Hesinger László már negyven éve alkot

Szentpéteri fafaragó kiállítása a vásárban

Kálmán Gy. | 2013. július 4.

Az elmúlt évekhez hasonlóan – az állandó őrségi kiállítások mellett – az idén is több tárlat nyílik az Őrségi Vásár idején. A hagyományoknak megfelelően az őriszentpéteri kiállítások megnyitójára a szombati vásárnyitás után kerül sor. A helyi művelődési házban két tárlat is várja az érdeklődőket.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

 

Az egyik témája és egyben címe: „Az Őrség kincse a fa”. Ezen az Őrség erdészeti múltja és jelene tekinthető át fotók és tárgyi dokumentumok segítségével. A másik tárlatot az elsővel a fa köti össze. A klubhelyiségben Hesinger László helyi fafaragó munkáiból nyílik kiállítás. Itt lesznek megtekinthetők még az alkotó feleségének, Lenke asszonynak a kézimunkái, horgolásai. A rendezvény megnyitóján közreműködik lányuk, Bischofné Hesinger Katalin, akinek az „Álmok, táncok, tövisek” című verseskötete 2006-ban jelent meg. A kiállítás kapcsán kerestem fel egy rövid beszélgetésre a házaspárt. A házigazda „Vacak” kutya társaságában már várt rám. A kerti bútorokon és az udvar egyéb használati tárgyain látszik, hogy az itt lakó jól bánik a fával. Több évtizedes ismeretségünkre való tekintettel tegező viszonyban folytattuk a társalgást.

– Mikor kezdtél el a fával foglalkozni, mikor kezdtél el faragni?

– Elég régen, több mint negyven évvel ezelőtt. Kőműves a szakmám, aki jártas egy kicsit is az építőiparban, az tudja, hogy ez nem téli munka. Főleg nem régen az akkori technológiák miatt. Így aztán a téli hónapokban, a szabadidőmben kezdtem el faragni. Ez így ment hosszú éveken keresztül. A „kő” meg a fa jól megfértek egymás mellett. Tavasszal, nyáron és ősszel kőművesként kerestem kenyerem, télen pedig a hobbimnak éltem. Most hogy már nyolc éve nyugdíjas vagyok, a faragás tölti ki minden időmet.

– Tanultad-e valakitől ezt a „mesterséget”, volt-e tanítód?

– Nem tanultam senkitől, kimondottan „mesterem” sem volt, ám nagyon jó kapcsolatot ápoltam Gellért Károly festő és fafaragó művésszel. Mivel szinte szomszédok voltunk, hol nálunk, hol nála sokszor találkoztunk, beszélgettünk, tapasztalatot cseréltünk. Az ő alkotásai, a motívumvilága mindenképpen hatással voltak rám. A velemi fafaragó stúdióban is többször megfordultam, az ott látottakat később fel tudtam használni a munkám során.

– Milyen tárgyakat készítettél, illetve készítesz?

– Szinte mindent, nagyon széles a paletta. Az apró kis háztartási eszközök és dísztárgyaktól kezdve a faliképeken, domborműveken keresztül egészen az étkező garnitúrákig terjed a repertoárom. Nemrégiben faragtam citerát, sétapálcát. Mindig a fától függ, hogy mi lesz belőle. Az országban és külföldön is nagyon sok helyen megtalálhatók a munkáim. Szűkebb hazámon, az Őrségen kívül Pusztaszabolcson, Agárdon, vagy éppen Szombathelyen is voltak kiállításaim. Szívesen látom a műhelyembe látogató turistákat. A pusztaszabol-csi kiállításom is egy ilyen találkozásnak köszönhetően jött létre.

– Mi szolgál a faliképek és domborművek témájául?

– Általában az ember, az épületek és a táj. A szorgalmas őrségi emberek, az őrségi műemlék épületek, templomok, haranglábak és maga az őrségi táj mind-mind nagyszerű téma. Igyekeztem, igyekszem minél több faragásomban megörökíteni ezeket. Ez hálás téma.

Időközben csatlakozott a beszélgetéshez a feleség, Lenke asszony, aki elmondta, hogy 15 évesen, még az első munkahelyén a munkatársaitól tanult meg horgolni. Hamar elsajátította és megszerette ezt a kézimunkát. Szabadidejében sokat horgolt, még abban az időben sem hagyott fel vele, amikor ez nem volt divat. Ma ismét a reneszánszukat élik a horgolt terítők és egyéb horgolt textíliák. Főleg karácsony és húsvét előtt növekszik meg irántuk az érdeklődés.

