Kultúra

2017. február 21.

Téli esték

Tollfosztóba és tökmagköpesztőbe várták a vendégeket Magyarszombatfán az elmúlt hétvégén. Az eseményt a Magyarszombatfai Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesület rendezte.  [tovább]
2017. február 21.

Döntőben a Soulwave

Egy hete lezajlott a Dal 2017 első elődöntője. A tét nagy volt: melyik zenekar, vagy előadó lesz ott az idei Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarország képviseletében. Az estét a Soulwave nyitotta, akik fényévre voltak első előadásuktól.  [tovább]
2017. február 3.

A megragadott pillanat szépsége a galérián

Akárcsak korábban, most is reflektorfényt érdemelt és kapott a 3 F-K Fotóklub sorrendben hatodik bemutatkozása. Ezúttal a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, tisztelegve a kultúra előtt. A Lencsevégen2 címszó alatt futó tárlat láthatóan megragadta az ifjú közönség képzeletét.  [tovább]
2017. február 3.

Szattán is ünnepeltek

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.  [tovább]
2017. február 3.

Könyvbemutató és élménybeszámoló a kaszinóesten

A Körmendi Kulturális Műhely januári kaszinóestjén Szabó Ferenc alpolgármester mutatta be Auer Miklós új könyvét, majd dr. Varga Melinda gyermekpszichiáterrel és férjével beszélgetett ruandai önkéntes munkájukról.  [tovább]
2017. február 3.

Újévköszöntő fúvóskoncert

Az újévi hangverseny évek óta a város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye. Az idén sem volt ez másként, már jóval a kezdés előtt majdnem teljesen megtelt a városi sportcsarnok. Többen eljöttek a megyében működő fúvószenekarok vezetői és tagjai közül is, jelezve a jól működő kulturális kapcsolatokat.  [tovább]
2017. február 3.

A pinkamindszenti kultúrarecept

Receptért indultam. De nem egy jó házi sütemény titkára voltam kíváncsi. A magyar kultúra napjának közelében az érdekelt: milyen esélye van ma a kultúra helyi életben tartására, a közművelődésre egy településnek, ha apró. Szándékosan nem néztem utána címnek a jól ismert netes térképen. Arra gondoltam, ha egy településen a közösségi tér élő, akkor magamtól is meg kell találnom.  [tovább]
2017. január 3.

Mesterséges atomrobbantások voltak a Marson?

1973-ban Spanyolországban földbe csapódott az égből egy alumíniumhenger, amiről sokan azt gondolták, hogy a Pioneer-10-en található Pioneer táblára adott üzenet lehet. A tábla célja az volt, hogy földönkívüli civilizációk információkhoz juthassanak a Földről és az emberiségről. A hengerben egy aranylemez volt különféle jelekkel ellátva  [tovább]
2017. január 3.

Adventi programok Nádalján

A tavalyi évhez hasonlóan az idén is elkészítették a horvátnádaljaiak a település adventi koszorúját, amit november 26-án délelőtt felállítottak a templomkertben, és a délutáni mise után meg is gyújtották rajta az első gyertyát.  [tovább]
2017. január 3.

Fellázadtak a mesehősök Püspökmolnáriban

Rendhagyó családi napot tartottak a faluban. Különleges színdarabot adtak elő az általános iskolások. A színjátszás amúgy sem hagyományok nélküli a településen. A felnőttek is kitettek magukért. A vastapsot nekik köszönhették a diákok. A családi napra kiállítással is készültek. A helyi kézimunkaszakkör különleges horgolásai kerültek vitrinek helyett a szépen vasalt abroszokra.  [tovább]

Rovataink legfrissebb hírei:


Közélet

A paktum jó tanácsokkal tud segíteni

A Dél-vasi Paktum program mondhatni, a finiséhez közeledik. A három éves projekt december végén zárul. Ez már a program harmadik esztendeje. A tavalyi év volt eddig a legsikeresebb, akkor mutatták a statisztikák a legnagyobb „ügyfélbevonási” számot. Azonban az idei évnek még koránt sincs vége. [tovább]

Az internet segítségével kölcsönözhetnek könyvet a vasváriak

Újra hozzáférhetővé tette szolgáltatásai egy részét a vasvári könyvtár április közepétől. Ehhez az internet segítségét veszi igénybe a bibliotéka. [tovább]

Értékes megfigyelések az Őrségi Nemzeti Parkban

Áthatolhatatlan kökénycserjésből bontogattak ki almafákat az alig fél éve az Őrségi Nemzeti Park vadon területére telepített európai bölények. Az általuk kitisztított területen a nemzeti park igazgatóság szakemberei vadkamerák segítségével meglepően sok más állatfaj, többek között erdei fülesbaglyok táplálkozását is megfigyelték. [tovább]

Oktatás

Tanévkezdés Szentpéteren

Őriszentpéteren az Őrség Iskolájában rendben elkezdődött a tanév. A tanévnyitó ünnepségen Horváth László intézményvezető köszöntötte a diákokat, a tanárokat és az ünnepségen szép számmal megjelenő szülőket. [tovább]

