredes, kapitányságvezető tájékoztatta a képviselő- testületet. [tovább]

Finn módszer

Havonta többször is számíthatnak a térségben autózók a finn módszerre. Nőtt a személyi sérüléses balesetek száma az elmúlt időszakban a Körmendi Rendőrkapitányság illetékességi területén. [tovább]

Sport

Az élen állt, de kétszer is kikapott a Csörötnek

Az utolsó harmadához érkezett a pontvadászat a megyei harmadosztályú labdarúgó bajnokság körmendi csoportjában. Az elmúlt két hétvégén a 10. és a 11. fordulót játszották le a csapatok. Lesz még hét játéknap, de sokak számára már csak hat mérkőzés van hátra.  [tovább]

Pontveszteség nélkül az élen a szarvaskendiek

Több rangadót is játszottak az elmúlt két hétben a megyei másodosztályú labdarúgó bajnokság körmendi csoportjában. A 8. fordulóban került sor a körmendi csapatok összecsapására Horvátnádalján. Bár a találkozó előtt a két gárda között 13 pontnyi volt a különbség a Körmend VSE javára, tudjuk, hogy ez ilyenkor nem mérvadó. Főleg annak tükrében, hogy az előző bajnokságban a mezőnyből egyedüliként a Téglagyárnak sikerült pozitív mérleggel zárnia a nádaljaiakkal szemben. Akkor a három egymás elleni mérkőzésből kettőt 3-2-re megnyertek, egyet pedig 2-2-es döntetlenre adtak. Végül a VSE lett a bajnok, a téglagyáriaké pedig az ezüstérem. [tovább]

A Körmendnek, a Rádócnak és a Gotthárdnak is 16 pontja van

A mögöttünk hagyott két hétvégén a 8. és a 9. fordulót játszották le a megyei labdarúgó bajnokság első osztályában. Bár mindegyik körmendi körzethez tartozó csapat pontot szerzett, mégis a leggyengébb két hét van csapataink mögött.  [tovább]

Programok

Szentpéteri Esték újratöltve

A sportpályán megrendezett „szertornával” folytatódott a Szentpéteri Esték rendezvénysorozat Őriszentpéteren. A 2015-ben útjára indított program immár a nyolcadik felvonásán van túl. Ötször ügyességi versenyeken vettek részt, két alkalommal túráztak, és egyszer az agyakat kellett megmozgatniuk a szerek képviselőinek a versenysorozatban.  [tovább]

Parasztolimpia Határok Nélkül Reszneki módra

Az Őrség Határok Nélkül Egyesület (ŐHNE) immár hetedik alkalommal rendezte meg hagyományos, térségi közösségépítő rendezvényét a Parasztolimpia Határok Nélkül Reszneki módra, elnevezésű napot. [tovább]

Senki sem éhezett Ispánkon

Harminc csapat főzött az Ispánkon megtartott hagyományos pörköltfőző versenyen. Kategóriájában a régió egyik legnépszerűbb eseménye ez, amit az is bizonyít, hogy a rendezők először 25 csapatban limitálták a résztvevők számát, majd a nagy érdeklődésre való tekintettel ezt emelték fel.  [tovább]

Közlemények

A szavaknak komoly súlya van

Mire számíthatnak a szentgotthárdi Opel-gyárban dolgozók? Ezt a kérdést tette fel a Parlamentben Bana Tibor a Jobbik országgyűlési képviselője. Kivezetheti a piacról az Opel új tulajdonosa az autómárka régi motorjait, ami megkérdőjelezheti a cég szentgotthárdi üzemének jövőjét is – írta néhány nappal ezelőtt a napi.hu. A képviselő szerint a gyár dolgozóit és családtagjaikat aggodalommal tölti el ez az információ. [tovább]

Megújul a parkerdő Őriben

Hamarosan elkezdődik Őriszentpéteren a parkerdő rehabilitációja. A település egykori kedvenc pihenőhelyének új köntösbe öltöztetésére mintegy 26 millió forintot költhetnek a szentpéteriek egy Interreges, határon átnyúló program keretében. [tovább]

Megköszönték az önkéntes tűzoltóknak

Emléklapokat adott át Harangozó Bertalan kormánymegbízott azon önkéntes tűzoltó egyesületeknek, akik segédkeztek az augusztus 10-i rendkívüli időjárás okozta viharkárok felszámolásában.  [tovább]

Kultúra

Könyvtári napok szakmai konferenciával

Csak tiszta forrásból szlogennel október első hetében rendezték meg az Országos Könyvtári Napokat, amelyhez – csakúgy, mint hosszú évek óta mindig - a Faludi Ferenc Könyvtár is csatlakozott. [tovább]

Ismét megtartották Szattán a hagyományos kemence ünnepet

Ezen a napon óvatos becslés szerint általában megháromszorozódik a kis őrségi falucska lélekszáma. Hazajönnek a régi szattaiak, rokonok ismerősök látogatnak el a rendezvényre és sok érdeklődő érkezik a környező településekről.  [tovább]

Rázsósok Figaró házasságán

Színházba járni jó! Operába járni? Újdonság, kaland, kihívás! Akkor épp nekünk való… [tovább]