Cikk nyomtatása Küldje tovább ismerősének !

Változatos, tartalmas programok, izgalmas események az Európa Napokon

A rossz idő ellenére is megtelt a körmendi főtér

T. J. | 2017. május 22.

Az Európa Napok programsorozata most is sok izgalmas eseményt tartogatott: a változatos színpadi produkciók mellett volt környezetvédelmi akció, kiállítás megnyitó, kisebb játszópark a gyerekeknek több napon keresztül, ételek és italok széles választékban a Szabadság téri bódékban.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

 

Jó felütése volt a nagyszabású programsorozatnak a megújult Vadászlak átadása, ami bár hivatalosan nem volt a rendezvény része, mégis kapcsolódott hozzá. Mégpedig úgy, hogy az Európa Napok ideje alatt ingyenesen látogathatták az érdeklődők, a jelzések szerint nem is kevesen: az ezres nagyságrendet is elérte a látogatók száma. Nem is csoda, hiszen a kívül-belül – 155 millió forintból - megújult épület igényes kiállításoknak ad helyet, az udvaron pedig kutat, galambdúcot helyeztek el, és növénykertet alakítottak ki. Az épület maga egy csoda, már-már mesébe illő – mondta egy látogató, aki az Alföldről érkezett, és egy véletlen hozta a Vadászlakba. A körmendieknek meg talán még többet jelent a hosszú évekig sanyarú sorsra ítélt épület felújítása. Már csak azért is, mert benne olyan ismert és elismert szakemberek hagyatéka kapott helyett, mint Molnár Lajos ornitológus, vagy Szintár Miklós tanár. De szót ejthetünk az első lakókról, a Petrzilka családról is, akiknek leszármazottai Pagony vezetéknévvel Körmenden élnek, és büszkék őseik örökségére.  
A Batthyány kastélyban található egyéb kiállítások, főként a díszteremben nyitott új időszaki tárlat is sok látogatót vonzott. Az ajkai kristályokból összeállított válogatás igazi kuriózum, a kiállítást Maiczen Ákos, az Ajka Kristály Üvegipari Kft. vezérigazgatója nyitotta meg, kiemelve az ajkai üveggyár történetét, és azt, hogy termékeik világszerte ismertek és kedveltek az igényes vevők körében. Használati és dísztárgyak vannak a kiállításban, többek között a híres Faberge-tojás is, ami a festőmanufaktúra különleges tárgytípusa, már-már a miniatűrfestészet aprólékosságával díszített és általában dúsan aranyozott. A kiállítás augusztus végéig látogatható, érdemes elmenni. Az Európa Napok nyitónapján tartották a Rába-parti Zenei Diákfesztivált, amelyen Vas megye általános-és középiskolás kórusai és szólistái mutatkoztak be, igényes produkciókkal.  Délután is folytatódott a muzsika, egy kisebb koncert erejéig a zeneiskola növendékei léptek fel, fúvósok és vonósok egyaránt. A Batthyány-kastély udvarán a szokásokhoz híven felállították a májusfát a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes tagjainak közreműködésével, majd a könnyűzene került középpontba, előbb a szlovén PLIŠ, majd Marót Viki és a Nova Kultúr koncertezett. A hőmérő alig mutatott néhány fokot, meglehetősen hideg volt, így hosszabb idő kellett ahhoz, hogy a közönség buli hangulatba jöjjön. Ez a zenekarokon igazán nem múlott, pörgős estét varázsoltak a Szabadság térre.