Határtalan őriszentpéteriek

A Határtalanul program keretében osztályunk 4 napos tanulmányi kirándulásra utazott Szlovákiába. Március 26-án korán reggel indultunk Őriszentpéterről. [tovább]

Gyógynövénykert az iskolában

A vasvári általános iskola egyik büszkesége a fűszer-, és gyógynövény kert. A fűszerekkel az iskolai rendezvények ételeit ízesítik. A gyógynövényekből teát kóstolnak a diákok. [tovább]

Egészségünk

Nagybetűs segítők

A Nagy Gáspár Kulturális Központban tartottak szakmai napot a vasi egészségügyi szakdolgozók. Az időzítés nem volt véletlen. Kossuth Zsuzsanna, a világ első országos főápolónője születésének kettőszázadik évfordulóját ünnepli emlékévvel a szakma. A rendezvényt a vasvári önkormányzat, a kistérségi önkormányzati társulás és a Magyar Ápolási Egyesület Vas Megyei Szervezete támogatta. A nap programját a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara területi szervezete állította össze. [tovább]

Támad a vírus

A térségünkbe élők sem úszták meg az egyre jobban elhatalmasodó járványt, egyre többen jelentkeznek influenzaszerű tünetekkel a rendelőkben. [tovább]

Költöztetik a szakrendelőket

Február elejétől már szinte valamennyi szakrendelő a felújított blokkban működik a Markusovszky Egyetemi Kórház körmendi telephelyén - mondta el lapunknak dr. Nádasi Géza, osztályvezető főorvos.  [tovább]

Hitélet

A fekete halál idején az imát kiegészítették

1346 és 1353 között a „fekete halál”, a történelem legpusztítóbb pestisjárványa ülte torát Európában. Számos kutató úgy véli, ekkor egészítették ki legfontosabb Mária-imádságunk, az Üdvözlégy szövegét. [tovább]

A domonkos mindig úton van időben és térben egyaránt

A Domonkos rend hazai tartományfőnöke járt Vasváron. Kostecki András könyvbemutatóra érkezett a városba. Alapításának nyolcszáz éves jubileumát ünnepelte tavaly Európában a domonkos rend. Az évforduló alkalmából készülhetett el számos kötet, köztük a vikárius által szerkesztett "Domonkosok a szó emberei" könyv is.  [tovább]

Kenyai lelkész a szabadságról

Clinton Henry Otsieno személyében kenyai baptista lelkipásztor látogatott Bécsből Körmendre, hogy szülőföldjéről és hitéről beszéljen szeptember 23-án a Faludi Ferenc Városi Könyvtár olvasótermét zsúfolásig megtöltő közönségnek.  [tovább]

Interjúk

Egy fiatal lány élete nem lehet politikai csatározás tárgya

Országos visszhangot váltott ki Szabó Ferenc körmendi alpolgármester lemondása, illetve ennek körülményei. Az eset kapcsán politikai csatározás vette kezdetét. A kialakult helyzet kapcsán interjút adott lapunknak Bebes István Körmend város polgármestere.  [tovább]

A hit irányt mutat a helyét kereső embernek is

Harangozó Bertalan aktív politikai pályafutása a rendszerváltáskor indult, az első ciklusban Szombathely kereszténydemokrata alpolgármestere volt. Az ezt következő években a megyei önkormányzatnál töltött be vezető tisztségeket, majd több éves szünet következett a politizálásban. Gazdasági vezetőként évekig dolgozott a Markusovszky kórházban, majd visszatért a közéletbe. Városi képviselő lett Szombathelyen, nem sokkal később pedig megyei kormánymegbízottnak nevezték ki. E tisztében vezette le Vas megye közigazgatásának gyökeres átalakítását, kivívta a szakma elismerését.  [tovább]

Aranyfokozatú körmendi közművelődési szakember

Körmend Város Ünnepnapján, a város érdekében kifejtett közművelődési tevékenységért díj aranyfokozatát vehette át Pálóczi Zsuzsanna, a helyi kulturális központ igazgató-helyettese. Közművelődési szakember ritkán kap ilyen elismerést, ennek apropóján beszélgettünk vele. [tovább]

Kék hírek

A körmendi rendőrök eredményesen dolgoznak

Négy előadás hangzott el a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság szeptember 20-i fórumán, melyet a Polgármesteri Hivatal nagytermében tartottak.  [tovább]

A bűnügyi helyzet tavaly sem romlott a térségben

Kiemelkedő eredményt ért el a felderítési mutatókban a vasvári rendőrkapitányság. A 83,1 százalékos tavalyi statisztikai számmal az országos és megyei ranglistán is az elsők. A 82,8 százalékos nyomozási eredménnyel is élen végeztek, a megyében az elsők, országosan a negyedikek a vasváriak. A tavalyi munka eredményeiről, statisztikájáról dr. Házi Béla ezredes, kapitányságvezető tájékoztatta a képviselő- testületet. [tovább]

Finn módszer

Havonta többször is számíthatnak a térségben autózók a finn módszerre. Nőtt a személyi sérüléses balesetek száma az elmúlt időszakban a Körmendi Rendőrkapitányság illetékességi területén. [tovább]