Lenke asszony általában helyben igyekszik értékesíteni a portékáját, főleg azért, mert nem olcsó mulatság ez. Akárcsak a férje, ő is nyugdíjas, így aztán hódolhat kedvenc hobbijának. Külön öröm számukra, hogy most együtt lesznek láthatók munkáik az Őrségi Vásárban, és annak is nagyon örülnek, hogy Katalin lányuk közreműködik a kiállításuk megnyitóján. Mint elmondták, ez nekik is meglepetés volt, a vásári programfüzetből értesültek róla.

A beszélgetés végén betekintettünk a műhelybe, ahol már összekészítve vártak a kiállításra szánt faragások. Ezeket látva igazat kell adni azoknak, akik azt mondták Hesinger László munkáiról, hogy a faragásain látszik, hogy a fának, mint anyagnak a tulajdonságait a legmesszebbmenőkig kihasználja.   

 

Rovataink legfrissebb hírei:


Közélet

A paktum jó tanácsokkal tud segíteni

A Dél-vasi Paktum program mondhatni, a finiséhez közeledik. A három éves projekt december végén zárul. Ez már a program harmadik esztendeje. A tavalyi év volt eddig a legsikeresebb, akkor mutatták a statisztikák a legnagyobb „ügyfélbevonási” számot. Azonban az idei évnek még koránt sincs vége. [tovább]

Az internet segítségével kölcsönözhetnek könyvet a vasváriak

Újra hozzáférhetővé tette szolgáltatásai egy részét a vasvári könyvtár április közepétől. Ehhez az internet segítségét veszi igénybe a bibliotéka. [tovább]

Értékes megfigyelések az Őrségi Nemzeti Parkban

Áthatolhatatlan kökénycserjésből bontogattak ki almafákat az alig fél éve az Őrségi Nemzeti Park vadon területére telepített európai bölények. Az általuk kitisztított területen a nemzeti park igazgatóság szakemberei vadkamerák segítségével meglepően sok más állatfaj, többek között erdei fülesbaglyok táplálkozását is megfigyelték. [tovább]

Oktatás

Tanévkezdés Szentpéteren

Őriszentpéteren az Őrség Iskolájában rendben elkezdődött a tanév. A tanévnyitó ünnepségen Horváth László intézményvezető köszöntötte a diákokat, a tanárokat és az ünnepségen szép számmal megjelenő szülőket. [tovább]

Határtalan őriszentpéteriek

A Határtalanul program keretében osztályunk 4 napos tanulmányi kirándulásra utazott Szlovákiába. Március 26-án korán reggel indultunk Őriszentpéterről. [tovább]

Gyógynövénykert az iskolában

A vasvári általános iskola egyik büszkesége a fűszer-, és gyógynövény kert. A fűszerekkel az iskolai rendezvények ételeit ízesítik. A gyógynövényekből teát kóstolnak a diákok. [tovább]

Egészségünk

Nagybetűs segítők

A Nagy Gáspár Kulturális Központban tartottak szakmai napot a vasi egészségügyi szakdolgozók. Az időzítés nem volt véletlen. Kossuth Zsuzsanna, a világ első országos főápolónője születésének kettőszázadik évfordulóját ünnepli emlékévvel a szakma. A rendezvényt a vasvári önkormányzat, a kistérségi önkormányzati társulás és a Magyar Ápolási Egyesület Vas Megyei Szervezete támogatta. A nap programját a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara területi szervezete állította össze. [tovább]

Támad a vírus

A térségünkbe élők sem úszták meg az egyre jobban elhatalmasodó járványt, egyre többen jelentkeznek influenzaszerű tünetekkel a rendelőkben. [tovább]

Költöztetik a szakrendelőket

Február elejétől már szinte valamennyi szakrendelő a felújított blokkban működik a Markusovszky Egyetemi Kórház körmendi telephelyén - mondta el lapunknak dr. Nádasi Géza, osztályvezető főorvos.  [tovább]

