Cikk nyomtatása Küldje tovább ismerősének !

Hegyhátszentjakabi értékek

kgy. | 2017. január 3.

Településük értékeit mutatták be nemrégiben Hegyhátszentjakabon. A rendezvény keretein belül kiállítást nyitottak meg, dr. Markovics Tibor az Őrségi Nemzeti Park igazgatóságának igazgatója tartott előadást, Kovács Béláné a helyi értéktár bizottság tagja mutatta be Hegyhátszentjakab értékeit és meglehetett tekinteni a településről készült drón felvételt.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

 

Az eseményt az Őrségi Baráti Kar fellépése és Fölnagy Csaba gitáros-énekmondó műsora színesítette. Az értékek bemutatóján résztvevő vendégek tájjellegű ételeket is kóstolhattak. A hegyhátszentjakabi értékek kutatása egy pályázat részeként valósult meg. Egy olyan projekt került kiírásra, amelyben egy értéktár bizottsággal már rendelkező település közösen pályázik támogatásra egy olyannal, ahol még ilyen nincs. A szőceiek, ahol már működik az értéktár bizottság, keresték fel a jakabiakat és kínáltak partnerséget. A pályázat első moduljaként a szőceiek bemutatták saját értéktár bizottságuk megalakulását és működését. A második modul egy rendezvény, amelynek keretében válnak ismertté Szőce település értékei. Ezen az eseményen hangsúlyos szerepet kapott a szőcei tőzegmohás láprét. Itt olyan természeti értékek vannak, amelyek a megyei, illetve az országos értékek közé is felkerülhetnek. Első lépésként a megyei értéktárba történő felvételt kezdeményezték. A harmadik modul keretein belül Hegyhátszentjakab Község Önkormányzata megalakította a település értéktár bizottságát és a fent már említett rendezvényen bemutatták azokat.
 Hegyhátszentjakab az Őrségi Nemzeti Park részeként kiemelten fontosnak tartja az épített és természeti örökség megőrzését. A Vadása-tó ezen értékek közé tartozik. Az 1960-as évek végén kiépített tó mára nemcsak a megyében, hanem országos szinten is ismertté vált. A hozzá tartozó szolgáltatások egyre vonzóbbá teszik a települést. Hegyhátszentjakabon a régi postaépületben egy állandó kiállításon szeretnék bemutatni a település értékeit. A pályázati támogatás elnyerésével a két falu között hosszú távú együttműködés vette kezdetét.
 

Forrás: Rábavidék.hu