Határtalan lehetőségek az önkéntességben

Információs centrum alakult Oszkóban

Pogács Mónika | 2011. március 22.

Önkénteseknek segít munkát, fogadóhelyet találni az a megyei információs centrum, mely januártól Oszkóban és Szombathelyen működik. A vasi program egy országos projekt része. Ebben a célok között szerepel, hogy országos lefedettségű információs bázist és hálózatot hozzanak létre az önkéntesség évében megyei koordinációs szervezetek segítségével.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

Vasban a Hegypásztor Kör vállalta a szervezőmunkát. Az önkéntes programot rendezvényeken is népszerűsítik. Legutóbb Szombathelyen tartottak információs napot, ahol az önkéntesség iránt érdeklődők mellett az őket alkalmazó karitatív és kulturális civil szervezetek, valamint a munkaügyi szervezet szakemberei is megjelentek. Zágorhidi Czigány Ákos programvezetőt kérdeztük a centrum konkrét céljairól:

– Hogyan került a feladat Oszkó és Szombathely közös kezelésébe?
– Egy tavalyi pályázat révén arra a feladatra kaptunk támogatást, hogy az önkéntesség ügyét karoljuk fel közösen a Herényi Kulturális és Sport Egyesülettel. A cél, hogy az önkéntesség lehetőségét még inkább ismertté tegyük, és az erre vágyó személyeket összehozzuk fogadó szervezetekkel, vállalatokkal. A cél sok más mellett egy megyei szintű adatbázis létrehozása, amit majd egy országos lefedettségű információs hálózatba kapcsolunk, integrálunk. A másfél éves program része még sok népszerűsítő rendezvény, felkészítő programok önkéntesnek és fogadó szervezetnek egyaránt.

– Miért kap ekkora hangsúlyt most az önkéntesség?
– Mert végre nálunk is egy jogilag is elismert és szabályozott forma, szabályozott jogállás, de sajnos kevesen tudnak még róla, főleg a fogadó szervezetek, intézmények, cégek részéről, pedig a tőlünk nyugatabbra lévő országokban már több évtizedes kultúrája, kultusza van az önkéntességnek. De az önkéntességre a figyelmet az idei európai uniós tematikus év is felhívja, melynek nyitórendezvénye épp Magyarországon volt januárban. Apropót ad a figyelemnek a közoktatási törvény átalakítása is, melybe a tervek szerint bekerül az az elvárás, hogy az érettséginek része lesz a diákok önkéntes munkavégzése. Ezek mellett a munkaügyi támogatások kiutalásához is elvárás lesz az önkéntes munka, ugyanis a tartós munkanélküliek vagy az elsődleges munkaerőpiacról mutathatnak be 30 napos igazolást az alkalmazásukról, vagy ha nem sikerül elhelyezkedniük, akkor az önkéntes munkavégzésben töltött 30 nap is kiválthatja a munkanélküliek számára előírt kötelezettséget annak érdekében, hogy segélyt kaphassanak. A karitatív szervezeteknél már jól működik az önkéntesség, de a vállalati önkéntesség még gyermekcipőben jár Magyarországon még akkor is, ha néhány multicégnél van az önkéntes munkára jó példa. Munkaerőpiaci szempontból nagyon fontos lehetőség rejlik a pályakezdők számára is a vállalati önkéntességben, hiszen munkatapasztalatot szerezhetnek a rendszer és jogállás segítségével a cégeknél, és ez segíthet későbbi elhelyezkedésükben.

– Kik fogadhatnak önkéntes munkásokat?
– Mindenki. Határtalanok a lehetőségek. Fehér folt sajnos még a cégek, vállalatok bevonása az önkénteseket „alkalmazók” közé. Persze azért vannak, nem is kevés számban, a klasszikus önkénteseket foglalkoztató karitatív szervezetek az adatbázisban. A civil szervezetek például sokszor ösztönösen vonják be a munkatársakat szívességet kérve tőlük a munkára, és nem is gondolják, hogy ez kimeríti az önkéntes munka jogállását, ami nemcsak feladatokkal, de hivatalos keretek közé emelve a jogviszonyt, juttatásokkal is járhat.

