Cikk nyomtatása Küldje tovább ismerősének !

A molnaszecsődi laktanya mára önmaga karikatúrájává vált

Évről-évre többen látogatnak el az objektumba

Kozma Gábor | 2018. június 12.

Meglepően sokan, több mint fél ezren látogattak ki az idei laktanya napokra Molnaszecsődön. A néhai magasabb egység radarbázisának tiszti állománya szinte kivétel nélkül körmendi volt. De nagyon sok sorkatona is a városból vonult be 2 év szolgálatra. A mára gyakorlatilag romhalmazzá vált objektum puszta létével is sok tanulsággal szolgál.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

 

A csaknem két kilométer hosszú, betonozott bekötőút végén kezdődik a 6617 ragszámú, egykori lokátoros laktanya. Amely kiemelt egység volt a Varsói Szerződésben, ami azt is jelentette, hogy az innen származó információk hatással voltak a legfelsőbb katonai döntésekre. Molnaszecsőd akár a világ sorsát is eldönthette volna. Ha, tegyük fel, téves infó alapján atombombás NATO gép berepülését jelenti a veszprémi sziklának, onnét pedig a  moszkvai parancsnokságnak. Ezt még elképzelni is szörnyű, pedig volt realitása. Szerencsére a politikusok többsége már akkor is civil ruhában járt.
A  hosszú bekötőút már emlékeket ébreszt: ezen futottam haza, Nemesrempehollósra, Erdélyi Dénes őrnagy, politikai tiszt nyílt parancsával. Csak így lehetett kijátszani a laktanya parancsnokának a személyemre szóló tiltását. A táv 15 kilométer volt oda és meg sem kottyant. Vissza már picikét, a több üveggel elfogyasztott sör miatt nehezebben fogytak a kilométerek. Azóta elmúlt csaknem 40 év és a bázis mára emlékké lett. A laktanya napok tehát a múltra nyit ajtót. Az első napon a szervezőket is meglepte a sok érdeklődő. A 250 adag gulyás gyorsan elfogyott és az esti koncert is nagy sikert aratott, éjfélig szólt a nóta. Az esemény második napján is rengetegen jöttek. A főszervező Szombathelyi Tamás, Molnaszecsőd polgármestere, örömmel mondta: tavalyhoz képest megduplázódott a látogatók száma. - Nagyon úgy tűnik, hogy ez a - mondjuk így - hadtörténeti téma érdekli az embereket. Elsősorban a fiatalokat, az okostelefonos generációt - fogalmaz.
És valóban. Megtapasztalhattam, hogy amíg a valamikor itt szolgáló, az emlékektől izgatott apa felesége az egykedvűség szobraként tűrte a laktanyai sétát, addig a két serdülő lánya és a nyolcéves fia szinte extázisban videózott telefonjával. Kiváltképp, amikor a laktanya szívéhez, a harcállásponthoz (HÁP) értünk. A több tonnás acélajtót leküzdve a teremben ma is látni a parancsnoki állást az ott felejtett piros telefonnal. Amikor a tinikkel szót váltok, hogy nekik mi ebben az érdekes, azt mondják: ez jobb, mint egy virtuális harci játék.
-Ez is a múltunk, az ország történetének része. Úgy véljük, sokakat érdekel, hogy mi volt itt egykor és miként éltek a sorkatonák - mondja Tamás, majd egy előadásra invitál az ebédlőbe. Ahol kuriózum kuriózumot ér: csöves lámpák, kurblis telefonok, a hatvanas évek rádiótechnikai eszközei. Meg lokátorok makettjei, katonák képei, leszerelő zászlók. - Huszonegy hektáron sűrűsödött akkor az ország fiatalsága, generációk szolgáltak itt. És voltak legendák, például az, hogy a sugárzás impotenssé tesz. Nem volt igaz, az ablakokra szerelt háló teljes kiszűrte a hullámokat - mondta az előadó. Megemlítve: a P-14-es jelű műszer Párizsig is ellátott. Más kérdés, hogy azt meg senki sem vette észre, hogy egy eltévedt osztrák kisgép szinte a laktanya mellett landolt. Volt is botrány belőle. Az 1974-84 években csaknem félezren szolgáltak itt. Aztán változtak az idők, jött a rendszerváltás és vele a leromlás.
Sétálunk a laktanya területén, amely mára önmaga karikatúrájává vált. Ahogy az egyik obsitos mondja: kalandozunk a dzsungelben. A  legénységi szállás a hetvenes években a legkorszerűbb volt. Ma kifosztva. A romos fegyverszobában még érezni a gépolaj jellegzetes illatát. A Kraz-teherautók betonbeállója bírja a gyűrődést, bár erősen kopik. Ami a legfeltűnőbb, az a természet nyomulása. Az aktív időszakban alig volt fa a területen. Most viszont kisebb erdők látszanak, fák százai, bokrok ezrei mállasztják a vasbetont. Alig múlt el 30-40 év, és a 100 évre épített laktanya zöld tengerbe merült. - Talán itt lehetne kialakítani az ország legszebb és leghitelesebb szabadtéri hadtörténeti radarbázisát- mondja a körmendi Gaál László, Egál. Aki szintén itt szolgált. Majd a retro-jellegű, de igen finom ebédet magunkévá téve (tarhonya pörkölttel, finom uborkával) felhívjuk a korábbi szecsődi programok szervezőjét, Jóna Lászlót. Laci egy másik eseményen van éppen, de nagyon örül a mostani laktanyai napok sikerének: - Mindenkit ölelek - mondja lelkesen. És tényleg: fogadjuk meg tanácsát, mert nem tudjuk, mi vár ránk a lokátorhullámok után.        
 

Forrás: Rábavidék.hu