Hitélet

A fekete halál idején az imát kiegészítették

1346 és 1353 között a „fekete halál”, a történelem legpusztítóbb pestisjárványa ülte torát Európában. Számos kutató úgy véli, ekkor egészítették ki legfontosabb Mária-imádságunk, az Üdvözlégy szövegét. [tovább]

A domonkos mindig úton van időben és térben egyaránt

A Domonkos rend hazai tartományfőnöke járt Vasváron. Kostecki András könyvbemutatóra érkezett a városba. Alapításának nyolcszáz éves jubileumát ünnepelte tavaly Európában a domonkos rend. Az évforduló alkalmából készülhetett el számos kötet, köztük a vikárius által szerkesztett "Domonkosok a szó emberei" könyv is.  [tovább]

Kenyai lelkész a szabadságról

Clinton Henry Otsieno személyében kenyai baptista lelkipásztor látogatott Bécsből Körmendre, hogy szülőföldjéről és hitéről beszéljen szeptember 23-án a Faludi Ferenc Városi Könyvtár olvasótermét zsúfolásig megtöltő közönségnek.  [tovább]

Interjúk

Egy fiatal lány élete nem lehet politikai csatározás tárgya

Országos visszhangot váltott ki Szabó Ferenc körmendi alpolgármester lemondása, illetve ennek körülményei. Az eset kapcsán politikai csatározás vette kezdetét. A kialakult helyzet kapcsán interjút adott lapunknak Bebes István Körmend város polgármestere.  [tovább]

A hit irányt mutat a helyét kereső embernek is

Harangozó Bertalan aktív politikai pályafutása a rendszerváltáskor indult, az első ciklusban Szombathely kereszténydemokrata alpolgármestere volt. Az ezt következő években a megyei önkormányzatnál töltött be vezető tisztségeket, majd több éves szünet következett a politizálásban. Gazdasági vezetőként évekig dolgozott a Markusovszky kórházban, majd visszatért a közéletbe. Városi képviselő lett Szombathelyen, nem sokkal később pedig megyei kormánymegbízottnak nevezték ki. E tisztében vezette le Vas megye közigazgatásának gyökeres átalakítását, kivívta a szakma elismerését.  [tovább]

Aranyfokozatú körmendi közművelődési szakember

Körmend Város Ünnepnapján, a város érdekében kifejtett közművelődési tevékenységért díj aranyfokozatát vehette át Pálóczi Zsuzsanna, a helyi kulturális központ igazgató-helyettese. Közművelődési szakember ritkán kap ilyen elismerést, ennek apropóján beszélgettünk vele. [tovább]

Kék hírek

A körmendi rendőrök eredményesen dolgoznak

Négy előadás hangzott el a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság szeptember 20-i fórumán, melyet a Polgármesteri Hivatal nagytermében tartottak.  [tovább]

A bűnügyi helyzet tavaly sem romlott a térségben

Kiemelkedő eredményt ért el a felderítési mutatókban a vasvári rendőrkapitányság. A 83,1 százalékos tavalyi statisztikai számmal az országos és megyei ranglistán is az elsők. A 82,8 százalékos nyomozási eredménnyel is élen végeztek, a megyében az elsők, országosan a negyedikek a vasváriak. A tavalyi munka eredményeiről, statisztikájáról dr. Házi Béla ezredes, kapitányságvezető tájékoztatta a képviselő- testületet. [tovább]

Finn módszer

Havonta többször is számíthatnak a térségben autózók a finn módszerre. Nőtt a személyi sérüléses balesetek száma az elmúlt időszakban a Körmendi Rendőrkapitányság illetékességi területén. [tovább]

Sport

A labdarúgó vasi elit február 22-én már elrajtolt

Az előző évekhez hasonlóan, most is ligaértekezleteket tartott a Megyei Labdarúgó Szövetség Igazgatósága az amatőr bajnokságban szereplő csapatok számára. A megyei első -, másod- és harmadosztályú együtteseket Sárváron, Körmenden és Szombathelyen várták területi hovatartozás szerint. Lapunkkal a körmendi ligaértekezleten jártunk. [tovább]

Horváth Norbert még mindig nagyon érzi a kaput

A megyei másodosztályú csapatok után nézzük, hogy hogyan állunk góllövők kérdésében a labdarúgó bajnokság harmadosztályának körmendi csoportjában.  [tovább]