– Mik ezek a juttatások?
– Papíron lefektetett jogviszony esetén természetesen bér nem fizethető, de az önkéntes költségként felmerülő munkábajárási, utazási, telefon vagy cafeteria juttatást adhat egy befogadó szervezet az önkéntesének, valamint évi egyszeri, meghatározott összeget is jutalomként.

– Mi a teendője annak, aki jelentkezne az adatbázisba?
– Két központi iroda működik, Szombathelyen a Herényiek Házában és Oszkóban a teleházban. Itt lehet jelentkezni az önkénteseknek és fogadó szervezeteknek egyaránt. Várunk jelentkezőket információs pontok működtetéséhez is, civil szervezeteket, kulturális és ifjúsági intézményeket, önkormányzatokat. A cél ugyanis, hogy a megye területét sűrűn lefedjük információs pontokkal, hogy mindenütt elérhető legyen az önkéntesség lehetősége.

Rovataink legfrissebb hírei:


Közélet

A paktum jó tanácsokkal tud segíteni

A Dél-vasi Paktum program mondhatni, a finiséhez közeledik. A három éves projekt december végén zárul. Ez már a program harmadik esztendeje. A tavalyi év volt eddig a legsikeresebb, akkor mutatták a statisztikák a legnagyobb „ügyfélbevonási” számot. Azonban az idei évnek még koránt sincs vége. [tovább]

Az internet segítségével kölcsönözhetnek könyvet a vasváriak

Újra hozzáférhetővé tette szolgáltatásai egy részét a vasvári könyvtár április közepétől. Ehhez az internet segítségét veszi igénybe a bibliotéka. [tovább]

Értékes megfigyelések az Őrségi Nemzeti Parkban

Áthatolhatatlan kökénycserjésből bontogattak ki almafákat az alig fél éve az Őrségi Nemzeti Park vadon területére telepített európai bölények. Az általuk kitisztított területen a nemzeti park igazgatóság szakemberei vadkamerák segítségével meglepően sok más állatfaj, többek között erdei fülesbaglyok táplálkozását is megfigyelték. [tovább]

Oktatás

Tanévkezdés Szentpéteren

Őriszentpéteren az Őrség Iskolájában rendben elkezdődött a tanév. A tanévnyitó ünnepségen Horváth László intézményvezető köszöntötte a diákokat, a tanárokat és az ünnepségen szép számmal megjelenő szülőket. [tovább]

Határtalan őriszentpéteriek

A Határtalanul program keretében osztályunk 4 napos tanulmányi kirándulásra utazott Szlovákiába. Március 26-án korán reggel indultunk Őriszentpéterről. [tovább]

Gyógynövénykert az iskolában

A vasvári általános iskola egyik büszkesége a fűszer-, és gyógynövény kert. A fűszerekkel az iskolai rendezvények ételeit ízesítik. A gyógynövényekből teát kóstolnak a diákok. [tovább]

Egészségünk

Nagybetűs segítők

A Nagy Gáspár Kulturális Központban tartottak szakmai napot a vasi egészségügyi szakdolgozók. Az időzítés nem volt véletlen. Kossuth Zsuzsanna, a világ első országos főápolónője születésének kettőszázadik évfordulóját ünnepli emlékévvel a szakma. A rendezvényt a vasvári önkormányzat, a kistérségi önkormányzati társulás és a Magyar Ápolási Egyesület Vas Megyei Szervezete támogatta. A nap programját a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara területi szervezete állította össze. [tovább]

Támad a vírus

A térségünkbe élők sem úszták meg az egyre jobban elhatalmasodó járványt, egyre többen jelentkeznek influenzaszerű tünetekkel a rendelőkben. [tovább]

Költöztetik a szakrendelőket

Február elejétől már szinte valamennyi szakrendelő a felújított blokkban működik a Markusovszky Egyetemi Kórház körmendi telephelyén - mondta el lapunknak dr. Nádasi Géza, osztályvezető főorvos.  [tovább]

Hitélet

A fekete halál idején az imát kiegészítették

1346 és 1353 között a „fekete halál”, a történelem legpusztítóbb pestisjárványa ülte torát Európában. Számos kutató úgy véli, ekkor egészítették ki legfontosabb Mária-imádságunk, az Üdvözlégy szövegét. [tovább]

