Interjú dr. Garda Károllyal, a Kneipp Szövetség elnökével

Az egészség semmivel sem pótolható

Pogács Mónika | 2014. április 3.

Ingyenes tanfolyamsorozatot szervezett a Magyarországi Kneipp Szövetség a Hegyháton, Olaszfán. A témák között szerepeltek a többi közt az egészséges táplálkozásról, a stresszoldásról, a mozgás szerepéről szóló előadások neves szakemberek részvételével. De hogy az egészségtudatos módszer hogyan kapcsolódik az egyén egészségének fenntartásához és egyben hogyan lehet köze a térségi turisztikai fejlődéséhez, arról dr. Garda Károlyt, a Magyarországi Kneipp Szövetség elnökét kérdeztük.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

 

Az orvos szerint fontos megismernünk és alkalmaznunk ezeket a módszereket a megelőzésnél, rehabilitációnál, gyógyításánál, de közgazdaságilag is megfogalmazható mindennek fontossága a lakosság életében. Az egyén egészsége, a Hegyhát, a turizmus, a közgazdaság és a Kneipp-mód-szer – ezek szoros összefüggését is hangsúlyozta a szakember. Dr. Garda Károly  szerint fontos egyfajta „mozgalmi” jelleget találni a Kneipp-tanoknak. A dolog lényege, hogy az itt élők ismerjék meg az egyes elemek hasznosságát, és tanulják meg azokat alkalmazni saját életükben. Ezzel a remények szerint megerősödhet a lokálpatriotizmus, az identitástudat is. Az olaszfai képzések is ebben segítettek.

A most újonnan kezdődött programsorozatnak egy éve volt egy nemzetközi pályázati előzménye, melynek során 13 hegyháti településen helyeztek el úgynevezett Kneipp-objektumokat. Egyebek közt könyöklőket, száraz- és vizes taposókat, gyógynövénykerteket. A most az olaszfai képzéssel kezdődött program már egy új projekt kezdete, ahol a fő hangsúly a tudásbővítésen, a helyiek egészségtudatos magatartásának kialakításán van, ami a későbbiekben szintén vezethet turisztikai eredményekhez. Az egyéves programsorozatban több hasonló találkozót szervez a szövetség a helyiekkel és a Vasvári Közhasznú Kneipp Egyesülettel együttműködve. Végül a pályázatot egy vasvári nagyrendezvény zárja szeptemberben. A projektben most a német, az osztrák, az olasz, a szlovén szövetségekkel működik együtt a Magyarországi Kneipp Szövetség. Ennek keretében a résztvevő országok megismerik egymás munkáját és azt: ki milyen módszerekkel ismerteti meg a helyi lakossággal a Kneipp-módszert. Az öt elemét is elosztotta egymás közt az öt nemzet. Magyarország a táplálkozás és az egészségtudatos módszer kapcsolatát mutatja majd be a nemzetközi grémium előtt szeptemberben Olaszfán.

Dr. Garda Károly úgy véli: be kell mutatni a helyi embereknek a módszer hasznát, és biztatni kell őket abban, hogy ezt a tudást használják, alkalmazzák a saját egészségük érdekében. Aztán ahogy helyi kötődésük, az identitásuk ezáltal is erősödik lakóhe-lyükhöz, településükhöz – ahol fizikailag és mentálisan is jól érzik magukat –, biztos szívesen ajánlják a Kneipp-műtárgyak használatát másoknak is. Ez így akár egészségturizmust is generálhat a későbbiekben. A Kneipp-mód-szer megismerése, alkalmazása vagy másoknak történő ajánlása sokaknak szerez kellemes pillanatokat, de meggazdagodást nem. Az élmény a legfontosabb.

A Magyarországi Kneipp Szövetség vezetője szerint fontos megismerni és alkalmazni ezeket a módszereket a megelőzésnél, a rehabilitációnál és a gyógyításánál. Közgazdasági szempontból az egészség különleges áru, ami semmivel nem pótolható. Az iránta való igény nem lehet pénztárca függvénye. Kivétel nélkül mindenki szeretne meggyógyulni, egészséges lenni. Az egészség a közjó fontos része, melyhez kell a közösség, de kell az egyén is. Ugyanis a közösség ereje teremt lehetőséget az egészségtudatos módszer megismeréséhez, de az egyénre van bízva, hogy mindezt alkalmazza-e vagy sem.