Az Európa Napokon nyílt meg a Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Táncoló képzelet című kiállítása. Nagy fantáziára alapozott, igényes munkákat értékelhetett a zsűri. A nap második részében abszolút a táncé volt a főszerep, a Tánc világnapján mindenféle műfaj képviseltette magát. Felléptek a néptáncosok, kicsik és nagyok, a modern táncok képviselői, a zumbások, a hastáncosok és salsasok. Este a körmendi születésű dj Whitenegro szórakoztatta a közönséget, a Rába-parton, a Bárkaházban pedig a River Runners, a Feel Good és az Övön Alul zenekar koncertezett.
Az európaiság és sokszínűség jegyében zajló rendezvénysorozat harmadik napján jobbra fordult az idő, ezt a látogatók száma is mutatta. Benépesült a Szabadság tér, a gyermekes családok nagyon sok minden közül válogathattak. Volt gyermekkoncert a legszebb slágerekkel, ugrálóvár, kosaras körhinta és fa játékok sokasága, nem is beszélve a sokféle nyalánkságról, amit a kitelepült árusok kínáltak. A Mini Cukrászda például különleges fagylaltokat ajánlott, amit Pappné Horváth Ildikó cukrászmester külön erre az alkalomra álmodott meg. A szokásos ízek – vanília, csoki, citrom, eper – mellett, volt Paulaner sör ízű fagyi, de levendula, marlenka, mozart, tiramisu és az Őrség zöld aranya is szerepelt a kínálatban, utóbbi igazi ínyenceknek való, tökmagolajos ízesítésű finomság. Nagyon sokakat érdekelt az AirTrack Show és a Cyr Wheel, az artisták utcai show-műsorát szájtátva nézte a nagyérdemű. Az acélkarikában forgó artista műsora pedig igazi cirkuszi hangulatot hozott a térre, nem is beszélve arról, hogy a tánc és artista elemeket ötvöző, lebilincselő produkciót az országban először Körmenden láthatta a közönség. Este muzsikától volt hangos a város közösségi tere, Fellépett a blues-rock műfajt képviselő Marius Dobra Band, majd a városlakók körében nagyon népszerű páros, a Chubby Band, akik mulatósokat, örökzöldeket és napjaink könnyűzenei slágereit vonultatták fel. Az estet az Express együttes zárta, soraiban az ismert művésszel, Solymos Tónival.
Május elsején, a zárónapon a körmendi Városi Fúvószenekar zenéjére ébredt a város, majd a majális vette kezdetét a Várkertben. Volt körhinta, ringlis, céllövölde, hangos muzsika és játékok tömkelege, a gyerekek nagy megelégedésére és örömére. A Szabadság téren Nagy Jonathan illuzionista műsorát csodálhatta meg a közönség, emellett volt lufi hajtogatás, népi fajátékok, utóbbi egész nap a kisebbek rendelkezésére állt. Az Európa Napok programsorozatát Wistful Molly, majd a Belmondo zenekar műsora zárta. Utóbbi együttes a saját bevallása szerint „beatmetált” játszott, zenéjük igényes popzene, fűszerezve poénokkal, fricskákkal, és némi élcelődéssel, de még bőven az ízlésesség és jó hangulat határain belül. A kulturális és művészeti vonal mellett az Európa Napok részeként zajlott a 14. Rába-takarítás is. Önkéntesek – köztük vízi csapatok tagjai és magánszemélyek – szedték a szemetet a Rábából, Alsószölnöktől Püspökmolnáriig. A PET palackok és egyéb műanyag hulladékok mellett előkerült a folyóból pár hűtőgép korpusz, monitor és televízió maradvány is. A legizgalmasabb egy kihalászott palackposta volt, ami csaknem hat évvel ezelőtt került vízbe. Susan és Peter likőrös üvegbe rejtett szerelmes üzenetét valahol osztrák területen dobhatták vízbe. A folyó tehát összeköt, ahogy az Európa Napok is, népek és kultúrák, zenék és táncok izgalmas és igényes együttállása, amit a szervezők kitűnően megjelenítettek és közvetítettek. A közös élmény pedig továbbvisz, éltet, ha nem is a jövő évi Európa Napokig, a következő városi nagyrendezvényig biztosan.  

Forrás: Rábavidék.hu