Cikk nyomtatása Küldje tovább ismerősének !

Még ma is aktív a 78 éves bajánsenyei vadász

Több mint ötven év Hubertus ösvényein

Vilics | 2012. október 4.

Több mint ötven éve, 1962. szeptember 6-án került rá a pecsét az Őriszentpéteri Széchenyi Zsigmond Vadásztársaság még ma is aktív tagjának, Kálmán József bajánsenyei lakosnak a vadászengedélyére. A nyugdíjas pedagógust ebből az apropóból kerestük fel otthonában. Ottjártunkkor éppen magaslesek építését fejezték be szomszédjával és vadásztársával, Albert Lászlóval együtt. Hetven év felett már nem kell társadalmi munkát végezni a társaságon belül, tudtuk meg, ám a 78 éves vadász még ma is szívesen segít fiatal társainak.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

 

– Hogyan lesz valakiből vadász az 1960-as évek elején?

– Kőszegpatyon laktunk akkor, az ottani iskolának voltam az igazgatója. A falu, valamint annak a határa teljes egészében a lukácsházi vadásztársaság területéhez tartozott, ennek ellenére nem volt kőszegpatyi vadász. Megkerestek, és mivel már korábban kacérkodtam a gondolattal, beadtam a jelentkezésemet. Ekkor kerültem másodmagammal a társaság tagjai közé. Ez volt 1962. szeptember elején.

– Miként került az Alpokaljáról az Őrségbe?

– A Bajánsenyei Általános Iskolában pályázatot írtak ki igazgatóhelyettesi állásra az 1963-as tanévtől. Izgatott a feladat, a nagyobb iskola, így megpályáztam az állást. Sikerült, így aztán családommal együtt 1963 augusztusának elején Bajánsenyére költöztünk.

– Hogyan sikerült a váltás?

– Mondhatjuk úgy, zökkenőmentesen. Az iskolában Szinetár Miklós igazgatóhelyettes helyére érkeztem, aki elköltözött. Mivel ő is vadász volt, megörököltem a helyét az őriszentpéteri vadásztársaságban. Orbán József személyében nagyrákosi elnöke volt a társaságnak, amely nem sokkal később vette fel a Széchenyi Zsigmond nevet. Addig a földműves szövetkezet égisze alatt működött, és az Őrség több településéről voltak tagjai. A mostani társaság jövőre lesz ötven éves.

– Kik segítették az új vadásztársaságba való beilleszkedését?

– Mindenki segített, de Mosonyi Ferencnek, az akkori vadászmesternek sokat köszönhetek. Tőle tanultam a legtöbbet. Szükség is volt rá, hiszen kimondottan apróvadas területről kerültem nagyvadas területre. Nyulat, foglyot, fácánt lőttem már korábban, ám nagy vad még nem került terítékre. Merőben más volt itt a vadászat. Ezt is, no meg a területet is meg kellett ismerni. Feri bácsitól tanultam meg azokat a praktikákat, amelyek a vadászathoz elengedhetetlenül szükségesek. Sok egyéb más mellett magaslest építeni is ő tanított meg. Sohasem felejtem el, vele építettem az elsőt 1964-ben. Még ma is megvan a kercaszomori Galambos kertben. Folyamatosan karbantartjuk, felújítjuk. Míg a többi magaslesnek száma van, ez a „Mosonyi les” nevet viseli, így ismeri mindenki, ezzel is emléket állítva az egykori vadászmesternek. A másik „nagy öreg” Hacker Ferenc volt, akitől ugyancsak sok mindent sikerült ellesnem. Az ő nevét egy erdőrész, a „Hacker dűlő” őrzi. Büszke vagyok arra, hogy e két őrségi vadászlegendától tanulhattam, no meg arra, hogy vadászhattam velük együtt.

– A koránál fogva is, no meg a vadászatban eltöltött fél évszázad miatt, most ön az egyik, aki egyengeti a fiatal vadászok útját.

– Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sokukat már az általános iskolában tanítottam. Tucatnyian is vannak olyanok, akik valamikor a tanítványaim voltak, most vadásztársaim. Igyekeztem minden olyan tudást átadni nekik, amelyet én is megkaptam annak idején.

– Hány vadat ejtett el ez alatt az öt évtized alatt?

– Sohasem vezettem pontos statisztikát, így csak hozzávetőlegesen tudok számokat mondani. Vaddisznóból úgy kétszáz körül. Szarvasból, beleértve a bikát, a tehenet, ünőt és borjút is, valamivel több került terítékre. Az őzek száma a szarvasokéhoz hasonló. Az elsőkre azért emlékszem. Az Őrségbe kerülésem után 1963-ban lőttem az első őzet. A következő esztendőben ejtettem el az első disznómat Nagymétneken. Akkoriban még hozzánk tartozott ez a kitűnő zalai vadászterület. 1964 márciusát írtuk ekkor. Emlékszem arra is, hogy helyben lett kimérve. Újabb egy év elteltével 1965. szeptember 15-én lőttem az első szarvasbikámat. És még egy dátum, amit nem felejtek el, 1983. október 18-án sikerült elejtenem a legnagyobb disznómat. Zsigerelve 187 kilót nyomott, 23 centiméteres agyara volt. Lőhettem volna több vadat is az ötven év alatt, ám a vad elejtése, a zsákmányszerzés, csupán egy kis szelete a vadászatnak, legalábbis az kell, hogy legyen.

– Ilyen hosszú idő alatt hány fegyvert „nyűtt” el?

– Meglehetősen keveset, mindössze négyet. Sörétesből és golyósból is a mostani a második. Tíz éves vadász voltam, amikor golyós fegyvert vásárolhattam. Hiába volt azonban engedélyem, 1972-ben sehol nem kaptam. Úgy kellett Budapesten csináltatnom. Amikor ezt lecseréltem, akkor is sok utánajárásba került, mire be tudtam szerezni egyet. Azt Szolnokon vásároltam. Érdekességképpen érdemes leírni, akkor egy 30-06-os vadászfegyver 5400 forintba került. Most ennek akár százszorosába is kerül egy valamire való fegyver. Valószínű, hogy én vadászom a legolcsóbb puskával a társaságban.

– Milyen volt a kapcsolata vadászként a „civilekkel”?

– Arra kell törekedni, hogy minél jobb legyen a kapcsolat a területen élő emberekkel. Ők nagyon sokat tudnak segíteni a vadászoknak. Számtalanszor segítettek nekem is fogattal, vagy más eszközzel vadat szállítani, vadat keresni, és ne felejtsük el, hajtóvadászatokon az ő körükből kerülnek ki a hajtók. Annak idején a határőrökkel is jó volt a kapcsolatunk. Ők főleg a vadakról tudtak információval szolgálni, hiszen kint a végeken nap mint nap találkoztak velük. Tőlük megtudhattuk, merre túrnak a disznók, hol váltanak a szarvasok.

– Mennyi időt töltött annak idején, és mennyit most kedvenc hobbijával?

– Fiatalabb koromban, amikor csak tehettem, jártam az erdőt. A napi munka után pihentető volt így kikapcsolódni. Éves szinten 100-150 alkalommal is mentem lesre, cserkelni, vagy hajtóvadászatra. Ahogy korosodtam, úgy csökkent ez a szám, de még ma is gyakran kijárok. Mostanában egy fiatal vadásztársamat segítem a terület megismerésében.

– Tulajdonképpen visszaértünk beszélgetésünk elejére, most ön az, aki az elmúlt fél évszázad tapasztalatával segíti a fiatalokat. Mit üzenne nekik?

– Talán azt, hogy a természet és a vad szeretete elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy valaki jó vadásszá váljék és örömét lelje e csodálatos tevékenységben.

Beszélgetésünk végén megcsodálhattuk a családi ház folyosóján és előszobájában azt a „kiállítást”, amely csak töredéke ugyan Kálmán József trófeáinak, ám mégis metszete egy fél évszázados vadászmúltnak.        

Forrás: Rábavidék.hu