A domonkos mindig úton van időben és térben egyaránt

A Domonkos rend hazai tartományfőnöke járt Vasváron. Kostecki András könyvbemutatóra érkezett a városba. Alapításának nyolcszáz éves jubileumát ünnepelte tavaly Európában a domonkos rend. Az évforduló alkalmából készülhetett el számos kötet, köztük a vikárius által szerkesztett "Domonkosok a szó emberei" könyv is.  [tovább]

Kenyai lelkész a szabadságról

Clinton Henry Otsieno személyében kenyai baptista lelkipásztor látogatott Bécsből Körmendre, hogy szülőföldjéről és hitéről beszéljen szeptember 23-án a Faludi Ferenc Városi Könyvtár olvasótermét zsúfolásig megtöltő közönségnek.  [tovább]

Interjúk

Egy fiatal lány élete nem lehet politikai csatározás tárgya

Országos visszhangot váltott ki Szabó Ferenc körmendi alpolgármester lemondása, illetve ennek körülményei. Az eset kapcsán politikai csatározás vette kezdetét. A kialakult helyzet kapcsán interjút adott lapunknak Bebes István Körmend város polgármestere.  [tovább]

A hit irányt mutat a helyét kereső embernek is

Harangozó Bertalan aktív politikai pályafutása a rendszerváltáskor indult, az első ciklusban Szombathely kereszténydemokrata alpolgármestere volt. Az ezt következő években a megyei önkormányzatnál töltött be vezető tisztségeket, majd több éves szünet következett a politizálásban. Gazdasági vezetőként évekig dolgozott a Markusovszky kórházban, majd visszatért a közéletbe. Városi képviselő lett Szombathelyen, nem sokkal később pedig megyei kormánymegbízottnak nevezték ki. E tisztében vezette le Vas megye közigazgatásának gyökeres átalakítását, kivívta a szakma elismerését.  [tovább]

Aranyfokozatú körmendi közművelődési szakember

Körmend Város Ünnepnapján, a város érdekében kifejtett közművelődési tevékenységért díj aranyfokozatát vehette át Pálóczi Zsuzsanna, a helyi kulturális központ igazgató-helyettese. Közművelődési szakember ritkán kap ilyen elismerést, ennek apropóján beszélgettünk vele. [tovább]

Kék hírek

A körmendi rendőrök eredményesen dolgoznak

Négy előadás hangzott el a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság szeptember 20-i fórumán, melyet a Polgármesteri Hivatal nagytermében tartottak.  [tovább]

A bűnügyi helyzet tavaly sem romlott a térségben

Kiemelkedő eredményt ért el a felderítési mutatókban a vasvári rendőrkapitányság. A 83,1 százalékos tavalyi statisztikai számmal az országos és megyei ranglistán is az elsők. A 82,8 százalékos nyomozási eredménnyel is élen végeztek, a megyében az elsők, országosan a negyedikek a vasváriak. A tavalyi munka eredményeiről, statisztikájáról dr. Házi Béla ezredes, kapitányságvezető tájékoztatta a képviselő- testületet. [tovább]

Finn módszer

Havonta többször is számíthatnak a térségben autózók a finn módszerre. Nőtt a személyi sérüléses balesetek száma az elmúlt időszakban a Körmendi Rendőrkapitányság illetékességi területén. [tovább]

Sport

A labdarúgó vasi elit február 22-én már elrajtolt

Az előző évekhez hasonlóan, most is ligaértekezleteket tartott a Megyei Labdarúgó Szövetség Igazgatósága az amatőr bajnokságban szereplő csapatok számára. A megyei első -, másod- és harmadosztályú együtteseket Sárváron, Körmenden és Szombathelyen várták területi hovatartozás szerint. Lapunkkal a körmendi ligaértekezleten jártunk. [tovább]

Horváth Norbert még mindig nagyon érzi a kaput

A megyei másodosztályú csapatok után nézzük, hogy hogyan állunk góllövők kérdésében a labdarúgó bajnokság harmadosztályának körmendi csoportjában.  [tovább]