Makrogazdasági szinten is igaz a Kneipp által megfogalmazott aranyigazság: azért legyünk egészségesek, hogy ne legyünk betegek. Ha a lakosság egészségnyereséget termel önmagának, akkor munkaképes marad, de egy újabb gazdasági szint, hogy az egészségturisztikában is előbbre léphet a térség. Másképp megfogalmazva: az egészséges ember makroszinten nem terheli a költségvetést. Ha az embereket sikerül megnyerni ennek a mozgalomnak és az ismeretszerzés után alkalmazzák is a lehetőségeket, annak úgyis híre megy, és egészségturisztikai tényező lehet a térségben.

A kérdésre, hogy a Kneipp-módszer elsősorban a megelőzésben segít vagy a gyógyításban is, dr. Garda Károly három orvosi területet említ. A szakember szerint a módszer a megelőzésben, azaz a prevencióban a legfontosabb, ám egy másik területen, a felépülésben, azaz a rehabilitációban is nagy szerepe van. De a gyógyításban, a kurációban is van része kiegészítő kezelésekként a terápiának a komoly gyógyszerek mellett. A fő hangsúlyt az orvos azonban a leginkább a megelőzésre helyezné.

„Talán furcsán hangzik, de meg kell tanulnunk, hogy keletkezik az egészség, azért, hogy ne legyünk betegek. A Kneipp-módszer az egyik, mely segíthet ilyen egészségnyereséget termelni önmagunknak. A Hegyháton ez ingyen elérhető” – zárja a beszélgetést dr. Garda Károly, a Magyarországi Kneipp Szövetség vezetője.      

Rovataink legfrissebb hírei:


Közélet

A paktum jó tanácsokkal tud segíteni

A Dél-vasi Paktum program mondhatni, a finiséhez közeledik. A három éves projekt december végén zárul. Ez már a program harmadik esztendeje. A tavalyi év volt eddig a legsikeresebb, akkor mutatták a statisztikák a legnagyobb „ügyfélbevonási” számot. Azonban az idei évnek még koránt sincs vége. [tovább]

Az internet segítségével kölcsönözhetnek könyvet a vasváriak

Újra hozzáférhetővé tette szolgáltatásai egy részét a vasvári könyvtár április közepétől. Ehhez az internet segítségét veszi igénybe a bibliotéka. [tovább]

Értékes megfigyelések az Őrségi Nemzeti Parkban

Áthatolhatatlan kökénycserjésből bontogattak ki almafákat az alig fél éve az Őrségi Nemzeti Park vadon területére telepített európai bölények. Az általuk kitisztított területen a nemzeti park igazgatóság szakemberei vadkamerák segítségével meglepően sok más állatfaj, többek között erdei fülesbaglyok táplálkozását is megfigyelték. [tovább]

Oktatás

Tanévkezdés Szentpéteren

Őriszentpéteren az Őrség Iskolájában rendben elkezdődött a tanév. A tanévnyitó ünnepségen Horváth László intézményvezető köszöntötte a diákokat, a tanárokat és az ünnepségen szép számmal megjelenő szülőket. [tovább]

Határtalan őriszentpéteriek

A Határtalanul program keretében osztályunk 4 napos tanulmányi kirándulásra utazott Szlovákiába. Március 26-án korán reggel indultunk Őriszentpéterről. [tovább]

Gyógynövénykert az iskolában

A vasvári általános iskola egyik büszkesége a fűszer-, és gyógynövény kert. A fűszerekkel az iskolai rendezvények ételeit ízesítik. A gyógynövényekből teát kóstolnak a diákok. [tovább]

Egészségünk

Nagybetűs segítők

A Nagy Gáspár Kulturális Központban tartottak szakmai napot a vasi egészségügyi szakdolgozók. Az időzítés nem volt véletlen. Kossuth Zsuzsanna, a világ első országos főápolónője születésének kettőszázadik évfordulóját ünnepli emlékévvel a szakma. A rendezvényt a vasvári önkormányzat, a kistérségi önkormányzati társulás és a Magyar Ápolási Egyesület Vas Megyei Szervezete támogatta. A nap programját a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara területi szervezete állította össze. [tovább]

Támad a vírus

A térségünkbe élők sem úszták meg az egyre jobban elhatalmasodó járványt, egyre többen jelentkeznek influenzaszerű tünetekkel a rendelőkben. [tovább]

