Cikk nyomtatása Küldje tovább ismerősének !

Tehetségek felkutatását, fejlesztését vállalták a vasvári iskolában

Rábavidék | 2019. május 14.

Az örökös ökoiskola mellett újabb címet viselhet már a vasvári általános iskola. Akkreditált kiváló tehetségpont lett az intézmény. Örülnek a motivált, tehetséges diákoknak. Ők nem csak különböző versenyeken képviselik az iskolát, öregbítik hírnevét, hanem követendő példaképek a többi tanuló számára.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

Ezt nyilatkozta egyebek mellett Sejberné Szabó Marianna intézményvezető arról, hogy miért tartják kiemelten fontosnak a tehetséggondozást, amelynek már több évtizedes múltja van az iskolában. A képzőművészet, idegen nyelv, művészetek tematikában évről évre nyáron tehetséggondozó tábort hirdet az oktatási intézmény. Az egyes csoportokba a pedagógusok hívják meg az éves munka során legtehetségesebbnek bizonyuló diákjaikat. A négy napos ingyenes táborra, amit mára már nem csak a felső, hanem az alsó tagozatosok számára is megszerveznek, mindig is nagy volt az igény. Ez is igazolja, hogy a pedagógusok jó úton járnak. Sejberné Szabó Marianna azzal folytatta: két irányban gondolkodnak a tehetséggondozás során. Amiben tehetséges a diák, azt a képességet tovább fejlesztik nála. Amiben pedig kevésbé ügyes, azon a területen is erősítik. Az iskola 2017 novemberétől tehetségpont lett. Ezzel még hangsúlyosabb feladatukká vált a tehetségek felkutatása, azonosítása, fejlesztése. A célok elérése érdekében kidolgozták az iskola tehetséggondozó rendszerét, három területen rendelkeznek ilyen komplex programmal. De az intézmény szerette volna tehetséggondozó tevékenységét még magasabb szintre emelni. Pályázatot nyújtottak be akkreditációra. A szakértői látogatás és vizsgálat után nemrég ünnepélyes keretek között Budapesten át is vehették az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet jelképező táblát (képünkön).

 A címet három évig viselhetik. Az azonban, hogy akkreditált intézmény lettek, még több feladatot ró tanáraikra, tehetségfejlesztő pedagógusaikra. Egy úgynevezett tutor, azaz tehetségsegítő hálózatba is bekapcsolódtak nemrég. Együttműködnek a MATEHETSZ országos tehetségsegítő civil szervezettel. Az előkészítő munkát már tavaly ősszel el kellett kezdeniük. Akkor tájékoztató fórumot szerveztek a szülőknek az iskolában folyó tehetségprogramról. A fórumon mutatták be azt a lehetőséget, amely egy úgynevezett tutorprogram által segíti a diákokat tehetségük maximális kibontakoztatásában. A tájékoztató után 11 vasvári tanuló pályázott és került be a tutorrendszerbe. Ők személyes segítséget kapnak a tehetséggondozó pedagógusoktól. Ebben a programban egy szakvizsgázott pedagógus és a tutor hálózatba bekapcsolódott tanár vesz részt. 12 éves kor feletti gyermekeknek segítenek a továbbfejlődésben. Közben az iskolában a tanulók tehetségazonosítása is folyamatos. A negyedikes diákok körében már korábban is évente elvégezték a tehetségazonosítást szolgáló matematikai online mérést. Az ötödikeseknél azonban idén első ízben mérték online ugyanezt. Képességteszteket pedig az elsős, harmadikos ötödikes és hetedikes osztályok töltöttek ki nemrégiben.

Pogács Mónika

 

 

Forrás: Rábavidék.hu