Cikk nyomtatása Küldje tovább ismerősének !

Augusztus 17-én Omega koncert lesz az Őrségben

Nagyszabású szabadtéri program a woodstocki fesztivál 50. évfordulóján

Kálmán György | 2019. február 10.

1969. augusztus 15-17-e között rendezték meg az Egyesült Államokban, a New York állambeli Bethel városa mellett a legendás woostocki fesztivált. A néhány ezer lakosú település egyik farmerje adta bérbe a közel hatszáz holdas területét egy olyan koncert megszervezéséhez, amelyen mintegy 500 ezer fiatal vett részt és a korszak legendás együttesei közül több mint harmincan léptek fel.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

 A fesztivál a zenetörténet egyik legfontosabb eseményévé vált, amely egy egész generáció gondolkodására hatással volt. Az esemény 50. születésnapja inspirálta a Hétrétország Köztivál rendezőit Őriszentpéteren arra, hogy egy nagyszabású szabadtéri programot állítsanak a woodstocki fesztivál apropóján. A dolgok állásáról Sülyi Péter (alsó képünkön) a rendezvény kitalálója, az őriszentpéteri Malom Látogatóközpont vezetője, a Hétrétország Köztivál főrendezője adott tájékoztatást. – A Hétrétországot, a nyitott porták fesztiválját az idén is megrendezzük. Ezalatt megcélozzuk Woodstockot, megemlékezünk a fesztivál ötvenedik születésnapjáról. Ezzel a Hétrétország egy új helyszínnel bővül, egy nagyszabású és többrésztvevős szabadtéri eseménnyé válik – kezdte beszámolóját Sülyi Péter: – Az elmúlt héten a fővárosban már ebben az ügyben folytattam tárgyalásokat, és örömmel jelenthetem, hogy az Omega együttes (felső képünkön) elkötelezte magát a rendezvényünk mellett, így augusztus 17-én Omega koncert lesz Őriszentpéteren. Nemcsak bírjuk a zenekar ígéretét, menedzsmentjük tovább gondolta a dolgot és az egykori woodstocki fellépők közül keresi a kapcsolatot a legendás Creedence Cleawater Revivál együttes még aktív tagjaival, hogy tető alá hozzanak egy Omega – CCR koncertet. Úgy néz ki, hogy a dolog működőképes. A két legendás gárda augusztus 17-én lépne fel, mivel azonban a rendezvény nagy technikai beépítést igényel, célszerűbb két napban gondolkodni. Így augusztus 16-ra is fellépőket keresünk. Olyanokat, akik ezt a szintet elérik – folytatta a főszervező.

 A koncerthelyszín Őriszentpéteren a középkori téglaégető és a műemléktemplom alatti terület lesz, egészen a Zala partig. Nem kis feladat jelent majd mozgatni a színpad technikát, felállítani minden kiszolgáló egységet úgy, hogy közben a természettel és a tájjal is harmóniában legyenek. Sülyi Péter elmondta, hogy ezzel kapcsolatban nagy segítséget kapott és kap majd az Őrségi Nemzeti Park munkatársaitól, akik pozitívan álltak a rendezvény mellé. Ugyancsak bírja az őrségi települések önkormányzatainak és polgármestereinek a támogatását a nagyszabású rendezvény kapcsán. Magát a fesztivált az Őrvidéki Civil Szövetség égisze alatt igyekeznek tető alá hozni és bíznak abban, hogy minden segítséget megkapnak a régió civil szervezeteitől, egyesületeitől és az itt élőktől. Sülyi Péter a közvetlen munkatársain kívül egy nagy és ütőképes rendező gárdában is gondolkodik, akiknek minden megoldandó feladatra lesz válaszuk, és akik ugyanolyan kihívásnak tekintik a rendezvényt, mint ő maga.

 

 

 

 – Sok szervezési és technikai feladatot kell megoldanunk a következő fél évben. Valószínű, hogy szerte a világon, több helyszínen is megemlékeznek majd az új korszakot nyitó woodstocki fesztiválról. Hozzájuk csatlakozunk mi is. Izgalmas feladat, hatalmas munka, igazi kihívás lesz, de beleállunk – ígérte meg Sülyi Péter, majd arról beszélt, hogy az egész terv márciustól számít fix programnak, amikor is megkezdődik a belépőjegyek árusítása.  

A visszaszámlálás megkezdődött. Lapunk a következő időszakban folyamatosan tájékoztatja az olvasókat az eseményekről. A híreket a legautentikusabb forrásból kapjuk majd, Sülyi Péter megígérte, hogy a legkisebb változásokról is értesít bennünket. Annyit még elmondott az idei nyárral kapcsolatban, hogy a Hétrétország Köztivál ugyanolyan módon kerül az idén is megrendezésre, mint a korábbi években. A tíz napból ez a kettő lesz új helyen, a többi program és a nyitott porták a már jól bevált koreográfia szerint zajlik majd augusztus 10-e és 20-a között. Kiváncsian várjuk a további híreket. Az biztos, hogy az Omega együttes augusztus 17-én, Őriszentpéteren nagy szabadtéri koncertet ad, mellyel woodstocki fesztiválnak is tisztelegnek. Hogy kik lesznek még ott, hamarosan elválik.

Sülyi Péter nyolc Omega-lemezre írt szövegeket, olyan slágerekét, mint a Varázslatos fehér kő, a Nem tudom a neved, az Időrabló vagy a Fekete pillangó. De a nevét inkább csak a rajongók ismerik. Mérnökként, dramaturgként dolgozott a Magyar Televízióban, forgatókönyveket írt, filmeket rendezett; immár több mint húsz éve él az Őrségben.

  Kálmán György                        Fotó: Kemencei Ilona

 

Forrás: Rábavidék.hu