Költöztetik a szakrendelőket

Február elejétől már szinte valamennyi szakrendelő a felújított blokkban működik a Markusovszky Egyetemi Kórház körmendi telephelyén - mondta el lapunknak dr. Nádasi Géza, osztályvezető főorvos.  [tovább]

Hitélet

A fekete halál idején az imát kiegészítették

1346 és 1353 között a „fekete halál”, a történelem legpusztítóbb pestisjárványa ülte torát Európában. Számos kutató úgy véli, ekkor egészítették ki legfontosabb Mária-imádságunk, az Üdvözlégy szövegét. [tovább]

A domonkos mindig úton van időben és térben egyaránt

A Domonkos rend hazai tartományfőnöke járt Vasváron. Kostecki András könyvbemutatóra érkezett a városba. Alapításának nyolcszáz éves jubileumát ünnepelte tavaly Európában a domonkos rend. Az évforduló alkalmából készülhetett el számos kötet, köztük a vikárius által szerkesztett "Domonkosok a szó emberei" könyv is.  [tovább]

Kenyai lelkész a szabadságról

Clinton Henry Otsieno személyében kenyai baptista lelkipásztor látogatott Bécsből Körmendre, hogy szülőföldjéről és hitéről beszéljen szeptember 23-án a Faludi Ferenc Városi Könyvtár olvasótermét zsúfolásig megtöltő közönségnek.  [tovább]

Interjúk

Egy fiatal lány élete nem lehet politikai csatározás tárgya

Országos visszhangot váltott ki Szabó Ferenc körmendi alpolgármester lemondása, illetve ennek körülményei. Az eset kapcsán politikai csatározás vette kezdetét. A kialakult helyzet kapcsán interjút adott lapunknak Bebes István Körmend város polgármestere.  [tovább]

A hit irányt mutat a helyét kereső embernek is

Harangozó Bertalan aktív politikai pályafutása a rendszerváltáskor indult, az első ciklusban Szombathely kereszténydemokrata alpolgármestere volt. Az ezt következő években a megyei önkormányzatnál töltött be vezető tisztségeket, majd több éves szünet következett a politizálásban. Gazdasági vezetőként évekig dolgozott a Markusovszky kórházban, majd visszatért a közéletbe. Városi képviselő lett Szombathelyen, nem sokkal később pedig megyei kormánymegbízottnak nevezték ki. E tisztében vezette le Vas megye közigazgatásának gyökeres átalakítását, kivívta a szakma elismerését.  [tovább]

Aranyfokozatú körmendi közművelődési szakember

Körmend Város Ünnepnapján, a város érdekében kifejtett közművelődési tevékenységért díj aranyfokozatát vehette át Pálóczi Zsuzsanna, a helyi kulturális központ igazgató-helyettese. Közművelődési szakember ritkán kap ilyen elismerést, ennek apropóján beszélgettünk vele. [tovább]

Kék hírek

A körmendi rendőrök eredményesen dolgoznak

Négy előadás hangzott el a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság szeptember 20-i fórumán, melyet a Polgármesteri Hivatal nagytermében tartottak.  [tovább]

A bűnügyi helyzet tavaly sem romlott a térségben

Kiemelkedő eredményt ért el a felderítési mutatókban a vasvári rendőrkapitányság. A 83,1 százalékos tavalyi statisztikai számmal az országos és megyei ranglistán is az elsők. A 82,8 százalékos nyomozási eredménnyel is élen végeztek, a megyében az elsők, országosan a negyedikek a vasváriak. A tavalyi munka eredményeiről, statisztikájáról dr. Házi Béla ezredes, kapitányságvezető tájékoztatta a képviselő- testületet. [tovább]

Finn módszer

Havonta többször is számíthatnak a térségben autózók a finn módszerre. Nőtt a személyi sérüléses balesetek száma az elmúlt időszakban a Körmendi Rendőrkapitányság illetékességi területén. [tovább]

Sport

A labdarúgó vasi elit február 22-én már elrajtolt

Az előző évekhez hasonlóan, most is ligaértekezleteket tartott a Megyei Labdarúgó Szövetség Igazgatósága az amatőr bajnokságban szereplő csapatok számára. A megyei első -, másod- és harmadosztályú együtteseket Sárváron, Körmenden és Szombathelyen várták területi hovatartozás szerint. Lapunkkal a körmendi ligaértekezleten jártunk. [tovább]

Horváth Norbert még mindig nagyon érzi a kaput

A megyei másodosztályú csapatok után nézzük, hogy hogyan állunk góllövők kérdésében a labdarúgó bajnokság harmadosztályának körmendi csoportjában.  [tovább]