A csákánydoroszlói Makai István vezeti a listát

Lapunk előző számában a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában szereplő csapatainak az őszi szereplését jártuk körül főleg az elért gólok tükrében. A folytatásban nézzük meg, hogy a csapatoknál kik is állnak a találatok mögött.  [tovább]

Programok

Veterán járművek találkozója Őriszentpéteren

A Bajánsenyén bejegyzett Öreg Járművek Klubja Egyesület első alkalommal rendezte meg Őriszentpéteren a Nemzetközi Veterán Járművek Találkozóját. Az esemény szervezői, Varga József és Ozsváth Imre elmondták, hogy Kercaszomoron a korábbi években megrendezett és nagy népszerűségre szert tett Simsonos találkozókból nőtte ki magát a mostani esemény. [tovább]

A Szentpéteri Esték után pedagógus piknik lesz

A Virágzás Napjai és az Őrségi Vásár közötti időszakban sem lesznek (és nem voltak) programok és szórakoztató rendezvények híján az őriszentpéteriek. [tovább]

A Szerelmesek Fesztiválja

Június 28. és július 1. között színes programokkal várják az érdeklődőket több szentgotthárdi helyszínen. Ahogy azt már a vendégek az elmúlt három évben megszokhatták, színházi, képzőművészeti, könnyűzenei és filmművészeti programok közül válogathatnak, de ismét lesz vásár, lesznek ínycsiklandó ételek és hűsítő italok, és természetesen a gyermekek nagy örömére játszóházak, kézműves foglalkozások is - mindez a szerelem jegyében. [tovább]

Közlemények

Befejeződött a zártkertek életre keltése a Kis hegyen

Cseperednek már a gyümölcsfák a szőlőhegy kercaszomori részén lévő Tündérkertben. Különféle almafákat, tüskés-, vad-és sózókörtét ültettek az elkerített területen. A frissen telepített gyümölcsös is része a hegy revitalizációját képező pályázatnak, amely már 2017-ben elkezdődött és két részletben valósult meg. [tovább]

Csaknem tízezren látogatják évente a vasvári fürdőt

Május közepén nyitotta kapuit a vasvári fürdő. Egyelőre még csak a melegvizes és a gyermekmedence üzemel. A gyermek juniálistól a sportolni vágyók a húsz méteres, két méter mély úszómedencét is birtokba vehetik majd.  [tovább]

Jó ütemben folynak a baleset megelőzési munkák

Idén is folytatódnak a Szentkúton a Szombathelyi Erdészeti Zrt. által a baleset megelőzési, biztonsági okokból elrendelt munkálatok, amelyekkel várhatóan nyár közepére végeznek a szakemberek. A nagyközönség előtt addig továbbra is zárva van a terület. [tovább]

Kultúra

Gárdonyi időtálló üzenetei

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége körmendi csoportja által szervezett tavaszi előadássorozat összejövetelének Keller Péter, Gárdonyi Géza dédunokája volt a vendége.  [tovább]

Levirágzott a pünkösdi fesztivál az Őrségben?

Sajnos a hír igaz, az idei Virágzás Napjai fesztivál volt az utolsó. Sülyi Péter a rendezvény alapítója, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy 1993-ban egy templomban tartott koncertet követően fogalmazódott meg a baráti társaságukban a Virágzás Napjai gondolata, amelyet aztán 1994-ben pünkösdkor útjára is indítottak. [tovább]

A pünkösdölés élő hagyomány

A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyhez sok népszokás kapcsolódik. A pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe. Hagyományok egész sora kapcsolódik ehhez az ünnephez, így például a pünkösdi királyválasztás, a királynéjárás, a tavaszköszöntés, a pünkösdölés vagy a törökbasázás. [tovább]

Kapcsolat

Elérhetőségeink

RÁBAVIDÉK a Rába mentén, a Hegyháton és az Őrségben élők lapja

megjelenik kéthetente

Kiadja: Tónus Kiadó és Sajtóügynökség

Szerkesztőség: 9900 Körmend, Szabaság tér 12.

Főszerkesztő: Vilics Tamás

E-mail: rabavidek@t-online.hu

Telefon: 06 30 956 4260

Tel./Fax.: 06 94 412 681

ISSN: 1417-7099

Nyomdai munkák: VasPrint Kft

Felelős vezető: Pintér László

 [tovább]