Cikk nyomtatása Küldje tovább ismerősének !

Rangos szakmai elismerésben részesültek

Fonogram-díjas lett a Wendigo zenekar

Rápli Róbert | 2011. március 22.

Egy egész város lehet büszke a Wendigo rock zenekar sikerére, hiszen az ötfős együttes két alapító tagja, Csörnyi Róbert és Kozó Tamás is szentgotthárdi. Mellettük budapesti zenészek alkotják a csapatot, amely „Az év hazai hard rock vagy heavy metal albuma” kategóriában Fonogram díjat kapott Audio Leash című albumával.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

A legjelentősebb hazai könynyűzenei elismerésként számon tartott Fonogram (korábban Arany Zsiráf) díjat a szakmai zsűri a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Előadóművészi Jogvédő Iroda és a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége közös elismeréseként ítéli oda minden évben. Az idei díjátadó gálát az m1 élőben közvetítette március 2-án. Csörnyi Róbert basszusgitárossal felidéztük a kezdeteket.

– Gondolom, nem egyedi a történet, hogy mi is egy padláson kallódó akusztikus gitáron, elsősorban „csajozási segédeszközként” kezdtünk zenélgetni tizenévesen. Szerencsére olyan inspiráló közegbe csöppentünk, hogy ez a hobbi szinte észrevétlenül egyre fontosabb szelete lett az életünknek. Bár különféle zenekarainkkal korábban is rendszeresen koncerteztünk és készítettünk stúdiófelvételeket, komolyra akkor fordult a dolog, amikor megalapítottuk a közös, Da Capo névre keresztelt zenekarunkat. A szentgotthárdi tagokból álló csapattal megnyertük a Megasztár előtti korszak legnagyobb, 90 zenekart felvonultató tehetségkutatóját, majd lemezeket készítettünk és többször körbeturnéztuk az országot. A Wendigo tagjaiból ketten vagyunk szentgotthárdiak, a többiek Budapesten élnek. Érdekességként elmondanám, hogy az első Wendigo-lemezt is jelölték Fonogram-díjra, ott Rúzsa Magdi mögött, de a többi megasztáros előtt végeztünk.

– A zenekar szentgotthárdi tagjai vállalkozók, akik fiatalon önerőből kezdték a zenélést, és önerőből zenélnek a mai napig.

– Szentgotthárdon szerintem egészen egyedülállóan támogató, befogadó közegben fejlődhettek a helyi amatőr zenekarok immár két évtizede. Vállalható ellenszolgáltatásért próbálhatnak, a Hopplá Fesztivál mellett más városi rendezvényeken is megmutathatják magukat, a Vörösmarty gimnáziumban évekig az énekórai tananyag része volt a modern könnyűzene, és még sorolhatnám. Ezt mi azzal tudjuk leginkább meghálálni, hogy minden koncertünkön – legyen a helyszín a Sziget, a Millenáris, a Petőfi csarnok vagy a Művészetek Palotája – elmondjuk, honnan jöttünk. Sajnos épp ezekben a hetekben üldözte el minősíthetetlen módszerekkel a jelenlegi városvezetés Szentgotthárd kulturális életének alakítóit, a Pannon Kapu vezetését. Kisvárosi politikusok jönnek-mennek, de egy ilyen ámokfutás egy egész generációra hatással lehet. Nem mintha rá lennénk szorulva, de beszédes tény, hogy a város két előző polgármestere gratulált ahhoz, hogy szentgotthárdi előadók elnyerték a műfajukban elérhető legrangosabb díjat, a jelenlegi városvezetők közül ez mindössze egy zenész kollégának jutott eszébe.

Kozó Tamás gitáros írja a dalok többségét. Légy szíves, avass be a dalírás ihletett pillanataiba!

– A dalíráshoz nekem általában zenei vagy érzelmi inspiráció kell, a legszerencsésebb, ha mindkettő egyszerre megvan. A daloknak általában csak az alapötlete származik tőlem, ehhez mindenki hozzáteszi a saját gondolatait, és abból alakul ki a lemezeken is hallható végleges forma. Én soha nem voltam híve az egyszemélyes produkcióknak a zeneírásban sem, főleg, hogy a Wendigo legnagyobb erénye, hogy különböző zenei gondolkodásmód alakítja a teljesen egyedi hangzás- és dallamvilágot.

– A második lemezetek – ha lehet ezt mondani – kissé populárisabb, mint a korábbi albumotok. Megjelenik benne a szintetizátor is, ami közel sem alaphangszer a metál zenében. Ez tudatos, vagy csak „öregszetek”?

– Azt mondják, hogy az idő előre haladtával minden zenekar a populárisabb gondolkodás felé tendál, lehet, hogy nálunk is így van. Úgy gondolom, hogy felnőtt emberként zeneileg is éretten kell fogalmazni, és miután a hangulatunk és az érzelmeink is változatosak, a dalokat is sokszínűen kell hangszerelni. Másrészt pedig határozott elképzelés a részünkről, hogy mindenki számára érthető zenét játsszunk, ami persze nem nélkülözi a szakmaiságot sem. Úgy tűnik, hogy nem járunk rossz úton.

– Már többször fontolgattátok a visszavonulást, a hírek szerint most mégis új dalokon dolgozol. Miért is?

– Valóban, a zenészek közötti távolság, a munkaelfoglaltság többször kényszerített bennünket arra, hogy felfüggesszük a zenekar működését. Először a közönség (csaknem negyvenezren töltötték le a második lemezünket), most pedig a legmagasabb magyar szakmai díj ösztönöz bennünket a folytatásra. Én magam másfél évre felhagytam a gitározással, de néhány hónapja – még a Fonogram jelölés előtt – ösztönösen újra nekiláttam. Azt hiszem, ami az életünkben 15 éven keresztül napi szinten több órás elfoglaltságot jelentett, már a részünkké vált.

– Milyen élményeitek maradtak a díjkiosztó gáláról?

– Az élő adás hangulata mellett az a legkellemesebb emlékünk a gáláról és az azt követő fogadásról, hogy a leginkább tévéből és rádióból ismert neves előadók, műsorvezetők közül számosan gratuláltak a Wendigo sikeréhez, pedig sokukkal akkor találkoztunk személyesen először. Hidd el, mi lepődtünk meg a legjobban, hány popzenész hallgat otthon Wendigo-t!

– Hogyan tovább, Wendigo?

– Új dalok készülnek, minden eddiginél változatosabbak, dallamosabbak és érthetőbbek. Úgy tűnik, hogy a rádiók egyre nagyobb teret engednek a rockosabb hangzású zenéknek. Ezt és a rangos Fonogram-díjból adódó ismertséget meg kell próbálnunk kihasználni, nem is beszélve arról, hogy még rengeteg mondanivalónk van a már meglévő és a leendő rajongóinknak.

Forrás: Rábavidék.hu