Cikk nyomtatása Küldje tovább ismerősének !

Hamis bombariadó borzolta a kedélyeket

Új alapokra helyezték az Őrségi Vásárt

Kálmán György | 2014. július 11.

Remek idő, kitűnő hangulat, gazdag kulturális program, csaknem négyszáz vásározó, több ezer vendég – röviden így lehetne jellemezni az elmúlt hétvégén megtartott Őrségi Vásárt, amely már a 34. volt a sorban. Az előző évekhez hasonlóan az idei vásár is már pénteken elkezdődött.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

 

Kerkáskápolnán a kitelepítettek emléknapján emlékművet lepleztek le, majd pedig a felújított közösségi házat adták át. Bajánsenyén múltidéző kiállítást nyitottak meg, Kapornakon (SLO) pedig a tök termesztése és annak feldolgozása – mint e térség jellemző növénye – állt a vásárnyitó rendezvény középpontjában. A hagyományoknak megfelelően szombaton, 28-án, Őriszentpéter centrumában került sor a vásár hivatalos megnyitójára. Az ünnepségen Őr Zoltán, a kisváros polgármestere köszöntötte a vendégeket. Elmondta egyebek közt, hogy a vásár továbbra is betölti azt a küldetését, amelyet az alapítók szántak neki, vagyis hogy a kézműves jelleg megtartása mellett utat mutasson a helyi gazdaság fejlesztésének emberléptékű irányába.

A több mint 370 vásározó közül közel 200 a kézművesek száma. Az idei vásárt új alapokra helyezték annak szervezői. Több olyan újítást is bevezettek, amely minőségi irányba tereli az eseményt a mennyiségi helyett. Pályázati úton 8 millió forintos támogatást nyertek a rendezésre, amelyet a gazdag kulturális program összeállítása mellett arra használtak fel, hogy megújuljon a vásárt kiszolgáló infrastruktúra. Itt említette meg a polgármester az üzembe állított téli és nyári elárusító pavilonokat, amelyek a mostani esemény mellett a helyi termelői piacot is szolgálják. Sok jó hír mellett egy szomorút is megosztott Őr Zoltán polgármester a jelenlévőkkel. Nem sokkal az idei vásár előtt hunyt el Prém Jenő, a város egykori vezetője, díszpolgára, az Őrségi Baráti Kör egyik alapítója, az Őrségi Napok/Őrségi Vásár rendezvény kiötlője és útjára indítója. Az ő neve és az Őrség örökre elválaszthatatlanok egymástól. Emlékét szeretettel és tisztelettel őrzik, és a megnyitón egy perces néma főhajtással emlékeztek rá.

A vásárt hivatalosan Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke nyitotta meg. Komoly társadalmi eseménnyé nőtte ki magát a vásár – mondta az alelnök, és ő is szólt a vásár gazdaságra gyakorolt pozitív hatásáról. Fontosnak nevezte a kézművesek jelenlétét, hiszen ritka szakmákkal lehet megismerkedni ilyenkor. Az ünnepi köszöntőjében a színes múltidézésnek – mint mondta – az volt a szándéka, hogy ne csak a vásárkor, hanem más alkalommal is kedvet kapjanak az emberek az Őrségbe látogatáshoz. A hivatalos program a művelődési házban kiállításmegnyitókkal folytatódott. A nagyteremben az Őrségi Református Egyházmegye kincseit tárták a közönség elé. A tárlatot Gerecsei Zoltán, a Dunántúli Református Egyházkerület műemlékügyi referense nyitotta meg. Ez a kiállítás már szervesen csatlakozik az Őriszentpéteren közvetlenül a vásár utáni héten tartandó Református Egyházi Napok a Dunántúlon (REND) elnevezésű rendezvényhez. A vásár vasárnap este Rúzsa Magdi nagysikerű koncertjével zárult.

Ezt követően Őr Zoltán polgármester lapunk kérésére tartott gyorsértékelést, ahol azt mondta, hogy a várakozáson felül teljesültek azok az elképzelések, elvárások, amelyeket a vásár megreformálásának szándékával célul tűztek ki. Ezt visszaigazolják a személyes tapasztalatok, a lakossági és vendég visszajelzések. Maradtak még elvarrni való szálak, kijavításra váró problémák, de egyértelműen kijelenthető, hogy az Őrségi Vásár letisztultabb, élvezetesebb és a pénteki hamis bombariadótól eltekintve nyugodtabb lett. A reformok célja az alapító atyák által kijelölt útra való visszatérés az értékek megtartása mellett.

– Egy olyan Őrségi Vásárra van szükségünk, amely szerethető, vállalható, amire büszkék lehetünk, ami erősíti helyi identitásunkat, őriszentpéteri és őrségi kötődésünket. Úgy érzem, az első lépéseket megtettük ebbe az irányba – mondta végezetül a város első embere, majd megköszönte a szervezők, rendezők munkáját, a helyi civilek és a rendőrség dolgozóinak segítségét.          

Forrás: Rábavidék.hu