Sport

A labdarúgó vasi elit február 22-én már elrajtolt

Az előző évekhez hasonlóan, most is ligaértekezleteket tartott a Megyei Labdarúgó Szövetség Igazgatósága az amatőr bajnokságban szereplő csapatok számára. A megyei első -, másod- és harmadosztályú együtteseket Sárváron, Körmenden és Szombathelyen várták területi hovatartozás szerint. Lapunkkal a körmendi ligaértekezleten jártunk. [tovább]

Horváth Norbert még mindig nagyon érzi a kaput

A megyei másodosztályú csapatok után nézzük, hogy hogyan állunk góllövők kérdésében a labdarúgó bajnokság harmadosztályának körmendi csoportjában.  [tovább]

A csákánydoroszlói Makai István vezeti a listát

Lapunk előző számában a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában szereplő csapatainak az őszi szereplését jártuk körül főleg az elért gólok tükrében. A folytatásban nézzük meg, hogy a csapatoknál kik is állnak a találatok mögött.  [tovább]

Programok

Veterán járművek találkozója Őriszentpéteren

A Bajánsenyén bejegyzett Öreg Járművek Klubja Egyesület első alkalommal rendezte meg Őriszentpéteren a Nemzetközi Veterán Járművek Találkozóját. Az esemény szervezői, Varga József és Ozsváth Imre elmondták, hogy Kercaszomoron a korábbi években megrendezett és nagy népszerűségre szert tett Simsonos találkozókból nőtte ki magát a mostani esemény. [tovább]

A Szentpéteri Esték után pedagógus piknik lesz

A Virágzás Napjai és az Őrségi Vásár közötti időszakban sem lesznek (és nem voltak) programok és szórakoztató rendezvények híján az őriszentpéteriek. [tovább]

A Szerelmesek Fesztiválja

Június 28. és július 1. között színes programokkal várják az érdeklődőket több szentgotthárdi helyszínen. Ahogy azt már a vendégek az elmúlt három évben megszokhatták, színházi, képzőművészeti, könnyűzenei és filmművészeti programok közül válogathatnak, de ismét lesz vásár, lesznek ínycsiklandó ételek és hűsítő italok, és természetesen a gyermekek nagy örömére játszóházak, kézműves foglalkozások is - mindez a szerelem jegyében. [tovább]

Közlemények

Befejeződött a zártkertek életre keltése a Kis hegyen

Cseperednek már a gyümölcsfák a szőlőhegy kercaszomori részén lévő Tündérkertben. Különféle almafákat, tüskés-, vad-és sózókörtét ültettek az elkerített területen. A frissen telepített gyümölcsös is része a hegy revitalizációját képező pályázatnak, amely már 2017-ben elkezdődött és két részletben valósult meg. [tovább]

Csaknem tízezren látogatják évente a vasvári fürdőt

Május közepén nyitotta kapuit a vasvári fürdő. Egyelőre még csak a melegvizes és a gyermekmedence üzemel. A gyermek juniálistól a sportolni vágyók a húsz méteres, két méter mély úszómedencét is birtokba vehetik majd.  [tovább]

Jó ütemben folynak a baleset megelőzési munkák

Idén is folytatódnak a Szentkúton a Szombathelyi Erdészeti Zrt. által a baleset megelőzési, biztonsági okokból elrendelt munkálatok, amelyekkel várhatóan nyár közepére végeznek a szakemberek. A nagyközönség előtt addig továbbra is zárva van a terület. [tovább]

Kultúra

Gárdonyi időtálló üzenetei

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége körmendi csoportja által szervezett tavaszi előadássorozat összejövetelének Keller Péter, Gárdonyi Géza dédunokája volt a vendége.  [tovább]

Levirágzott a pünkösdi fesztivál az Őrségben?

Sajnos a hír igaz, az idei Virágzás Napjai fesztivál volt az utolsó. Sülyi Péter a rendezvény alapítója, a fesztivál igazgatója elmondta, hogy 1993-ban egy templomban tartott koncertet követően fogalmazódott meg a baráti társaságukban a Virágzás Napjai gondolata, amelyet aztán 1994-ben pünkösdkor útjára is indítottak. [tovább]

A pünkösdölés élő hagyomány

A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyhez sok népszokás kapcsolódik. A pünkösd a Szentlélek kiáradásának ünnepe. Hagyományok egész sora kapcsolódik ehhez az ünnephez, így például a pünkösdi királyválasztás, a királynéjárás, a tavaszköszöntés, a pünkösdölés vagy a törökbasázás. [tovább]

Kapcsolat

Elérhetőségeink

RÁBAVIDÉK a Rába mentén, a Hegyháton és az Őrségben élők lapja

megjelenik kéthetente

Kiadja: Tónus Kiadó és Sajtóügynökség

Szerkesztőség: 9900 Körmend, Szabaság tér 12.

Főszerkesztő: Vilics Tamás

E-mail: rabavidek@t-online.hu

Telefon: 06 30 956 4260

Tel./Fax.: 06 94 412 681

ISSN: 1417-7099

Nyomdai munkák: VasPrint Kft

Felelős vezető: Pintér László

 [tovább]