A csákánydoroszlói Makai István vezeti a listát

Lapunk előző számában a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában szereplő csapatainak az őszi szereplését jártuk körül főleg az elért gólok tükrében. A folytatásban nézzük meg, hogy a csapatoknál kik is állnak a találatok mögött.  [tovább]

Programok

Veterán járművek találkozója Őriszentpéteren

A Bajánsenyén bejegyzett Öreg Járművek Klubja Egyesület első alkalommal rendezte meg Őriszentpéteren a Nemzetközi Veterán Járművek Találkozóját. Az esemény szervezői, Varga József és Ozsváth Imre elmondták, hogy Kercaszomoron a korábbi években megrendezett és nagy népszerűségre szert tett Simsonos találkozókból nőtte ki magát a mostani esemény. [tovább]

A Szentpéteri Esték után pedagógus piknik lesz

A Virágzás Napjai és az Őrségi Vásár közötti időszakban sem lesznek (és nem voltak) programok és szórakoztató rendezvények híján az őriszentpéteriek. [tovább]

A Szerelmesek Fesztiválja

Június 28. és július 1. között színes programokkal várják az érdeklődőket több szentgotthárdi helyszínen. Ahogy azt már a vendégek az elmúlt három évben megszokhatták, színházi, képzőművészeti, könnyűzenei és filmművészeti programok közül válogathatnak, de ismét lesz vásár, lesznek ínycsiklandó ételek és hűsítő italok, és természetesen a gyermekek nagy örömére játszóházak, kézműves foglalkozások is - mindez a szerelem jegyében. [tovább]

Közlemények

Befejeződött a zártkertek életre keltése a Kis hegyen

Cseperednek már a gyümölcsfák a szőlőhegy kercaszomori részén lévő Tündérkertben. Különféle almafákat, tüskés-, vad-és sózókörtét ültettek az elkerített területen. A frissen telepített gyümölcsös is része a hegy revitalizációját képező pályázatnak, amely már 2017-ben elkezdődött és két részletben valósult meg. [tovább]

Csaknem tízezren látogatják évente a vasvári fürdőt

Május közepén nyitotta kapuit a vasvári fürdő. Egyelőre még csak a melegvizes és a gyermekmedence üzemel. A gyermek juniálistól a sportolni vágyók a húsz méteres, két méter mély úszómedencét is birtokba vehetik majd.  [tovább]

Jó ütemben folynak a baleset megelőzési munkák

Idén is folytatódnak a Szentkúton a Szombathelyi Erdészeti Zrt. által a baleset megelőzési, biztonsági okokból elrendelt munkálatok, amelyekkel várhatóan nyár közepére végeznek a szakemberek. A nagyközönség előtt addig továbbra is zárva van a terület. [tovább]

Kultúra

Gárdonyi időtálló üzenetei

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége körmendi csoportja által szervezett tavaszi előadássorozat összejövetelének Keller Péter, Gárdonyi Géza dédunokája volt a vendége.  [tovább]

Levirágzott a pünkösdi fesztivál az Őrségben?

Sajnos a hír igaz, az idei Virágzás Napjai fesztivál volt az utolsó. Sülyi Péter a rendezvény alapítója, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy 1993-ban egy templomban tartott koncertet követően fogalmazódott meg a baráti társaságukban a Virágzás Napjai gondolata, amelyet aztán 1994-ben pünkösdkor útjára is indítottak. [tovább]

A pünkösdölés élő hagyomány

A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyhez sok népszokás kapcsolódik. A pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe. Hagyományok egész sora kapcsolódik ehhez az ünnephez, így például a pünkösdi királyválasztás, a királynéjárás, a tavaszköszöntés, a pünkösdölés vagy a törökbasázás. [tovább]

Kapcsolat

Elérhetőségeink

RÁBAVIDÉK a Rába mentén, a Hegyháton és az Őrségben élők lapja

megjelenik kéthetente

Kiadja: Tónus Kiadó és Sajtóügynökség

Szerkesztőség: 9900 Körmend, Szabaság tér 12.

Főszerkesztő: Vilics Tamás

E-mail: rabavidek@t-online.hu

Telefon: 06 30 956 4260

Tel./Fax.: 06 94 412 681

ISSN: 1417-7099

Nyomdai munkák: VasPrint Kft

Felelős vezető: Pintér László

 [tovább]