Cikk nyomtatása Küldje tovább ismerősének !

Európai békevárosok találkoznak Vasváron

Hegyháti Napok és ami mögötte van

Pogács Mónika | 2014. augusztus 19.

Európai békevárosok találkoznak Vasváron augusztus 7. és 9. között. Azért érkezik a 11 ország 13 városának 25 küldötte a Hegyhátra, mert éppen most ünnepli a település a Vasvári Békekötés 350. évfordulóját. A békevárosok találkozójának jelentősége az lehet Vas megye számára, hogy bővülhet az európai szövetség köre, valamint turisztikai, kulturális együttműködések születhetnek, nemzetközi pályázatok alapját képezhetik a vasvári találkozások és a kapcsolatok.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

 

Vasvár ma egyedüli magyar város a mostani határokon belül, ahol békekötés történt. Ezért kerülhetett be a hegyháti település az európai szövetségbe. Kovács Tilda polgármester lesz a találkozó házigazdája. A város első embere azért tartja különlegesen fontosnak ezt az eseményt, mert az most már biztossá vált: Vasvár jövőképét, kulturális és turisztikai stratégiáját a „béke” koncepcióra építi. Mindennek előzménye az a szakmai, történelmi előkészítő munka volt, amely során elismert hazai és nemzetközi történészek kutatásai alapján pontosították a Vasváron 1664-ben kötött béke jelentőségét.

– A korábbi szégyenteljes jelzőt nyugodtan el lehet hagyni. Bár valóban voltak veszteségei az országnak a békekötésben foglaltak miatt, mégis az utókor történelemtudománya megállapította: a megállapodás nélkül, a csaták, a török seregek támadásainak folytatása beláthatatlan következményekkel járt volna Magyarország számára – hangsúlyozza Kovács Tilda.

– A mai világot elnézve semmi sem fontosabb, mint  a béke – folytatja a városvezető. – Nap mint nap vagyunk tanúi, hogy ártatlanok százai, ezrei halnak meg azokban az összecsapásokban, amikhez semmi közük, így beleszólásuk sincs. A béke létrejötte fontos, ahogy egykor, 1664-ben is az volt az akkor élők számára.

A polgármester azt is elmondta: Vasváron az augusztus 9-ei Béke Nap szorosan illeszkedik a Hegyháti napok rendezvényeihez. A remények szerint az lesz a közös bennük, hogy mindkettő élményfokozó, különleges esemény lehet a látogatók számára. Az európai békekötések városaiból érkező küldöttek már augusztus 7-én, csütörtöktől Vasváron lesznek. A szervezők az augusztus 9-ei, szombati Béke napi rendezvények kapcsán nagy számú látogatóra is számítanak. Ezen a napon reggeltől estig bor folyik majd a Királyok Kútjából. A Béke Házban hagyományőrző rendezvények, látványos bemutatók sorjáznak. A Hegyháti Képtár alkotásai mellett a Vasvári Békekötés török dokumentumaival kiegészített történelmi anyagait is kiállítják. Természetesen ezek másolatok, a Bécsi Levéltár készítette el az anyagot Vasvár számára. A Béke Napon rendezik meg a Rétes Fesztivált is. A gasztronómiai rendezvény számtalan, a békekötéshez kötődő programelemmel bővül. A szombat estét a Béke Házban egy tűzi-vízi látvány show zárja este kilenckor.

A városvezető a település öszszefogását is kiemelte a programok szervezése kapcsán: „Nagyon nagyra értékelem a vasváriak hozzáállását a rendezvények szervezéséhez. Városunk egyik legnagyobb értéke, hogy egyre növekszik azoknak a magánembereknek és közösségeknek a száma, akiknek az a célja, hogy másokat, másoknak segítsenek. Tapasztaltuk ezt most az Európai Békevárosok Szövetségének Vasvárra tervezett programja kapcsán is. Számtalan felajánlást kaptunk a tolmácsolástól a küldöttségek vendéglátásán keresztül a főzésig a helyiektől. Reményeink szerint mind a vendégeink, mind a közreműködők számára újabb közösségi élményt adó megmozdulás lehet a Béke Nap 350 éves évfordulója Vasváron.”

A történelmi krónikák szerint egyébként a vasvári békét augusztus 10-én kötötték meg. A török történelemtudósok ezt vitatják. Ők azt állítják: augusztus 9. lehetett a valós dátum, mert 10. vasárnapra esett akkor is, és a török vallási hagyományok miatt ünnepnapon nem tárgyalhattak a seregeket vezetők. Vasváron most ennek a ténynek kedvez az, hogy augusztus 9. lesz a fő nap, mert 10-én már hazautaznak a békevárosok képviselői.

Az ugyanekkor zajló Hegyháti Napok is emlékezetesek lehetnek a városlakók életében. Augusztus 8-án, pénteken délután három órától Török Richárd Táncosnő szobrát avatják fel a Nagy Gáspár Művelődési Központ közelében. Az ünnepi programban mások mellett a városhoz szorosan kötődő Mohai Gábor is közreműködik. Szintén Mohai Gábor lesz Maczkó Mária népdalénekes mellett annak a programnak a fellépője is, amelyet augusztus 16-án délután négy órától rendez a város a szentkúti színpadon. Az 1Úton elnevezésű Mária út program részeként Vasvár is csatlakozott az eseményekhez. Az alternatív zarándok útvonal fogadóállomása a város.

– A Szentkúton megrendezett programra is nagy számú látogatót várunk. A műsor és a Szentkút hangulata mind fizikálisan, mind lelkileg maradandó élménye lesz a hozzánk látogatóknak. Rajtunk biztos nem fog múlni – zárja a programismertetőt és a beszélgetést Kovács Tilda, Vasvár polgármestere.               

Forrás: Rábavidék.hu