A csákánydoroszlói Makai István vezeti a listát

Lapunk előző számában a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában szereplő csapatainak az őszi szereplését jártuk körül főleg az elért gólok tükrében. A folytatásban nézzük meg, hogy a csapatoknál kik is állnak a találatok mögött.  [tovább]

Programok

Veterán járművek találkozója Őriszentpéteren

A Bajánsenyén bejegyzett Öreg Járművek Klubja Egyesület első alkalommal rendezte meg Őriszentpéteren a Nemzetközi Veterán Járművek Találkozóját. Az esemény szervezői, Varga József és Ozsváth Imre elmondták, hogy Kercaszomoron a korábbi években megrendezett és nagy népszerűségre szert tett Simsonos találkozókból nőtte ki magát a mostani esemény. [tovább]

A Szentpéteri Esték után pedagógus piknik lesz

A Virágzás Napjai és az Őrségi Vásár közötti időszakban sem lesznek (és nem voltak) programok és szórakoztató rendezvények híján az őriszentpéteriek. [tovább]

A Szerelmesek Fesztiválja

Június 28. és július 1. között színes programokkal várják az érdeklődőket több szentgotthárdi helyszínen. Ahogy azt már a vendégek az elmúlt három évben megszokhatták, színházi, képzőművészeti, könnyűzenei és filmművészeti programok közül válogathatnak, de ismét lesz vásár, lesznek ínycsiklandó ételek és hűsítő italok, és természetesen a gyermekek nagy örömére játszóházak, kézműves foglalkozások is - mindez a szerelem jegyében. [tovább]

Közlemények

Befejeződött a zártkertek életre keltése a Kis hegyen

Cseperednek már a gyümölcsfák a szőlőhegy kercaszomori részén lévő Tündérkertben. Különféle almafákat, tüskés-, vad-és sózókörtét ültettek az elkerített területen. A frissen telepített gyümölcsös is része a hegy revitalizációját képező pályázatnak, amely már 2017-ben elkezdődött és két részletben valósult meg. [tovább]

Csaknem tízezren látogatják évente a vasvári fürdőt

Május közepén nyitotta kapuit a vasvári fürdő. Egyelőre még csak a melegvizes és a gyermekmedence üzemel. A gyermek juniálistól a sportolni vágyók a húsz méteres, két méter mély úszómedencét is birtokba vehetik majd.  [tovább]

Jó ütemben folynak a baleset megelőzési munkák

Idén is folytatódnak a Szentkúton a Szombathelyi Erdészeti Zrt. által a baleset megelőzési, biztonsági okokból elrendelt munkálatok, amelyekkel várhatóan nyár közepére végeznek a szakemberek. A nagyközönség előtt addig továbbra is zárva van a terület. [tovább]

Kultúra

Gárdonyi időtálló üzenetei

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége körmendi csoportja által szervezett tavaszi előadássorozat összejövetelének Keller Péter, Gárdonyi Géza dédunokája volt a vendége.  [tovább]

Levirágzott a pünkösdi fesztivál az Őrségben?

Sajnos a hír igaz, az idei Virágzás Napjai fesztivál volt az utolsó. Sülyi Péter a rendezvény alapítója, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy 1993-ban egy templomban tartott koncertet követően fogalmazódott meg a baráti társaságukban a Virágzás Napjai gondolata, amelyet aztán 1994-ben pünkösdkor útjára is indítottak. [tovább]

A pünkösdölés élő hagyomány

A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyhez sok népszokás kapcsolódik. A pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe. Hagyományok egész sora kapcsolódik ehhez az ünnephez, így például a pünkösdi királyválasztás, a királynéjárás, a tavaszköszöntés, a pünkösdölés vagy a törökbasázás. [tovább]

Kapcsolat

Elérhetőségeink

RÁBAVIDÉK a Rába mentén, a Hegyháton és az Őrségben élők lapja

megjelenik kéthetente

Kiadja: Tónus Kiadó és Sajtóügynökség

Szerkesztőség: 9900 Körmend, Szabaság tér 12.

Főszerkesztő: Vilics Tamás

E-mail: rabavidek@t-online.hu

Telefon: 06 30 956 4260

Tel./Fax.: 06 94 412 681

ISSN: 1417-7099

Nyomdai munkák: VasPrint Kft

Felelős vezető: Pintér László

 [tovább]